Az orvosi kés Paganinije
Kulka Frigyes főképpen a tüdőkórok kutatásával, kezelésével és a tüdőátültetés lehetőségének analizálásával foglalkozott, de természetesen az egyetemi hallgatók oktatásában is részt vett. Érdemes bepillantani az ipolysági születésű mellkassebész regénybe illő életútjába.
A visszatért Felvidék adattára 1918–1938 című kiadványból nyilvánvalóvá válik, a bisztricsányi illetőségű Kulka Miksa 1893-ban Ipolyságon alapozta meg független szállítási vállalkozását. Nándor nevű fia ennek a vezetésébe kapcsolódott be 1917-ben. Jelen írásunk hőse nyolc évvel később, 1925. január 31-én látta meg a napvilágot az ipolysági futballszakosztály elnökeként is tevékenykedő Kulka Nándor és Schubert Melánia gyermekeként.
Frigyes csak kilencéves volt, amikor első alkalommal döbbent rá a halál közelségére: négyesztendős húga, Vera agyhártyagyulladás következtében elhunyt. Hamarosan egymást követték a családi tragédiák.
A fiú 1935-től a helyi középfokú oktatási intézményt, a mai Szondy György Gimnáziumot látogatta. Itt érettségizett 1943-ban, származása miatt azonban nem tanulhatott tovább. Amikor 1944 májusában a számottevő zsidó kisebbséggel rendelkező kisváros izraelitáit gettóba zárták, a Kulka család már túl volt egy bírósági tárgyaláson. Az Ipolysági járás főszolgabírója két évvel korábban – egy zsidó nő rejtegetéséért – bűnösnek találta Frigyes édesanyját, aki végül az auschwitzi koncentrációs táborban lelte halálát.
A fenti sorok L. Horváth Katalin Az utolsó mondattal kezdd! című, 2020 szeptemberében megjelent kötetében olvashatók, amelyben Kulka Nándor sorsáról is olvashatunk: „1945 tavaszán – amikor a közeledő angol–amerikai csapatok elől igyekeztek kiüríteni a bergenbelseni lágert –, a fogolyvonatot légitámadás érte. Sok őrizetes megszökött, az ott maradt, járóképtelen embereket pedig megtizedelték az SS-ek. Köztük volt a Józsefvárosi pályaudvaron bevagonírozott Kulka Nándor is. A barátai temették el a cellei vasútállomás közelében, a 217-es kilométerkőnél.”
Kulka Frigyes 1945 februárjában rövid ideig egy nemeskocsi istállóban húzta meg magát, a tábori csendőrök azonban rátaláltak. Miután kihallgatták és megverték, a szombathelyi katonai fegyházba szállították. A katonai bíróság első körben halálra ítélte, később tíz év börtönre módosították az ítéletet. Amint az a Kulka Frigyes-kötetből kiderül, akkor sikerült kimenekülnie a börtönből, amikor a kaszárnyát bombatalálat érte. „Kulka a szovjet csapatok mögött, gyalog, egy német halottról leszedett, három számmal nagyobb bakancsban, klottnadrágban, rangjelzés nélküli katonakabátban, leventesapkában elindult »haza«, a durván kétszáz kilométerre lévő Ipolyságra.”
Hazaérve arra kellett rádöbbennie, hogy családjából egyedül ő élte túl a szörnyű eseményeket. Ekkor határozta el, hogy miként azt korábban édesanyjának megígérte, orvos lesz, függetlenül attól, hogy még fiatal medikusként is inkább színész lett volna, s állítólag erős palóc akcentusa miatt tanácsolták el a pályától.
A történet szerint egy tehervagon tetején utazva jutott el Budapestre, ahol 1945-től a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karát kezdte látogatni. Miután 1950. augusztus 25-én diplomázott, orvosdoktorrá avatták; kutatási területe a mellkassebészet és a tüdőgyógyászat lett.
1959-ig az Országos Korányi TBC-szanatórium Intézet Sebészeti Osztályának gyakornoka, alorvosa, majd klinikai adjunktusa volt; közben a koreai háború idején az észak-koreai Rákosi Mátyás Kórház Mellkassebészeti Osztályán is dolgozott, sokszor méltatlan körülmények között. Elég, ha csak a hadikórház röntgengépe működésének mikéntjét említjük, amelyhez egy koreai fiú biciklin ülve, a pedált tekerve szolgáltatta az áramot.
Kulka Frigyes 1959-ben költözött Szegedre, ahol a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kapott állást. Az évek során volt az intézmény I. Számú Sebészeti Klinikájának a docense, de 1969-től egyetemi tanár, később rektorhelyettes is.
Az 1979-es Budapestre költözése után az Orvostovábbképző Egyetemen munkálkodott; 1981-től az I. számú Sebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára, 1986-tól annak rektora.
A sebészi munkát mesterségnek, művészetnek és tudománynak leíró szakember 1989. szeptember 23-án hunyt el.
Egy 1985-ös portréfilmben mesélte el a történetet, amely szerint 1944-ben látta utoljára az édesanyját, amikor bevagonírozták a zsidókat. Elmondása szerint megjegyezte annak a marcona külsejű tábori csendőrnek az arcát, aki az édesanyját lökdöste. Amikor 18 évvel később Humboldt-ösztöndíjasként Münchenben tartózkodott, egy gyomorperforációtól szenvedő betegben felismerte a csendőrt. Kulka megoperálta. A korábbi csendőr, aki maga mondta el az orvosnak, hogy a háború alatt két évig Ipolyságon szolgált, meggyógyult.
– emlékezett Kulka Frigyes, akit Füzesi Kristóf gyereksebész az orvosi kés Paganinijének nevezett.
Fia, a Kossuth-díjas színművész, Kulka János, akit 2014-ben Ipolyság díszpolgárává avattak, több alkalommal is fellépett édesapja szülővárosában, ahol a Kulka család történetére nemcsak az egykori neológ zsinagóga falán található holokauszt-emlékmű emlékeztet, hanem az Ipoly Menti Találkozások keretében 2019 májusában felavatott botlatókövek is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.
