Az ifjúság egyre kevésbé érdeklődik a vadászat iránt
Köbölkúton új alapokra helyezték a vadásztársaság működését. Bevezettek egy újszerű dolgot - a vendégtag státuszt, tevékenységük az egymás iránti szolidaritáson alapul, próbálnak tenni azért, hogy megítélésük jó irányba változzon.

Halász Róbert vadászgazdától megtudtuk, a társaságuk kétezer hektáron gazdálkodik.
– fejtette ki nézetét a vadászgazda, aki szerint a biztos ellopja, biztos lelövi, nem jó hozzáállás. Szerinte világos szabályokat kell felállítani, és ha valaki nem tartja be azokat, azt meg kell büntetni, nem előre a rosszat feltételezni.
– mondta a vadászgazda.
Kitért arra is, hogy az afrikai pestisjárvány tompítását, az elszaporodott vadfajok ritkítását, valamint a mezőgazdászok és a vadállomány közti konfliktusok megszüntetését csakis a vadászok tudják elvégezni.
– magyarázta Halász. Mint mondta , a vadászok bekapcsolódnak a területek rendben tartásába, lesek építésébe, télen az etetésbe és a sókihordásba, részt vesznek több községi brigádon, falunapok alkalmával vadhúst ajándékoznak a községnek.
Arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a vad számára bizonyos időszakokban biztosítva legyen a nyugalom. Mutatkozik is már az őzállomány növekedése, de nagy számban élnek a területen vaddisznók és szarvasok is.
Az elmúlt évtizedekben lett apróvadas területből nagyvadassá a köbölkúti revír.
És hogy melyik a legkedvesebb vadászélménye? Mindig a legutóbbi. Kifejti, nem muszáj ahhoz lőni, hogy a vadász egy nagyszerű estét tudjon maga mögött. Mostanában nagy szarvasbogarak röpködnek az erdőszélen, látni uhut is, csodálatos az állatvilág. Ő maga szeret fotózni, sokszor egy jókor lőtt kép is igazi élmény.