Bacsfa-Szentantali Könnyező Szűz búcsúja
Szenc és vidéke Mária tisztelői vasárnap teli autóbusszal zarándokoltak el Bacsfa-Szentantalra a kegykép vérrel könnyezésének évfordulójára.

A Boldogasszony kegykép 1715. június 19. és június 23. között négy alkalommal könnyezett. A sírás vérkönnyeit egy kendőcskében gyűjtötték egybe, s ez lett felfogva a Győrtől Nagyszombatig egész Bécsig érkezett hívők, szerzetesek és a papság jelenlétében.
Ez az ereklye van kitéve közszemlére és hódoló csókra. A 17:00 órakor kezdődő ünnepi búcsúi főpapi szentmise főcelebránsa Őexc. Stanislav Zvolenský, pozsonyi érsek volt.
Szentbeszédet az erdélyi Déváról érkező, Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes mondta a gyönyörű időben, szép számban megjelent papság, és a több mint ezer hívő jelenlétében.
A szentmisét szentségi körmenet követte végig a község főutcáján. A kegykép könny-ereklyéjét a szentmisére és a körmenetben a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjai vitték és őrizték. Majd a templomban a szentségi áldás, és a himnuszok eléneklése után lehetőség volt a könny-ereklye csókolásra és a kegykép közelről való megtekintésére.
A templomkertből kijövet mindenkinek jólesett a helyiek kedvessége a finom hagymás-zsíroskenyér és az üdítő.