Az Oktatáspolitikai Műhely fóruma Ipolyságon
2026. február 4-én az ipolysági magyar iskolaközpont adott otthont a Lévai és a Nagykürtösi járás magyar alapiskolái vezetői számára szervezett szakmai összejövetelnek.
A találkozót az Oktatáspolitikai Műhely kezdeményezte az alábbi együttműködő szervezetekkel közösen: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Comenius Pedagógiai Intézet, Selye János Egyetem, Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Pro Civis, Innovatív Oktatásért Intézet, Magyar Szövetség. Célja a közoktatási törvények változásainak áttekintése, valamint az iskolahálózat racionalizásával kapcsolatos aktuális feladatok megvitatása volt.
– fogalmazta meg kérdésünkre a zselízi alapiskola igazgatóhelyettese, Sokol Zsuzsa, majd így folytatta:
Az előadók között jelen volt a Magyar Szövetség alelnöke, Csenger Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alelnöke, Vörös Mária és a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója, Fodor Attila.
Csenger Tibor a 2025 tavaszán létrejött Oktatáspolitikai Műhely küldetését, feladatát és az együttműködő szervezeteket mutatta be, majd öt évre visszamenőleg beszámolt az országos születési adatokról. Hangsúlyozta, hogy a születésszám szinte minden településen évről évre csökken, ebből pedig az következik, hogy a diákhiány egyre jobban és jobban eléri az intézményeket. Vörös Mária a magyar tanítási nyelvű alapiskolák rendszerét mutatta be, átfogóan, statisztikai adatokra támaszkodva, míg Fodor Attila a törvénymódosításból következő legfontosabb változásokat vázolta fel. Bővebben az iskolák megújult finanszírozási rendszerével és az iskolahálózat racionalizálásával, optimalizásával foglalkozott. Megfogalmazta, hogy az előttünk álló év sorsdöntő lesz a szlovákiai magyar oktatás és a kisebbségi iskolahálózat számára. A méretarány szorzó (veľkostný koeficient) fokozatosan csökkenni fog egészen 2030‑ig. A kisiskoláknak, amelyek elsősorban kis településeken működnek, öt évük van arra, hogy felkészüljenek a változásra és megtegyék a szükséges intézkedéseket. Az új kormányrendelet szerint a minisztérium az érintett iskolák számára a pénzügyi kiesést kiegészítő eljárások révén kompenzálhatja, ha az iskola március 31-éig benyújtja a racionalizációs tervét. Ugyanakkor ennek a mechanizmusnak egyelőre nincsenek világos szabályai.
– tette hozzá Sokol Zsuzsa.
A fórumon Gajdács Mónika, az ipolysági magyar iskolaközpont igazgatója részletesen bemutatta intézményük létrehozásának fő lépéseit, Révész Angelika, az ipolysági tanügyi hivatal vezetője pedig a helyi és kistérségi tapasztalatokról számolt be a megjelent iskolavezetőknek, szakembereknek.