Bezárták a párkányi egyházi óvodát
Több mint harminc év után, 2026. augusztus 31-ével megszűnt a párkányi, magyar tanítási nyelvű Szent Imre Egyházi Óvoda. A Nyitrai Püspökség augusztus 13-án kelt döntésében a tartósan csekély érdeklődést és gyermeklétszámot, a fenntatás ebből fakadó pénzügyi nehézségeit, valamint a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat jelölte meg a bezárás okaként. Az óvoda megmentési kísérletéről, a döntés emberi és lelki oldaláról, valamint az óvoda továbbvihető örökségéről Fóthy Zoltán párkányi plébánost kérdeztük.
Ha július végére lett volna megfelelő igazgató és 20-21 beíratott gyermek, a püspökség biztosan visszavonta volna a bezárásról szóló döntést? Voltak-e más feltételek?
A Nyitrai Püspökség már korábban is látta, hogy alacsony a gyermeklétszám, nehezen fenntartható az intézmény, de több támogatást is nyújtott. A finanszírozási rendszer változása miatt fokozódó kiadások azonban nagyon megnőttek, s mi valóban szerettük volna az óvodát megmenteni! Jómagam felvázoltam egy megmentési tervet, amit a püspökségnek továbbítottam. Megfelelő igazgatót kellett találni, aki szakmailag, szervezetileg és gazdaságilag stabilizálni tudja az óvodát, mivel a jelenlegi igazgatónő már nem szeretné folytatni. A szülőknek és az óvoda megmentéséért dolgozó világiaknak új családok megszólításával teljes létszámú csoportot kellett volna létrehozni. Ha ez sikerül, a püspökség nem zárta volna be az óvodát még akkor sem, ha további anyagi támogatással, kisebb összeggel kellett volna hozzájárulnia az intézmény működéséhez. A reális működést igénylő feltételek azonban sajnos nem teljesültek.
Hány gyerek kényszerül szeptemberben egy másik óvodába?
Az új tanévre hat gyermeket is beírattak az óvodába, tehát nekik és a már oda járó tíz gyereknek biztosított Párkány városa elhelyezést. Többségüket a Bartók utcai óvodában fogadják, kettőt pedig a Hársfa utcai intézmény.
Lelkipásztorként hogyan lehet segíteni azt a közösséget, amely most vesztette el egy jelentős intézményét?
Egy harmincéves intézmény megszűnése nem csupán adminisztratív döntés. Emberi történetek, pedagógusi életművek, családi emlékek és gyermekkorok kötődnek hozzá. Ezért az első feladat nem az, hogy a veszteséget megmagyarázzuk vagy kisebbítsük, hanem hogy megadjuk neki a méltóságát. A helyi közösségben pozitív értékként tekintsünk rá vissza, amely formálta a gyermekeket. Ugyanakkor lelkipásztorként azt is fontosnak tartom, hogy a fájdalom ne alakuljon át bűnbakkereséssé. Ebben a történetben több, hosszabb időn át halmozódó probléma találkozott. Sokat harcoltunk az óvodáért, őszintén el kell ismernünk, hogy a működés reális feltételei nem teljesültek, ugyanakkor hálát kell adni azért a harminc évért és mindazért az emberi, pedagógiai és keresztény értékért, amelyet az intézmény létrehozott.
Egy egyházi óvoda fenntarthatóságánál előnyt jelent, ha az adott közösségen belül a gyermekek szintén egyházi fenntartású alapiskolában tudják folytatni tanulmányaikat. Véleményem szerint ez alapozza meg egy egyházi óvoda létjogosultságát is. Erre azonban Párkányban nincs lehetőség. Az adott körülmények között pedig annak sem lenne értelme, hogy egy jól működő magyar tannyelvű alapiskola mellett egy új egyházi oktatási intézmény alakuljon. Különösen itt, ahol a hitoktatást az iskola vezetése is támogatja, s igyekeznek keresztény szellemiségben kísérni és nevelni a gyermekeket. A keresztény hitoktatásban részesülő gyermekek aránya a helyi magyar tannyelvű alapiskolában eléri a 75 százalékot, ami városi szinten igen jónak minősül.
Hogyan látja, miképpen őrizhető meg a gyerekek és családok kapcsolata a plébániával?
Az egyházi óvoda megszűnése nem jelentheti az egyházi közösséggel való kapcsolat megszűnését. Sőt, most talán még fontosabb, hogy a gyermekek és szüleik megtapasztalják, a plébánia számít rájuk. Bár az elmúlt évtizedekben voltak alkalmak, amikor az óvoda gyermekei a plébánia életében is megjelentek, ennél még fontosabbnak tartom azonban, hogy a gyermekeket szüleik vezessék a keresztény hit útján. A családok vegyenek részt az egyház életében a vasárnapi szentmisék és egyéb rendezvények alkalmával.
Terveznek-e búcsúalkalmat vagy szentmisét, amely méltó módon lezárhatná az óvoda három évtizedes történetét?
Fontosnak tartanék egy hálaadó és búcsúzó alkalmat, amelyen az egykori és jelenlegi pedagógusok, szülők, gyermekek, volt óvodások és mindazok, akik az elmúlt harminc évben hozzájárultak az intézmény létezéséhez, együtt adhatnak hálát.
Mi az a legfontosabb lelki és pedagógiai örökség, amely az intézmény megszűnése után is tovább élhet?
Egy intézmény megszűnése nem feltétlenül jelenti annak a küldetésnek a végét, amelyért létrejött. Egy intézmény jogilag megszűnhet, de az értékei nem szűnnek meg vele együtt. A Szent Imre Egyházi Óvoda legfontosabb öröksége az a keresztény nevelési szemlélet, amely évtizedeken át gyermekeket, családokat és pedagógusokat kapcsolt össze. A gyermekek keresztény nevelése ugyan nem kizárólag egy óvoda feladata, mégis szeretnénk továbbvinni azt a keresztény nevelési küldetést, amelyért harminc évvel ezelőtt ezt az intézményt létrehozták.
Milyen konkrét közösségi formákban folytatódhatna az óvoda keresztény nevelési küldetése?
Elképzelhető egy Szent Imre nevét viselő gyermek- vagy családi kör, amely rendszeresen találkozik. Plébániánk külön adventi, karácsonyi, nagyböjti és húsvéti családi programokat is szervez, ahol a gyermekek a hitet közösségben is megélhetik. A nyári táborok, családi napok és zenei foglalkozások, kirándulások és kisebb zarándoklatok ugyancsak tovább vihetik azt a lelkületet, amely az óvodát jellemezte. Sőt, talán érdemes ennél is tágabban gondolkodnunk. Ha erre a városi óvodák vezetése, a szülők és az illetékesek részéről nyitottság mutatkozik, elképzelhetőnek tartanám, hogy a többi párkányi óvodában is rendszeresen, akár hetente legalább fél órában legyen lehetőség keresztény, hittanos jellegű foglalkozásra azoknak a gyermekeknek, akiknek a családja ezt igényli. Ehhez nem feltétlenül kellene nagy intézményi struktúrát létrehozni.
Egy megfelelően felkészült, hiteles katolikus pedagógus vagy önkéntes hívő – természetesen az intézményekkel és a szülőkkel egyeztetve – játékos, életkorhoz igazított módon vezethetne ilyen alkalmakat. Bibliai történetek, énekek, az egyházi év ünnepei, beszélgetések, egyszerű imádságok és a keresztény értékek közvetítése révén a gyermekek továbbra is találkozhatnának azzal a lelki tartalommal, amelyet korábban a Szent Imre Egyházi Óvoda biztosított. Ebben pedig még egy különleges lehetőséget is látok. Paradox módon előfordulhat, hogy míg korábban a katolikus nevelés elsősorban egyetlen intézményben volt jelen, a jövőben – megfelelő együttműködéssel – több városi óvodában is elérhetné azokat a gyermekeket és családokat, akik erre valóban nyitottak. Így tovább élhetne a küldetés és gyarapodna is. A keresztény közösség feladata persze továbbra is ugyanaz marad: elérni a gyermekeket, segíteni a családokat, közösséget teremteni, hitet közvetíteni, és olyan közeget kialakítani, ahol a gyermek megtapasztalhatja, hogy szeretve van, és hogy az egyházban helye van. Ha ezt sikerül megőrizni és tovább építeni, akkor bizonyos értelemben a Szent Imre Egyházi Óvoda története új formákban folytatódhat.
