2025. augusztus 21., 16:17

Az órának is eljön a maga ideje

Az idősebbek közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még arra, amikor tájainkon is megjelentek a valódi értéküket tekintve drágán árusított, ócska „digiórák”, amelyek azonban az újdonság varázsával hatottak, s a jónép vette őket, mint a cukrot. Státuszszimbólummá lett, mint hajdanán nagyszüleink idejében a műanyag viharkabát, amit tájainkon csak „sustyákinak” neveztek.

Órák
Fotó: Lacza Gergely

Visszatérve az órákhoz… Anno csak nagyapám ragaszkodott a megszokott, hagyományos karórájához, amely ha elromlott, elvitte a Pozsony fő utcájának végén lévő javítóba, de közben méltatlankodott, hogy egymás után tűnnek el az órásmesterek, pedig korábban tele volt velük a város. Nos, a hagyományos órák mégsem tűntek el, s az óraboltok és órajavítók sem, de számuk bizony megfogyatkozott. 

Bevallom, én nem hordok karórát, de ennek teljesen prózai oka van: nem szeretem, ha csuklómon van valami, nem tudom megszokni. Feleségemmel azonban elhatároztuk, hogy fiunkat órával lepjük meg a születésnapján. Tudtam, hogy Dunaszerdahelyen van órásüzlet, így be is tértünk oda, ahol az eladó készségesen fogadott bennünket, és rögvest azt javasolta, hogy ne okosórával kezdjük, már csak azért sem, mert manapság a gyerekek a nagy digitális világban már szinte nem is tudják megmondani egy klasszikus óra számlapjáról, hogy mennyi az idő, pedig ez fontos. Beláttuk, hogy Tóth András órásmesternek igaza van, s ki is néztünk egy „kisfiús” órát, ami pont megfelelőnek tűnt. Közben szóba elegyedtünk az üzletvezetővel, s magam is meglepődtem, hogy beszélgetésünket többször félbe kellett szakítani, olyan sokan tértek be az üzletbe. Én eddig azt gondoltam, hogy az órásmesterség is kihalófélben levő szakma. Szerencsére nem, ennek a szép hivatásnak a mai napig megvannak a művelői, s igény is van a tudásukra. 

Tóth András órásmester 1985-ben végezte el a szakiskolát Zsolnán, tehát 40 éve van a pályán. A szakmát prózai okokból választotta, kis növésű lévén ez tűnt neki megfelelőnek és érdekelte is a mesterség. Először egy idősebb órásmester kollégájával a dunaszerdahelyi Kék Duna áruházban dolgozott alkalmazottként, de amikor ott megszűnt az órajavítás, magánvállalkozókként újrakezdték, vagy inkább folytatták a szakmát 1992-ben. És az óra ketyegett tovább, mígnem teltek az évek, most pedig immár 16. éve a város Fő utcáján fogadja a klienseket. Mert aki egyszer megszokja és megszereti az óráját, nem szívesen válik meg tőle, ha elromlik, akkor sem. Kíváncsi voltam rá, hogy amikor kezdett, mik voltak a kelendő dolgok. 

– A szakközépiskolában, Zsolnán még csak a mechanikus órák oktatása folyt, az elektromos órákról nem tanultunk. Ezek az időmérő berendezések még „gyerekcipőben” jártak akkor nálunk – emlékezik vissza András, majd hozzáteszi, hogy munkája kezdetén még zömmel mechanikus órákat hoztak be javítani, aztán rövidesen elkezdődött a kvarc elektromos órák időszaka. A mechanikus órákat kiszorították, aztán jött a digitális óra.

Óraüzlet
Az üzletben karórák széles választéka található
Fotó:  Lacza Gergely
Volt egy kis „törés” is; néhai kollégámmal figyeltünk fel rá. Az 1995–2001-es években, amikor a mobiltelefonok kezdtek elterjedni, kicsit visszaesett az óra iránti érdeklődés, mert a mobiltelefonokban van óra. Aztán lassan megint visszatértek az emberek életébe az órák, mert ráébredtek arra, hogy mégis jó helyen van a csuklón. Praktikus és divat is. Mert a telefont elő is kell venni valahonnan... Volt már hasonló „törés” az órák történetében korábban is. Az 1800-as évek, az 1900-as évek eleje még a zsebórák korszaka volt. Aztán a 20. században a karórák kiszorították a zsebórákat"

– magyarázza András, s én hozzáteszem, hogy most már nagyon sokféle óra van a piacon, még okosóra is, mire András megjegyzi, hogy véleménye szerint az egy kis számítógép. Pulzust mér, vérnyomást, lépést, de nem sok köze van a pontos időhöz, tehát a valódi órához. A '80-as, '90-es években még a mechanikus órák voltak túlsúlyban, tette hozzá hozzá András, s azt is, hogy akkor már nemcsak nyugati és távol-keleti órák voltak a piacon, hanem nyomultak a kínaiak is. 

– A '80-as évek közepe táján, még az előző rendszerben, volt olyan elképzelés, hogy országos viszonylatban az orosz, illetve szovjet órákat fogják előnyben részesíteni. Emlékszem, Pöstyénben tartottak egy ismertető képzést a szlovákiai órásoknak. 1988-ban kezdték behozni ezeket a szovjet órákat, de jött a rendszerváltozás, s az orosz órák eladhatatlanná váltak – meséli az órásmester, s én egy kicsit elcsodálkozom, hogy mi mindenre terjedt ki akkortájt a központi hatalom figyelme. 

Sokféle óra ment át a kezemen. Javítás szempontjából a stopper karórák nagyon időigényesek, amelyeknek bonyolult a mechanikájuk. Sokféle van belőlük, s elég komplikált a javításuk. Mindamellett, hogy javítok, kiszolgálok a pultnál. S ezt olykor nehéz megoldani, magyarázza a mester, s azt is elmondja, hogy ilyen esetekben vagy szombat délután, vagy vasárnap kénytelen bejönni az órásboltba, mert a munkához nyugalom kell és csönd".  

– Most például egy ütőórát javítanék – mondja kis mosollyal az arcán... Értem a célzást, s gyorsan körülnézünk még az üzletben, miközben megtudom, hogy mostanában a karóra, a falióra és a klasszikus ébresztőóra – igaz, az elemes változat – a legkelendőbb, de a lényeg, hogy az emberek kezdenek visszatérni hozzájuk. Viszont az ütőóráknak már nincs olyan nagy keletje, mert egész más stílusú a berendezése a mostani lakásoknak, a hagyományos ütőóra már nem biztos, hogy megfelel.

Óra
András a klasszikus, számlapos órákat rśzesíti előnyben
Fotó:  Lacza Gergely

Tóth András kedvenc órájára az üzletbe betérve azonnal felfigyeltem, ugyanis ott tartja a boltban, nem pedig otthon. Mondtam is neki, hogy még soha életemben nem láttam ilyet. Megtudtam, hogy az egyik külföldi útja során vette, mert érdekesnek találta a mechanikáját. Amikor megkérdeztem, mit javasol annak, aki most akar vásárolni új órát, mire figyeljen, azt válaszolta, ne a divatmárkák szerint tájékozódjunk, mert nem biztos, hogy azok jelentik a minőséget.

Ezt a tanácsot is megfogadtuk, és magunk is meglepődtünk, amikor megtapasztaltuk, hogy fiunk mennyire örül az ajándéknak. Pedig nem is „okosórát” vettünk neki.

Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.

Megosztás
Címkék