2020. október 20., 11:59

Czibor Angelika hetényi kémiatanár munkáját Budapesten jutalmazták

A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma kiemelkedő szakmai munkásságukért, minden évben rangos elismerésben részesít közép- és alapiskolai kémiatanárokat. A világjárvány évében a pedagógusok különösen nagy kihívásokkal szembesültek, ezért még fontosabbnak tartották díjazni a nívós oktatás és a tehetséggondozás érdekében végzett, áldozatos munkájukat. Az idei négy díjazott egyike Czibor Angelika, a hetényi Tarczy Lajos MTNY Alapiskola igazgatója, kémia-biológia szakos pedagógusa.

Az idei négy díjazott, köztük balról a második Czibor Angelika
Fotó: Facebook

„A neves magyarországi gyógyszergyártó cég égisze alatt működik a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért, amely idén három magyarországi és személyemben egy felvidéki kémiatanár munkásságát díjazta. Engem a Selye János Egyetem (SJE) nevezett be a jelöltek közé, mivel évek óta, főként a rangos Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny kapcsán jól együttműködünk az intézmény kémia tanszékével. Korábban ugyanis a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (Mentor TT) engem bízott meg e viadal itteni fordulójának meghonosításával. Erre sor is került. Két évig a Marianum Egyházi Iskolaközponttal együtt szerveztük meg, majd azt átvállalta az SJE, ahol miután a verseny sínre került, már csak segítő szerepet vállaltam. Az egyetem annak megrendezéséhez méltó körülményeket tud biztosítani, amit a megmérettetés iránt megnyilvánuló növekvő érdeklődés is bizonyít“ - indokolta az SJE általi jelölését Czibor Angelika.

Másik okként megemlítette, hogy a hetényi alapiskolájuk a természettudományos oktatás fejlesztését célzó uniós projekt keretében olyan programokat valósít meg, amelyek által a kémiát is népszerűsítik, közelebb viszik a gyerekekhez.

„E projekt keretében elhatároztuk, hogy a tanulóinknak megmutatjuk az SJE laboratóriumait, ahol megismerkedhetnek a kémia tanszéken folyó munkával, miközben érdekes kémiai kísérleteket láthatnak. Ha a világjárvány lehetővé teszi, majd a pozsonyi vegyészeti szakközépiskolába is ellátogatunk, valamint olyan környékbeli üzemekbe is, ahol a kémia tanulása által lehet elhelyezkedni. Ezzel azt is bizonyítjuk, hogy a kémia terén lehet továbblépni, boldogulni a környéken. Továbbá a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) égisze alatt különféle online tantárgy-bizottságok megalakítását is tervezi a vezetőség, én mint kémia szakos tanár a kémia tantárgybizottság megalakítását és működtetését szeretném felvállalni“ – fűzte hozzá az elmondottakhoz.

Azt is megtudtuk, hogy a járványügyi szigorítások idején az idei díjátadásba online módon kapcsolódhatott be.

„Miután az említett alapítvány kuratóriuma a jelöltek közül kiválasztotta a díjazottakat, minden évben a díjátadó ünnepségre – tudományos előadással, kultúrműsorral és a díjazottak méltatásával egybekötve – a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor. Idén először az esemény részben online zajlott, amelyen egy volt diákom videó formájában mondott méltatást, én pedig élőben kapcsolódtam be és mondhattam el köszönetemet. Az általam eddig csak kamerán át látott oklevelemet a díjazottakat bemutató kiadvánnyal és a pénzjutalommal együtt majd eljuttatják hozzám, s az alapítvány munkatársai a további iskolai munkánkat is segíteni akarják. Például a diákjaimmal együtt majd jelen lehetünk egy érdekes budapesti kémiaórán, körülnézhetünk a gyógyszergyárban, s megígérték, hogy a kémiaoktatás terén felmerülő további problémáink megoldásába is besegítenek“ - ecsetelte.

Kérdésünk nyomán leszögezte: az igazgatói teendői mellett a megkövetelt heti 7 tanítási óra helyett 11-et tart, valamint biológiát is tanít a hetényi alapiskolában, miközben folyamatosan javítanak az oktatás feltételein.

„Valamennyi kémiaórát én tartom, biológiát pedig a 6-9. évfolyamban oktatok. Szeretek tanítani, s az iskolánk fenntartójával, a hetényi községi hivatallal együtt a természettudományos oktatás feltételein is igyekszünk javítani. A már elkészült tervek alapján a 2021-es költségvetési évben egy régebbi épületben kémia-laboratóriumot és műhelyt létesítünk. Ami pedig a tankönyvek tartalmát illeti: a magyarországiakét más koncepció szerint állították össze, mint a hazaiakét. Bár nekünk az itteni könyvekből kell tanítanunk, de én a tananyagot magyarországi kiadványokból és más forrásokból is ki szoktam egészíteni, s időnként a témakörök sorrendjét is felcserélem, érdekesebbé teszem. Célom annak elérése, hogy a tanuló ne adathalmazokat, információkat magoljon be, hanem megtanuljon logikusan gondolkodni“ – árulta el.

Örömmel tölti el, hogy sok volt tanítványa a kémia terén is nagyon szépen teljesít(ett) a középiskolában, kihasználva az elsajátított logikus gondolkodásmenetet: „Tudok olyan egykori diákomról, aki orvos vagy biológia-kémia szakos tanár szeretne lenni, vagy már az, s jó volt tőlük azt hallani, hogy hálásak a hetényi iskolában kapott alapozásért. Sokszor az őszinte köszönetük is felér egy díjjal...“

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.