Előadása során, amelyet az iskolások egy polinéz tánccal vezettek fel, természetesen a zselízi diákéveit is felelevenítette:
A szüleim azt nevelték belém, hogy a lehetőségeknek csak a képzeletünk szabhat határokat, és hogy a céljainkat becsületes és kemény munka nélkül nem tudjuk elérni. (...) Óvodás a helyi Esterházy-kastélyban voltam, az épület akkor még egy óvodának adott otthont. Annak ellenére, hogy Zselíz egy kisváros, az alapiskolások is rengeteg lehetőséggel élhettek. Kiemelném a fantasztikus csapatszellemet magáénak tudó kézilabdacsapatot, amely egyfajta harci vágyra és kitartásra tanított. Tagja voltam az iskola énekkarának, de szerepeltem színdarabokban, jártam matematikai olimpiászokra, szavalóversenyekre és atlétikai versenyekre is. Jó volt Zselízen felnőni; biciklizve csavarogtunk az utcákon, a mezőkön, rengeteget jártunk a Garam partjára – a víz mindig is vonzott.”
Mint mondta, eddigi életútjának minden szakasza – Nyitra, Prága, Florida, Massachusetts, Hawaii – új és új akadályokat és lehetőségeket adott. Az alapiskolát magyarul, a középiskolát szlovákul végezte, a mérnöki diplomáját csehül, a doktorit pedig angolul szerezte meg. Azt tapasztalta, hogy a különböző helyek különböző kultúrákat, embereket és kutatási lehetőségeket adtak.
Amikor hétvégente hazajártam Nyitráról, a busz rendszeresen elhaladt az akkor épülő mohi atomerőmű mellett. Így jött az ihlet, hogy a kémia más szakát is kipróbáljam, jelentkeztem hát atomkémiára. A nővérem ekkor már Prágában élt, gondoltam, én is szerencsét próbálok a nagyvárosban. Így kötöttem ki egy olyan szakon, ahol a diákok 1%-a volt csak lány. Itt jelenik meg újra a szüleim befolyása: mindig természetbarát módon próbáltunk élni, így az egyetemen egy sugár- és természetvédelmi diplomamunkát dolgoztam ki”
– fogalmazta meg, majd arról is szólt, hogy miként jutott el az Egyesült Államokba:
A mérnöki diploma után úgy gondoltam, megcsinálom a doktorit is ugyanezen a szakon. Az egyik lehetőség követte a másikat, és mivel nagyon nehezen mondok nemet, Floridában kötöttem ki. Kezdetben csak egy évre terveztem. A kémiai analízisre hangsúlyt helyezve radioaktivitást elemeztem a Mexikói-öbölben. Amikor kivittek a tengerre, s része lehettem egy expedíciónak, rájöttem, hogy nem »csupán« vegyész szeretnék lenni, hanem ki szeretnék járni a természetbe, és felhasználni a kémiai tudásom arra, hogy jobban megértsük a víz körforgásának a folyamatait. A tervezett egyből így lett öt év, plusz egy doktori diploma…”
Ami a Hawaii-szigeteki letelepedést illeti, kapott ugyan más munkaajánlatokat is, de az óceán közepét és az egyetem hírnevét vonzónak találta. Tizenhat éve él a polinéz szigetországban, s több éve már, hogy a Hawaii Állami Egyetem oktatójaként, professzoraként tevékenykedik. Mivel akadémikus, a munkája részeként a diákok mesteri és doktoranduszi tanulmányait is vezeti.
Képes prezentációjában betekintést engedett a hathetes antarktiszi tudományos expedíciójába, az amerikai szamoai és a Húsvét-szigeteki kutatásaiba, s előadása zárásaként beszámolt a távirányítású tengeralattjáróval végzett merüléseiről is, amelyek során korall-, tengeri szivacs-, kőzet- és vízmintákat gyűjtöttek:
Munkám nagy része a korallzátonyok és a vízforrások minőségéről szól. Korábban egy projektben a korallzátonyok vízminőségét tanulmányoztuk a nagy népsűrűségű szigetrészeken, hogy melyek azok a vektorok, amik a legkárosabbak a korallokra, és hogy miként tudnánk ezeket a hatásokat kiiktatni. Egy másik projektem azt célozta meg, hogy távolból, akár drónokról is felismerhetővé váljanak a radioaktivitással szennyezett területek.”
