Csak egy út van: fölfelé
Gömörpéterfala kis ékszerdoboz a Barkóság szívében. Közel kétszáz, túlnyomórészt magyar anyanyelvű ember lakja. A Kopecsni családhoz jövök a Felvégbe. A kívülről átlagosnak tűnő falusi épületbe lépve mintha tájházba érkeznék.
Az előteret fokosok és botok díszítik, a konyhában felvidéki címerrel ellátott vályogkemence, a saját készítésű festett bútorok polcain cserépedények és csészék sorakoznak.
A Kopecsni család háza szép példája annak, hogyan lehet a hagyományt a kor vívmányaival ötvözni, hogy a kettő remekül kiegészítse egymást. A házaspár szerint ugyanis a hagyományokat nemcsak őrizni kell, hanem éltetni is.
Mikolt, a feleség kitanult népi bútorfestő, aki igyekszik a hagyományos elemeket a modern kor stílusával ötvözni. A berendezés zöme az ő kézjegyét viseli, akárcsak a faluban látható helységnév-táblák is, amelyek egyedivé varázsolják Péterfalát. Gábor, a férj a Felföldi Baranta Szövetség elnökeként került be a felvidéki magyar köztudatba. Két éve alapította a Felföldi Dalia Szövetséget, ezzel együtt megalkotta a magyar nemzeti harcművészet iskoláját, a Felföldi Dalia Iskolát. Ennek alapja a több mint tízéves verseny- és edzésvezetési tapasztalat, illetve a gyűjtés és a kutatás.
Kisfiuk, Sólyom még alig hároméves, az apukáját utánozva máris több harcművészeti elemet elsajátított.
Másfél évesen, amikor még járni sem tudott, az egyik bemutató előtt elkezdte a botot forgatni. Ezért is fontos, hogy miben nő fel az apró gyermek, mondják, hiszen a példa egészen kicsi korában bevésődik a tudatába. Gábor ezért játékosan igyekszik vele minél többet foglalkozni, hiszen edzőként is tudja, hogy a képességfejlesztő feladatoknak milyen fontos szerepük van a harcművészet elsajátításában, a jellem formálásában. Tudását idős pásztoremberektől gyűjtve bővítette, s ezeket rekonstruálva dolgozta ki a Felföldi Dalia Szövetség tudományos hátterét.
Kopecsniéknak hosszú, rögös utat kellett bejárniuk. Mikolt Erdélyből került a Felvidékre, először a Csallóközbe, majd Gömörbe.
Mivel Gábor dunaszerdahelyi származású, egy ideig ott éltek, de mindig is a tanyasi élet volt az álmuk. A Felvidékre való költözés nem jelentett nagy változást, meséli Mikolt, hiszen kisebbségi létből jött kisebbségi létbe, de színmagyar közegbe.
Csak a hivatali ügyintézéssel akadt némi nehézsége. Gömörpéterfala, pontosabban a mellette fekvő Almáspuszta véletlenül került be az éle-tükbe. Gábor gyűjteni járt Gömörbe, amikor Péterfalán ajánlottak neki egy 20 hektáros, egybefüggő telket. Emellett Gábor édesanyja péterfali származású, így szinte a gyökerekhez költöztek vissza a Völgybe, ahol hat kemény, de szép évet töltöttek. Itt kezdték lerakni a baranta alapjait. Egy lepusztult tanyára érkeztek.
Négy hónapig jurtában éltek, és maguk kezdtek kipofozni egy ott álló régi házat,
meséli Gábor. Kezdetben ingáztak Dunaszerdahely és Gömörpéterfala között, majd az átköltözés után különféle rendezvények szervezésébe kezdtek. Előadásokat, képzéseket, táborokat, foglalkozásokat tartottak, amelyek közül kiemelkedik a 2013-ban először megrendezett Ősök sarjai ünnepe, amely hamarosan Kárpát-medencei szinten is ismertté vált.
De a sors nem volt kegyes hozzájuk. Különféle körülmények miatt a Völgyet el kellett hagyniuk, hátrahagyva az otthonukat, az addigi életüket.
Mindent a nulláról kellett kezdeniük. Kisfiuk, Sólyom négy hónapos volt akkor. Végül Péterfalán maradtak, ahol egy jó szándékú helyi lakos befogadta őket, s egy évig albérletben húzták meg magukat. Majd megvették a szemközti házat, amit azóta csinosítanak. Az udvarra bőven ráfér még a tatarozás, viszont a későbbiekben amennyire csak lehet, szeretnének önellátóvá válni, zöldséget és gyümölcsöt termeszteni, álla-tokat tartani.
Ha valaki padlóra kerül, onnan csak egy irányba vezet az út: fölfelé.
Azóta sikerült talpra állniuk, mondja a családfő. Az itteni közösség sokat köszönhet annak, hogy a házaspár Péterfalán maradt. A hagyományőrzés és a magyar szellemiség jegyében különféle rendezvényeket honosítanak meg a faluban.
A Barkó Virtus Napja volt az első, amely időközben kinőtte a község és a barkóság határait.
Híre messzire eljutott, így legutóbb az ország különböző pontjairól és Magyarországról is érkeztek versenyző csapatok. Az Ősök útján című rendezvény a bugaci Kurultaj és az Ősök napja „kistestvéreként” született. Célja, hogy a Felvidéken is legyen olyan rendezvény, amelyen lélekben feltöltődhetnek az emberek. A rendezvény rendszeres fellépői a felföldi daliák, akiknek Gábor a vezetőjük. Mivel a járvány miatt az edzések elmaradtak, új célok megvalósításába tudta fektetni az energiáit. A nemzetpolitikai államtitkárság támogatásának köszönhetően egy régi parasztházat újít fel, amely magyar közösségi házként, illetve a Dalia Iskola központjaként fog működni.
A házban egy kihelyezett irodát is szeretnénk nyitni. A Magyar-Turán Alapítványon keresztül járunk Ázsiába, ahol már tanítványom is akadt. A házban, mint a Felföldi Dalia Iskola központjában, magas színvonalú képzéseket kívánunk tartani, ahová a világ valamennyi pontjáról várunk résztvevőket, hogy tanuljanak a magyar harci testkultúráról.
A házaspár a hagyományokat figyelembe véve fogja szervezni a rendezvényeit. Farsangkor disznótort, húsvétra tojásfestést terveznek, de szeretnék fel-éleszteni például a locsolkodás hagyományát is. Amikor pedig nincs jeles nap, jöhetnek a kézműves-foglalkozások vagy a táborok.
Mikolt nemcsak a bútorfestés, de a szappankészítés, házikenyérsütés és sajtkészítés ismerője is, Gábor pedig elsajátította a fafaragás technikáját. Így sok foglalkozást maguk vezetnek, de természetesen mesterembereket is hívnának, hogy a népművészet minél szélesebb skáláját tudják bemutatni. A ház előtti tér ékessége lesz egy faragott kapu is, amely várhatóan őszre készül el. Ami azonban a legnagyobb boldogság, hogy a háromfős család hamarosan négyfősre bővül, ugyanis úton van a kis Bars.
Megjelent a Magyar7 2020/21. számában.
