Csengő hangok találkozása Érsekújváron
Június 5-én és 6-án Érsekújvár egyik legkülönlegesebb helyszíne, a császári-királyi lovarda ad otthont a Csengő Énekszó nagyszabású seregszemlének, amely immár tizenkilencedik alkalommal gyűjti egybe a magyar ajkú szlovákiai fiatal kórusénekeseket.

Ez a több évtizedes múltra visszatekintő esemény háromévente tér vissza a városba, ahol először 1971-ben mutatkozott be. A rendszerváltás előtti időkben a részvételhez még komoly megyei és járási előválogatón kellett keresztülverekednie magát a jelentkezőknek. Mára ez a rendszer átalakult, a pénzügyi háttér megcsappanása miatt a kórusoknak nevezési díjat kell fizetniük, miközben a gyerekekből és fiatalokból álló együttesek száma is visszaesett.
A Csemadok és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága szervezésében megvalósuló rendezvényt Sztruhár Izrael Diána, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke köszöntötte:
„A szervezők nevében mondhatom, hogy mi mindig nagy izgalommal készülünk erre a kórusfesztiválra, mert a ti éneketek, a ti előadásotok az a többlet, ami élettel, érzelemmel tölti meg, teszi teljessé a zeneműveket, és mi ez alatt a két nap alatt ebből töltekezünk. Ti tudjátok a legjobban, hogy mennyi lemondással, munkával, mennyi énekkari próbával jár a felkészülés, hogy ma vagy holnap itt állhattok majd a szakmai zsűri és a közönség előtt. Köszönjük nektek, hogy készültetek a Csengő Énekszóra és azt is, hogy előadásotokkal gyakran színesítitek a saját iskolátok, közösségetek vagy akár a Csemadok rendezvények műsorát.”
A SZAKMAI ZSŰRI TAGJAI
Hartyányi Judit Artis Jus-díja karnagy, Hraschek Katalin a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának elnöke, Sapszon Borbála – a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkarának és a Jubilate leánykar társkarnagya, Ľuboš Bernáth érsekúvári születésű zeneszerző, a pozsonyi Zeneművészeti Egyetem tanára, Stubendek István a komáromi Concordia Vegyeskar alapító és vezető karnagya
A RÉSZTVEVŐ KÓRUSOK
1. kategória: Kicsinyek Kórusa (Buzita), Kicsik Kórusa (Komárom), Schola Mariana Kicsinyek Kórusa (Komárom), Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa (Komárom)
2. kategória: Csengettyű Gyermekkórus (Kassa), Gombocska gyermekkar (Szenc), Schola Mariana Nagyok Kórusa (Komárom), a Gímesi Alapiskola Gyermekkara, Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Gyermekkara (Komárom), a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Csalogány énekkara, Stampay János Alapiskola Énekkara (Köbölkút)
3. kategória: Ifjúsági Vegyeskar (Kassa), Leánykar (Kassa), Kodály Zoltán Gimnázium Énekkara (Galánta)
4. kategória: Gyermekkórus (Alistál), az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola énekkara, Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkara (Nagymegyer), a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola Gyermekkara (Muzsla), a zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola gyermekkara
Vendégszereplők: A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa, Czuczorosok énekkara (Érsekújvár)
Az első nap eredményei:
Ezüst sáv: Kicsinyek Kórusa (Buzita) Eötvös utcai Alapiskola Kicsinyek Kórusa (Komárom)
Arany sáv: Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa (Komárom)
Kiemelt arany sáv a zsűri dicséretével: Schola Mariana Kicsinyek Kórusa (Komárom) Különdíj: Schola Mariana Kicsinyek Kórusa (Komárom)
Különdíj a tiszta és kifejező szövegmondásért: Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa (Komárom)
A rendezvény támogatói: Érsekújvár város, Kultminor, a Magyar Kormány, fővédnöke Klein Ottokár Érsekújvár polgármestere.
A második nap eredményei
BRONZ
Alistáli Művészeti Alapiskola Gyermekkórusa
+ oklevél Oros Márta részére a folyamatos és áldozatos munkájának elismeréséért
A muzslai Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola Gyermekkara
EZÜST
A nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Gyermekkara
+ különdíj Ľuboš Bernáth – Weöres Sándor Galagonya című kórusciklusának előadásáért
+ zeneszerzői különdíjban részesülnek Alkonyodik, esteledik címmel – a díjat Ľuboš Bernáth adta át
Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Gyermekkara Komáromból
A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Énekkara (Galánta)
+ oklevél az énekkar részére változatos műsorának előadásáért
A köbölkúti Stampay János Alapiskola Énekkara
ARANY SÁV
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Leánykara
+ különdíj a Kodály-mű átélt előadásért
+ zeneszerzői különdíjban részesülnek, Altató címmel vehetik át Ľuboš Bernáth szerzeményét
Gímesi Alapiskola Gyermekkara
+ oklevél Varga Imre részére eredményes karnagyi munkájáért
+Zuzana Šabíková részére magas szintű zongorakíséretéért
A szenci Gombocska Gyermekkar
+ oklevél Tóth Katalin karnagy részére a műsorválasztásáért
A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Csalogány Énekkara
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Gyermekkórusa
+ Ferencei Andrea részére több korosztályt érintő, igényes kórusvezetői tevékenységéért
+ Kekeňák Szilvia részére több korosztályt érintő, igényes kórusvezetői tevékenységéért
Zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola Gyermekkara
+ zeneszerzői különdíjban részesülnek, Levelibéka címmel vehetik át Ľuboš Bernáth zeneszerzőtől
+ oklevél Horváth Diana részére műsorának változatos összeállításáért
+Hajnalok Völgye – kortárs különdíjban részesül Horváth Diana, a díjat Zaťko Ervin, az Atempo.sk főszerkesztője adta át
Ipolybalogi Művészeti Alapiskola Énekkara
+ zeneszerzői különdijban részesültek a Járjad lábam – Ľubos Bernáth adta át
+ oklevél Baráz Ádám részére kiváló zongorakiséretéért
A komáromi Schola Mariana Nagyok Kórusa
+ oklevél Orsovics Yvette részére több korosztályt érintő, igényes kórusvezetői tevékenységéért
+ zeneszerzői különdíjban részesültek, Álmodozó címmel Ľuboš Bernáth adta át
ARANY SÁVos besorolás a zsűri dicséretével
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Ifjúsági Vegyeskara