Bűnbandák Gellén?
Pár nappal ezelőtt megjelent egy közlemény a gellei Facebook-oldalon, miszerint rendszerszeresen lopják az üzemenyagot a község utcáin parkoló autókból. Kiderült, hogy pár héttel korábban a frissen felújított kultúrház technikai berendezésének jelentős részét is eltulajdonították.
Úgy látszik, a dráguló üzemanyagárak aktivizálják a bűnbandák tevékenységét. Iván Lajos polgármester szerint az üzemanyaglopások nagyjából 2-3 héttel korábban kezdődtek a községben. Arról nincs értesülésük, hogy a környező falvakban is lenne ilyen tevékenység, mindenesetre Gellén már több alkalommal előfordult, hogy az utcán, a házak mellett parkoló gépjárművek tankjait „megfúrva” eltulajdonították annak üzemanyagát.
Ahogy Iván Lajos is említette, az üzemanyag eltulajdonítása még a kisebb gond, azonban a lyukas benzintartály a legtöbb esetben már használhatatlan, s annak javítása vagy cseréje még több pénzt emészt fel, mint az ellopott benzin vagy gázolaj.
A jelek arra utalnak, hogy nem magános elkövetővel állnak szemben, hanem szervezett üzemanyaglopásról lehet szó. Mivel eddig fotó vagy videófelvétel nem készült magáról az „aktusról”, így a rendőrségnek is nehéz dolga van. (A község Facebook-oldalán illusztrációs fotókkal szemléltették az eseteket.)
hangsúlyozta a polgármester, aki azt is elmesélte, hogy két-három évvel ezelőtt szintén volt egy hasonló időszak, sőt, akkortájt még a katalizátorokat is lopták. Akkor az elkövetőket elfogták.
Az üzemanyagtolvajoknak az sem számít, hogy benzin avagy gázolaj üzemmódú gépkocsi a kiszemelt „alany” , a lényeg, hogy ne zavarja semmi a lopást és hozzáférhető legyen a tank.
hívta fel a figyelmüket a polgármester egy másik esetre is, melynek alkalmával 4 db Electro Voice PA hangfalat, egy távvezérlésű Behringer digitális keverőpultot, egy nagy teljesítvényű projektort, egy hordozható, kisebb szabadtéri rendezvények lebonyolítására szolgáló hangfalat, továbbá a kábeleket és mikrofonokat tartalmazó dobozt vittek el. Iván Lajos azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kultúrházat épp akkor fosztották ki, amikor egy nagyobb csapat a sportbálra készülődött és a nagy rendezkedésben nem tűnt fel, hogy valakik éppen „elpakolják” a drága berendezéseket. A polgármester szerint ebben az esetben (is) mindenképpen arra volt szükség, hogy az elkövetők többen legyenek és autóval érkezzenek. Lehet, hogy egy másik bandáról van szó, de az esetek közti összefüggést sem zárja ki Iván Lajos. Az mindenesetre „beszédes”, hogy éppen a biztonsági rendszer és a kamerák aktiválása előtt történt mindez, s közben eltűnt egy rácsos kapu kulcsa, így a polgármester arra is gyanakszik, hogy a községben is lehet „összekötő” ember, aki felhívja a rablók figyelmét arra, (magyarán „leadta a drótot)”, mikor a legcélszerűbb megindítani az „akciót”, vagy személyesen is segített ebben.
tette hozzá.
A polgármester azt is javasolja, hogy ahol van mód rá, ott vigyék be az autókat a családi házak udvarára. Ha erre nincs lehetőség, akkor próbálják megoldani úgy a parkolást, hogy az üzemanyaglopás nehezebben, vagy egyáltalán ne legyen kivitelezhető. Olyan autós kamerákat is árusítanak már, amelyek mozgásra, nagyobb érintésre, vagy erős hangra bekapcsolnak, ez is segítség lehet.
Csak remélni tudjuk, hogy minél előbb a tettesek nyomára bukkannak, akik elnyerik méltó büntetésüket, és az élet a községben pedig ismét a régi mederben halad majd tovább.