Bátori Schulcz Bódog, a bátrak bátra
Az első Talpra magyar! elhangzásakor csatlakozott a szabadságharchoz és 23 csatában tüntette ki magát. Életének utolsó három évtizedét Garamkövesden töltötte. A helyiek hűen őrzik az emlékét, megkoszorúzzák emléktábláját. Az idén először közösen kivonultak az esztergomi honvédtemetőben levő síremlékéhez is.
Bátori Schulcz Bódogot 1885. március 8-án ragadta el a halál, és holttestét ágyútalpon vitték Kövesdről az esztergomi honvédtemetőbe.
– írta a temetésről Bódog öccse, Schulcz János plébános, akinél a szabadságharc leverése után meghúzta magát.
Temetése olyan gyászünnep volt, amelyhez hasonlóra nem emlékezett Esztergom közönsége.
– hangzott el a sír fö-lött. A gyászbeszédeket zokogva hallgatták végig az utolsó mohikánok, az öreg honvédek.
Schulcz Bódog 1804-ben született Körmöcbányán. Édesapja a tudományokban jártas ember, mérnökkari őrnagy volt a császári seregben. Szülei a saját öt gyermekükön kívül árvákat is örökbe fogadtak, és segítették a rászorulókat.
A tizenkét éves ifjút a kassai premontrei szerzetesrend nevelőintézetébe adták a szülei, Kassán végezte jogi tanulmányait is. Kedve azonban a katonaéletre vonzotta. Mint hadapród lépett a 33. számú magyar gyalogezredbe, ahonnan tanulmányai folytatására Milánóba küldték. Beszélt németül, olaszul és franciául. 1939-ben a gránátos zászlóaljhoz tették, ahol megismerkedett Damjanich főhadnaggyal és Lahner kapitánnyal, itt kezdődött barátsága szabadságharcunk legnagyobb hőseivel.
Amikor Kazinczy elkezdte az irodalmi nyelv reformját, Kölcsey megírta a Himnuszt, színre lépett Széchenyi István gróf, Schulcz szívesen vette a parancsot, amely őt Magyarországra rendelte, örömmel töltött itthon három évet. Innen Udinébe helyezték, de régi fülbaja kiújult, és 24 év szolgálat után, 1848 tavaszán ideiglenesen nyugdíjazták. Schulczot meglepte a nem várt fordulat, de éppen ez adta őt vissza a nemzetnek.
A pesti forradalom hírére hazatért, és Komáromban kezdte meg a szolgálatát, a 17. zászlóaljnál. Az osztrák hadseregből főhadnagyi rangban szerelt le, a magyar kormány kapitánnyá léptette elő. A miskolci és a szikszói csata után decemberben már őrnagyi rangban volt.
Január 4-én Schulcz a kassai csatában oly derekasan tartóztatta fel az osztrák lovasságot, hogy hősiességéért Mészáros Lázár hadügyminiszter és fővezér dandárparancsnoknak nevezte ki. Bodrogkeresztúron a kemény télben katonáival visszaverte azt az osztrák dandárt, amely a magyarok számát felülmúlta. A csaták viharában olyan lelkierőt tanúsított, és úgy tudta lelkesíteni a honvédeket, hogy katonái a Bátori névvel tisztelték meg.
Joggal nevezték így, hiszen a tokaji hídon is utolsónak maradva száguldott át lovával a már égő hídon. Szolnokon Kossuthtal találkozott, akit így örvendeztetett meg: Honvédeink nem újoncok többé, hanem kész hősök, most már csak előre megyünk, és meg sem állunk Bécsig. Klapkának a tápióbicskei csatában nyújtott segítséget, április 6-án az isaszegi csatában intézett döntő oldaltámadást Jellasics ellen. Az áprilisi hadjárat pedig, Görgey vezérletével valóságos diadalsorozat volt. Nagysalló ostroma után Monostorra rendelték. Bódog itt is megmutatta jeles taktikai tehetségét. Bár a küzdelemben golyó érte, aranygallérját széttépte, maga sértetlenül vonult be Révkomáromba. Görgey a haza nevében tűzte fel az első érdemrend jelét a hős mellére.
Augusztus harmadikán Bátori a herkályi sáncokat vette be rohammal.
– írja róla Klapka
A világosi fegyverletétel hírére, mint jégesőtől levert hajtás, úgy horgadt le Bátori minden katonája. Hinni sem akarták. Miután az utolsó erőd, Komárom feladására kényszerültek, a búcsúvacsorán – melyen természetesen Bátori is részt vett – egy ív járt köztük kézről kézre. Ezen az íven a forradalom hős katonái fogadalmat tettek, ügyük mellett rendületlenül kitartanak, és az első hívásra ismét kész lesznek vért és vagyont áldozni a haza oltárán.
Bódog vagyon nélkül maradt, mert fizetését rendszeresen a magukat kitüntetett honvédjei között osztotta szét. Öccsénél húzta meg magát, a garamkövesdi plébánián. Iszonyú napok jöttek.
1850. január 14-én, éppen a névnapja éjjelén letartóztatták, és Bécsben börtönbe zárták. Kicsiny, dohos cellában sínylődött, és teljesen megőszült, mire hat hónap után kiszabadult. A következő évben ismét letartóztatták, Pestre vitték, 1852-ben pedig azért vonták vizsgálat alá, mert azt találta mondani, „nemsokára köztársaságunk lesz”.
A szabadságharc bajnokai a hatalom önkényével szemben mindinkább összetömörültek. 1861-ben megalakult az esztergomi és Hont megyei honvédegylet, melynek elnökévé Bátorit választották. E tudományokban jártas, sok nyelven beszélő, jó modorú ember még a 80. születésnapján is úgy nyilatkozott:
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/12. számában.
