2022. március 20., 13:21

Csokoládéba öntött isteni adomány

„A Sacher kultusz és az ehhez kötődő gasztrokulturális hagyományok olyan értékei a Garam mentének és Zselíz városának, melyek felbecsülhetetlen idegenforgalmi potenciállal rendelkeznek és meghatározó kitörési pontjai lehetnek a régiónak” – vallják a zselízi Sacher Polgári Társulás képviselői, akik – a történelmi hűséget követve – továbbra is azon fáradoznak, hogy Zselíz egyik legpatinásabb történelmi épületét az eredeti állapotába állítsák vissza.

Sacher
Galéria
+1 kép a galériában
Récsei Noémi Kepka Márkkal (jobbra) és Csonka Ákossal
Fotó: Sacher Polgári Társulás - Zselíz

A közelmúltban a zselízi Sacher-kultuszt bemutató idegenforgalmi brosúráik mellett egy kötetet is megjelentettek Csokoládéba öntött isteni adomány címmel. A Sacher Polgári Társulás szerzőségében megjelent, A Sacher család és a Sacher-torta zselízi vonatkozásai alcímet viselő kiadványt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet adta ki.

Amint azt a kötet előszavában olvashatjuk, a bécsieknek a Sacher-torta azt jelenti, amit a magyaroknak a Dobos:

Sacher közkedvelt édessége igazi klasszikus, egy szelet békebeli hangulat, amely méltán vált Bécs és egyben az osztrák gasztronómia egyik legismertebb süteményévé. Egyike azon híres monarchiabeli cukrászkülönlegességeknek, amelyek a maguk korában az osztrák–magyar gasztrokultúra emblematikus védjegyévé váltak. E sorba illeszkedik a Dobos-torta, az Esterházy-torta, a zserbószelet, de ide sorolható a Rákóczi-túrós, a Gundel-palacsinta, a franciakrémes, a képviselőfánk vagy éppen a somlói galuska is. A Sacher-torta annak ellenére tett szert világhírnévre, hogy nem egy bonyolult desszert, hiszen mindössze három összetevője van: piskótatészta, csokoládé és sárgabaracklekvár.”

A könyvet lapozgatva kiderül, hogy mi az összefüggés egy osztrák szakács által megkomponált édesség és a Garam menti Zselíz között, de részletezve van a Sacher-torta ősét megalkotó mesterszakácsnak, Franz Sachernek és természetesen a bécsi Sacher Hotel megalapítójának, Eduard Sachernak, valamint feleségének, Anna Sachernak a munkássága is. A kiadvány szerzői levéltári források és korabeli újságcikkek segítségével kísérelték meg bemutatni e három személy életútját, röviden teret engedve a hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai és kulturális relációknak is. A munka segítségével pontosabb képet kaphatunk a Zselízzel és térségével kapcsolatos gasztrokulturális hagyományok eredetéről, illetve történelmi összefüggéseikről.

A Sacher Polgári Társulás március 19-én indította el Sacher Salon elnevezésű kulturális-irodalmi-zenés programsorozatát, aminek első rendezvénye éppen a Csokoládéba öntött isteni adomány című könyv bemutatója volt. A kiadványt egy kötetlen beszélgetés formájában mutatták be; a rendezvény háziasszonya, Récsei Noémi televíziós és rádiós műsorvezető a kötet szerzőivel, Csonka Ákossal és Kepka Márkkal beszélgetett.

„A könyvet egy támogatói jegy megvásárlásával ajándékba adjuk. A támogatói jegyből befolyó összeget a társulás által szervezett programok megvalósítására, illetve a Sacher-ház felújításának befejezésére fordítjuk. A jegy minimális ára 10 euró” – tájékoztat a polgári társulás csapata.
Sacher
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.