Egy hamisítatlan pozsonyi polihisztor
206 éve látta meg a napvilágot Rómer Flóris, Pozsony híres szülöttje, akit a magyar régészettudomány atyjának tartanak. Nemcsak tudós volt, hanem sokat is tett a tudomány népszerűsítéséért.
Rómer Ferencként született (a Flóris nevet szerzetes korában kapta) egy jómódú kisiparos német ajkú család gyermekeként. A Rómerek (eredetileg Rammerek) Pozsony legrégebbi polgári családjai közt szerepeltek. Édesapja cipészmester volt, és valószínűleg a XIX. század elején költözött Bécsből Pozsonyba. Hogy pontosan hol született a híres tudós professzor, már régen is vitatott kérdés volt.
A téma akkor került előtérbe, amikor a pozsonyiak emléktáblát szerettek volna elhelyezni Rómer szülőházán. Az egyik nézet szerint a Lakatos utca egyik házában született, amelyet később Rómer Flóris utcának (Rómergasse) neveztek el. Pozsony város múzeumában ugyanakkor a Rómer-hagyaték iratai között fennmaradt egy saját kezűleg írt ön- életrajzi töredék is, amelyet sokáig Rómer korabeli életrajzírói sem ismertek. Ebben a Nagykalapos utcai szögletház szerepel (a mai kutatások ugyanakkor a Lakatos utca felé hajlanak).
Rómert szülei valószínűleg elejétől fogva papi pályára szánták. Első osztá-lyait a Szent Márton-székesegyházról elnevezett elemi iskolában végezte, ahol a legjobb tanulók közé tartozott. Gimnáziumi iskolatársai szerint ügyes diák volt, és kiváltképpen latin íróktól egész könyveket volt képes szavalni. A pozsonyi levéltárban fennmaradt Rómer saját kezűleg írott füzete, amelynek 22 lapja tele van ékes latin versekkel.
Ifjúságának legjelentősebb, egész éle-tére legerősebben kiható fordulata 15 éves korában következett be, amikor Pannonhalmára ment, ahol a Benedekrendiek gyakoroltak maradandó hatást a tehetséges pozsonyi növendékre. A rend öltözetét 1830. október 16-án vette fel. Akkoriban a bencések szellemi vezéreként Kazinczy Ferenc többször vendégül látta a rendházat. Kazinczyn kívül a magyar kultúra és irodalom számos buzgó művelőjének és terjesztőjének a szavai a fiatal Rómer Flóris lelkében termőtalajra találtak.
Később maga ír arról, mennyire várta, hogy növendékként a bakonybéli apátság világtól elzárt falai között folytathassa tanulmányait. Ezek során bebarangolta a közeli terjedelmes erdő minden zegzugát, hogy megismerje annak növény-, állat- és ásványvilágát. A fiatal növendékeket emellett a kertészkedéshez is hozzászoktatták, aminek Rómer pozsonyi tanár korában gyakorlatilag is nagy hasznát vette.
Már akkoriban is éppoly gyönyörűséget lelt az ősi kéziratok, mint a természet szépségeinek tanulmányozásában. 1834 őszén megkezdte négyéves hittudományi tanulmányait, szabad idejében pedig a pannonhalmi monostorban felhalmozott irodalmi és más műemlékek kutatásával foglalkozott. Mohón másolta a régi okleveleket, és legfőbb vágya volt, hogy egyszer levéltáros lehessen. Tanulmányai mellett rajzolással és festéssel is foglalkozott. 1838. július 26-án pappá szentelték. Hamarosan lelkes, tettvágyó, örökös munkához szokott ifjú papként emlegették. Először a bencések győri gimnáziumába küldték, ahol latin és magyar nyelvet tanított, bár már akkoriban is legszívesebben a történelmi búvárkodással szeretett volna foglalkozni. Itt kezdte el a győri intézet természetrajzi gyűjteményének rendezését, egyre inkább a természeti és az emberi őskor tudományát tekintette élete egyik céljának. Öt év után elhagyta a győri gimnáziumot, és a Pozsonyi Királyi Akadémián lett a fizika, a természetrajz és a mezőgazdaság tanára. Az intézmény Magyarország leghíresebb főiskolájának hírében állt akkoriban, ahol vagyonos családok sarjai tanultak.
A lelkes tanár később elkeseredve ír feljegyzéseiben a tanár kollégák irigységéről és az itt tapasztalt méltatlan bánásmódról. Többeknek szemet szúrt, hogy Rómer előadásait egy sereg érdeklődő látogatta. Felszólították, hogy a látogatókat küldje el az előadásairól. A fiatal tudós professzor nem tudott megbarátkozni kollégai maradiságával. Ellenben a pozsonyi lakosság méltatta törekvéseit és újdonságait, főként a Ligetben alapított botanikus kert létesítéséért magasztalták. Ismeretes, hogy a Szent Márton-dóm tetején lévő koronára saját találmányú villámhárítót szereltetett, amely megvédte a székesegyházat a villámcsapástól. Víg, kedves, barátságos fiatal papnak ismerte a város.
Alighogy megkezdte munkáját Pozsonyban, József nádor udvarához került mint József főherceg nevelője. Rómer ezt az időszakot élete legboldogabb szakaszának vallotta, mivel a főherceg rendkívül ragaszkodott a tanárához, és nagy kedvvel hallgatta óráit. Ekkoriban már a forradalmi időkben járunk, amikor a haza parancsolt, így Rómer elhagyta a kolostort, a fényes udvari szolgálatot, hogy a pozsonyi vízi kaszárnyában közlegénynek álljon. Még az 1847–48-as pozsonyi országgyűlés korszakalkotó eseményei fordulatot hoztak a tudós szerzetes éle-tébe. A szabadság és az ország függetlenségének kivívása az ő lelkét is lázba hozta. A pozsonyi nemzeti érzelmű ifjúság hatalmas mozgalmához cselekvő tényezőként csatlakozott. „Nem bírok ellenállani a vágynak, hogy táborba vonuljak. Örökké a gyávaság vádját emelném magam ellen, ha elmulasztanám az alkalmat, mely most nyílik, hogy erőteljes karom szolgálatát a hazának fölajánljam.” – írta öccsének 1848 októberében. Rómer Buda-Pestről Pozsonyba visszatérve lázasan fogott hozzá az ifjúság toborzásához. A Pressburger Zeitung hasábjain felhívást intézett, amelyben hallgatóit arra kérte, lépjenek a honvédzászló alá.
A szabadságharc bukása után éppen az ifjúság „elcsábítása” miatt került haditörvényszék elé. Az akkor 34 éves lelkészt nyolc évi, bilincsben letöltendő várfogságra ítélték. Fogsága alatt sosem veszítette el a szebb jövőbe fektetett bizalmát, és papi hivatásához híven a fogolytársait biztatta. Állítólag fennmaradt az a bilincs, amelyet rabsága alatt viselt, emellett Rómer több rajza és festménye is, amelyeket a börtönben készített. A szabadulás órája 1854 tavaszán érkezett el, amikor ötévi börtön után amnesztiát kapott Ferenc József és Erzsébet egybekelése alkalmából.
Ezután folytatta Magyarország számára kivételesen értékes tudományos és társadalmi tevékenységét. Kutatóként bejárta az országot, valamint Európa nagy részét. A természetvizsgálást és a régészeti kutatást a finom műveltségű ember kutató ösztönével űzte. Óriási érdeme van a tudomány népszerűsítésében, és jelentős publicisztikai tevékenységet is folytatott. Műemlékvédelmi, természet- és történettudományi munkássága mellett kulcsszerepet játszott ezek intézményrendszerének a kialakításában. Igazi polihisztor volt, aki joggal nevezhető a magyar régészet atyjának.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/14. számában)
