2021. december 28., 13:16

Betörők támadtak meg egy asszonyt a saját házában

A lévai rendőröknek sikerült őrizetbe venniük a Málas községben történt rablás elkövetőit. A rendőrség szerint a betörést két ember követte el, akik erőszakkal hatoltak be a családi házba.

Betörés Málason
Fotó: Nyitra megyei rendőrség Facebook-oldala

Amikor a 77 éves tulajdonos rajtakapta őket, lelökték a földre, a hátrakötötték a kezét, és pénzt követeltek tőle.

Az elkövetők többször is megtámadták a nőt, majd miután elloptak a pénztárcáját, elinaltak.

A lévai bűnügyi rendőrség a bűncselekmény elkövetése után rövid idővel őrizetbe vett két gyanúsított személyt. A nyomozás során kiderült, hogy transzformátorlopást is elkövettek, amelyekről leszerelték a réztekercset, majd eladták a nyersanyaggyűjtőknek”

– közölte a rendőrség. A nyomozó mindkét elkövetőt a szóban forgó személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, valamint három esetben közérdekű berendezés megrongálásának és működése veszélyeztetésének bűntettével vádolta. „A további eljárás során az illetékes járásbíróság döntött az őrizetbe vételükről” – fűzte hozzá a rendőrség.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.