Az Összefogás a szoroskői alagút építésének leállításáról: Gömör ennél többet érdemel!
Nem épül meg a szoroskői alagút. Egy rosszul előkészített döntést ürügyként használt a minisztérium új vezetése arra, hogy törölje az R2-es szoroskői alagutat magában foglaló szakaszának versenytárgyalását - fogalmaz az Összefogás közleménye.

– mutatott rá Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.
Itt folytatódik a nem normális helyzet. Dél-Szlovákia, azon belül a sokat szenvedett gömöri régió továbbra is parkolópályán marad. A friss eset is mutatja, hogy hozzáértő magyar érdekképviselet nélkül nem lesz előrelépés a magyarlakta régiókban.
Az Összefogás levélben keresi meg Andrej Doležal közlekedési és építésügyi minisztert, melyben a kérdéses szakasz újratervezését, új tender kiírását sürgeti a gömöriek érdekében. Nem szabad, hogy a minisztérium előző vezetésének rosszul előkészített tervezete a gömöri emberek megélhetését veszélyeztesse.
A projekt megszüntetése kapcsán elhangzott, hogy nem elég intenzív a forgalom, hogy „társadalmilag nem megtérülő projekt”, a Nemzeti Autópálya Társaság össztársadalmi prioritását vonta kétségbe.
„Látható, hogy a leszakadó régiók felzárkóztatása, a források egyenlő elosztására továbbra sincs politikai akarat. Ezért fordulunk levelünkkel a miniszterhez” – tette hozzá Nagy György megyei képviselő.
Nem csak észak érdemel autósztrádát! Délen is fejleszteni kell az infrastruktúrát! Csak így hozható több és magasabb hozzáadott-értékű befektetés a déli régiókba
- zárul az MKÖ közleménye.
A Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) azt állítja, a leadott dokumentáció alapján a projekt nem kaphat építkezési engedélyt, s így megvalósíthatatlanná vált. Emellett azt is kifogásolta, hogy ezernél több kérvény érkezett a projektdokumentáció bizonyos részleteinek tisztázására. Az autópálya-kezelő továbbá arra hivatkozik, hogy a pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért osztálya kritikusan értékelte a projektet. Az ÚHP szakemberei szerint a projekt jelenlegi formájában társadalmilag nem megtérülő, nincs megfelelően előkészítve, s a megvalósítása is több kockázatot rejt, főként arra való tekintettel, hogy az alagút karsztvidéken épülne.
Az Andrej Doležal vezette közlekedési minisztérium már korábban jelezte, fontolgatják a versenypályázat leállítását. Erre reagálva a környező települések polgármesterei sajtótájékoztatón cáfolták a sajtóban megjelent állításokat, miszerint ez indokolt lenne. (denníkn.sk/Fábián Gergő)