Bálint napi véradás szerelmes pároknak
A pandémia óta jelentősen csökkent a véradók száma, így a készletek is lassan elapadnak. Ezért a tőketerebesi és a nagymihályi kórház hematológiai és transzfúziós osztálya úgy döntött: minden szerelmes párt véradásra invitálnak osztályukra.

A Bálint-napi véradás február 10. és 19. között zajlik. A nagymihályi kórházban kedden, csütörtökön és pénteken 7 órától 10 óráig, Tőketerebesen pedig szerdán és pénteken ugyancsak 7 óra és 10 óra között.
Mivel a készletek lassan elfogynak, fontos, hogy ismét tartalékokat képezzenek azon betegek számára, akiknek sok vérre lehet szükségük: ilyenek például az onkológiai paciensek, a nehéz szülés után lévő nők, vagy a baleseti sérültek.
A kórházak minden vércsoportba tartozót örömmel látnak, legnagyobb hiány pillanatnyilag az Rh negatív vérből mutatkozik. Ezért gondoltak arra, hogy a szerelmesek ünnepe időszakában elsősorban a párokat szeretnék megszólítani, természetesen a többi véradónak is örülnek. A járványügyi helyzet miatt a biztonság kedvéért az érdeklődőktől azt kérik, hogy szándékukat telefonon előre jelezzék.