2021. február 11., 21:16

Az új rozsnyói elöljáró kinevezése ellen tiltakozik az Összefogás

Az Összefogás számára elfogadhatatlan, hogy a kormány figyelmen kívül hagyva a régió érdekeit olyan jelöltet nevezett ki a Rozsnyói Járási Hivatal élére, aki nem rendelkezik kellő szakértelemmel, sem helyismerettel. A kabinet február 15-i dátummal nevezte ki Jaroslav Šípot, aki hivatásos katonaként szolgált a városban. - áll a portálunkhoz eljuttatott sajtüanyagban.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

“A koalíció korábban azt ígérte, a déli járásokba olyan elöljárókat nevez ki, akik beszélik, de legalább értik a magyar nyelvet. Az új elöljáróról ez nem mondható el. Az emberek elégedetlenek azzal, hogy a fejük felett döntve olyan jelöltet neveztek ki a hivatal élére, aki nem ismeri a régió specifikumait és problémáit. Minden jel szerint ez egy politikai kinevezés volt” - mondta Nagy György megyei képviselő, az Összefogás elnökségi tagja.

A Rozsnyói járás annak ellenére, hogy komoly ipari múltja és páratlan turisztikai látványosságai vannak, az ország legkevésbé fejlesztett régiói közé tartozik. A helyiek nagy reményekkel várták a Szoroskői alagúthoz kapcsolódó sztrádaépítést, ám azt a korábbi kormány nem tudta érdemben elindítani, a mostani pedig a prioritási sorrendje végére tette.

Ennek a régiónak ösztönzést és támogatást kell adni, ehelyett azt látjuk, hogy az államigazgatás élére is olyan embert neveznek ki, aki nincs tisztában a helyi viszonyokkal”

- véli Nagy György.

“Szakítani kell a politikai jelölések több évtizedes gyakorlatával, transzparens kiválasztási folyamat végén szakembereket kell az állami hivatalok élére állítani, akik élvezik a helyiek bizalmát. Mi a jövőben e szerint fogunk eljárni” - tette hozzá Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.