2024. április 21., 10:02

Az idén minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit Esztergom

A 2024-es év kiemelt rendezvényeit mutatták be a sajtó képviselőinek az Esztergomi Bazilika Panoráma Kávézójában. A város egyedi, különleges eseménykínálatából bőven tudnak válogatni úgy a belföldi, mind a nemzetközi turisták.

hernadi-adam.jpg
Hernádi Ádám Esztergom polgármestere
Fotó: visitesztergom

Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében elmondta, tavaly a kiemelt városi rendezvényeken több mint 130 ezren vettek részt, ami öt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, sőt, 2024 első negyedéve is jelentős növekedést mutat. Bejelentette, hogy 2024-ben kilenc kiemelt turisztikai és városi eseményt terveznek, közel 250 programelemmel.

Lampionos felvonulás
Fotó:  VisitEsztergom

Piroska Krisztián, a Fesztiválsziget szervezője a tavaszi eseményeket mutatta be. Április 27. és 28. között rendezik meg az Akkor és Most Jármű Expot, ahol most is több mint száz járművel találkozhatnak az érdeklődők, sőt, a kétnapos esemény részeként ingyenes koncerteket is szerveznek. A másik rendezvény a Lampionos Hajós Felvonulás, amit idén április 30-án élvezhet a nagyközönség a Kis-Duna sétányról.

MCC Feszt
MCC Feszt
Fotó:  VisitEsztergom

Papp Gergely, az MCC Feszt főszervezője szólt az augusztus 1. és 3. között – idén negyedik alkalommal – megrendezésre kerülő tehetséggondozó fesztivál részleteiről, ahol most is a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várják a fiatalokat. Kiemelte, hogy tavaly mintegy 47 ezer fesztiválozó vett részt az eseményen, akik 120 színpadi program közül választhattak, valamint 250 szakmai előadóval és 100 kiállítóval találkozhattak.

„Esztergom a fotográfusok városa” – ezzel a felvezetéssel köszöntötte a jelenlévőket Gál András, az Esztergomi Művészek Céhe fotóművésze. Kiemelte, hogy az idei évben egy programsorozatot álmodtak meg André Kertész születésének 130. évfordulója alkalmából.

A Magyar Nemzeti Múzeum által a Balassa Bálint Múzeumban tekinthető meg az André Kertész Esztergomban című kiállítás. Az Esztergomi Művészek Céhe pedig ehhez kapcsolódóan workshopot szervez az Esztergomi Szent István Strandfürdőben, ahol a résztvevők újra fényképezhetik a fotóművész híres képeit. Mindemellett számos kiállítással is készülnek, közülük kiemelte az Esztergomi Fotográfiaia Biennálét, valamint a Visit Esztergom által koordinált 10 Csoda Esztergomban című fotópályázat kiállítását is.

Pusztai Tamás a Múzeumok Éjszakájáról tartott rövid ismertetőt. Elmondta, hogy tavaly mintegy hétezer látogatót regisztráltak az esztergomi eseményen. A program során 11 esztergomi és 1 párkányi kiállítás, illetve múzeum lesz látogatható egy karszalag megvásárlásával. A vidéki kiemelt státuszra készülve az intézmények a tavalyinál még színesebb előadásokkal és programokkal várják az érdeklődőket.

Esztergomi Szent István Napok
Esztergomi Szent István Napok
Fotó:  VisitEsztergom

Feke Pál arról beszélt, hogy az Esztergomi Szent István Napok keretében augusztus 19-én nagyszabású produkcióval várják az érdeklődőket az Erzsébet parkban. A tavaly 40. évfordulóját ünneplő István, a király című rockoperát láthatja a közönség koncert formájában, ahol hallható lesz többek között Dolhai Attila, Malek Andrea és Miller Zoltán is. Szintén a Szent István Napok keretében, augusztus 20-án Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra ad közös nagykoncertet, amiről Kollmann Gábor, a 17 tagú big band vezetője elmondta, hogy kifejezetten egy közönségszórakoztató produkció várható.

A Richter Gedeon Nyrt. az MCC támogatója
A Richter Gedeon Nyrt. az MCC támogatója
Fotó:  VisitEsztergom

Jelen volt még a Richter Gedeon Nyrt. – mint az esztergomi események egyik támogatója – képviseletében Garai Zoltán, a dorogi fióktelep főmérnöke is, aki kiemelte, hogy a Múzeumok Éjszakáján ismét nagyszabású kémiai bemutatót fognak tartani, valamint továbbra is elkötelezettek, hogy támogassák az MCC Fesztet.

Sportos eseménynek is otthont ad Esztergom. A Hídfutással kapcsolatban Szerencsés Tamás ismertette, hogy idén 22. alkalommal rendezik meg a nívós eseményt, ami várhatóan most is több ezer embert mozgat majd meg a Mária Valéria híd két oldaláról.

Szekér Zoltán
Szekér Zoltán
Fotó:  VisitEsztergom

Szekér Zoltán, az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, mint házigazda zárta az eseményt. Kiemelte, hogy 2024-ben az Esztergomi Adventi Vásáron olyan különlegességet terveznek, ahol megmutatják a téli prémium gasztrokultúra világát a vásárba látogatóknak. Az események összeállításánál közös céljuk, hogy Magyarország első városában minden itt élő és ide látogató vendég megtalálja a számára élményt nyújtó, izgalmas és színvonalas programot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.