Boráros Imre: Én egy boldog ember vagyok
Az idén 80 esztendős Boráros Imre, Kossuth-díjas színművészünk volt a főszereplője a Vetvár Művelődési Házban tartott Irodalmi Kávéháznak, amelyre a XXXVIII. Városi Kulturális Napok keretében került sor a Csemadok pozsonypüspöki alapszervezetének a szervezésében. Boráros Imre beszélgetőtársa az irodalmi esten Csáky Pál író, volt EP-képviselő volt.
– Boráros Imrét valamennyien jól ismerjük, hiszen a szomszéd faluból, Vereknyéről származik, és annak idején, a hatvanas években többször is megfordult ennek a kultúrháznak a színpadán – kezdte köszöntő beszédét Jégh Izabella.
– kezdte Boráros Imre hozzáfűzve, hogy úgy érzi, ez az év kegyes volt hozzá, mert sok mindent adott.
– Nem csak azt, hogy megélhettem a nyolcvanadik életévemet. Hatvan éve vagyok a pályán, s tíz éve működtetjük a saját színházunkat, sok-sok érdekes és sikeres előadással – tette hozzá a többszörös jubileumot ünneplő színművész, aki a közönség derültségére humoros sztorikkal fűszerezte visszaemlékezéseit.
A beszélgetés során szóba került az is, mi jelentette az indíttatást számára a színészi pályához.
– mondta. Aztán az iskolában elég korán megtanult folyékonyan olvasni, s a tanító úr sok mindent vele olvastatott fel, a családi ünnepségek során pedig rendre valamilyen könyvet kapott az édesanyjától, mert nagyon szeretett olvasni. Valahogy így alakult ki aztán fokozatosan a vonzalma az irodalom, az előadó-művészet iránt.
– Az a sok könyv – volt úgy, hogy egyszerre ötöt is olvastam – annyira megtette a hatását, hogy egy idő után úgy éreztem, nekem valami közölnivalóm van az emberekkel. S mindig valami olyasmit akartam elmondani, amiről nem volt ildomos beszélni, mert úgy éreztem, el kell, hogy mondjam bármilyen megpróbáltatások árán is. Esterházy Jánosról már valamikor az ötvenes években is hallottam, a kitelepítés meg szinte mindenkit érintett valamilyen formában. S ha találtam a csehszlovákiai, majd később a szlovákiai írók írásai közt olyat, amivel én közölni tudtam valamit, akkor csináltam egy összeállítást – mondta Boráros. S bár ez akkoriban nem volt veszélytelen vállalkozás, a csillogó, megértő szemek szolgáltatták a visszajelzést, hogy érdemes volt. „ A hála az emberek szemében tudja a leginkább feltölteni az embert”, fűzte hozzá.
A továbbiakban szó volt a színészi pálya kezdeti éveiről, az első szerepekről, sikerekről, de a külföldi meghívásokról is.
– mondta Boráros.
Rengeteg szerepet eljátszott élete során, legutóbb például Budapesten láthatták az Új Színházban egy Wass Albert-darabban, jegyezte meg Csáky Pál, de azt is megkérdezte, melyek azok a szerepek, amelyekre különösen nagy szeretettel emlékezik. Boráros Imre elmondta, hogy amikor még nem létezett a Thália Színház, volt, hogy a Magyar Területi Színháznak tizenkét bemutatója is volt.
A Szlovák Színház- és Filmszövetségtől vagy hat alkalommal színészi alakításért járó díjat is kaptam, például Sartre Az Ördög és a Jóisten című darabjában Götz kapitány szerepéért. Ami a kassai színjátszás során eléggé a szívemhez nőtt az Örkény Tóthék című darabjában az őrnagy szerepe volt, de a későbbiekben eljátszhattam gróf Esterházy János vagy Mindszenty szerepét is – mondta Boráros, hozzáfűzve, a szerepek megformálásában mindig nagy segítség számára a felesége, a szintén színművész Petrécs Anna, aki rengeteg ötlettel segíti a munkáját, s rámutat a hibáira is.
Az est befejezéseként részletek hangzottak el Boráros művész úr előadásában abból a darabból, ami róla szól, s amit születésnapjára Csáky Pál írt neki.
Az Irodalmi Kávéház végén Csáky Pál lapunknak elmondta, fontosnak tartotta, hogy itt, Pozsonypüspökiben is megemlékezzünk Boráros Imre kerek évfordulójáról.
– fűzte hozzá Csáky Pál.
Boráros Imre kérdésünkre válaszolva elmondta, eddigi pályája során a belső iránytűje a benne élő közlési vágy volt: elmondani az embereknek valamit arról, ami körülöttünk létezik.
S ez fogalmazódott meg aztán a későbbiekben bennem egyfajta feladatként, mondhatnám úgy is: nekem ez a földi szolgálatom. Ez az, ami engem irányít, s azt a nem kevés energiát, amit a mai napig a Teremtőtől ehhez kapok, nekem meg kell szolgálnom – zárta Boráros.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/48. számában.
