Az északi határ néma őrzője
A határkövek közül, melyek egykor hűségesen őrizték az ország – és a megyék – határait, mára soknak már nyomát sem találni. Akad azonban még néhány, amely megmaradt. Ezek egyikét kerestük fel, mégpedig egy különleges darabot. A történelmi Magyarország egyetlen, felvidéki területen fennmaradt országhatárkövét.
A Sine Metu Polgári Társulás már hosszabb ideje foglalkozik határkövek, mérföldkövek feltérképezésével és gyűjtésével, amelyek szép mementói a természetes régiók, a régi közigazgatási egységek határainak, s amelyek a történelemnek egy kevesek által ismert szeletét jelentik.
Az Orosz Örs vezette társulás tagjai vallják, ezek az emlékek az eredeti helyükön töltik be igazi küldetésüket, igaz, az utak nyomvonalának megváltozása miatt az erdők, mezők közepén maradnak elhagyatottan, de az is előfordul, hogy egyet-egyet ekével fordítanak ki a helyéről vagy útépítéskor az árokba döntenek.
Ezeket igyekeznek megmenteni, s mára Gombaszögben egy körülbelül 25 darabos gyűjtemény jött létre, amelynek kiemelkedő darabja egy régi vármegyei határkő Nógrád és Hont határáról, valamint egy feltehetően 17. századi, német feliratú mérföldkő, ami a néhai ország második legfontosabb főútjáról, a 2-es főútról, vagyis annak 17. századi elődjéről származik. A gyűjtés mellett számon tartják az eredeti helyükön megmaradt határjeleket is.
Trianon évfordulója jó alkalmat adott arra, hogy felkeressük a Magyar Királyság legészakibb megmarad határoszlopát, előbb azonban egy másik határkőhöz vezetett az utunk. Rozgony és Tizsite községek között, a rozgonyi csata helyszínén – ahol Károly Róbert 1312. június 15-én legyőzte Aba Amadé fiainak seregét –, egy dombtetőn áll egy magányos cseresznyefa. Itt húzódott egykor Abaúj és Sáros vármegye határa, amelyet egy régi, henger alakú határkő jelöl.
Valamikor a kövön ülve egy madár elejthetett egy cseresznyemagot, s az közvetlenül a határkő mellett hajtott ki. Mára terebélyes fává nőtte ki magát, teljesen körbeölelve a követ. A cseresznyefa az Év fája verseny 2018-as évadának döntőse volt, azóta azonban rövid időn belül két vihar is megtépázta, elvesztette koronájának négyötödét, s a gyökérzete is beteg.
A cseresznyefának és az ölelésében pihenő határkőnek búcsút intve elindultunk a palotai hágóra, amely egykor fontos útvonal volt Lengyelország felé. Bár már a nyomvonala megváltozott, még megvan a régi út egy rövid szakasza. E mellett, a hágó tetején áll az 1893-as datálású határkő, amely a néhai Magyarország északi határát jelöli. A mai határsávban, rendezett környezetben álló robosztus, zömök oszlopon jól kivehető a nagyméretű faragott címer, valamint alsó részén az évszám is olvasható. Bár néhány utólag bevésett szó, illetve név található rajta, viszonylagos épségben vészelte át a felállítása óta eltelt közel százharminc évet.
„Ennek a határkőnek az az érdekessége, és ezért is maradhatott meg, hogy a mai szlovák–lengyel határtól mintegy két méterre, a lengyel oldalon fekszik. Lengyel barátainknak pedig nem jelentett problémát az elmúlt évszázadban, hogy ezt a mementót megőrizzék” – mondja Orosz Örs hangsúlyozva, a szakirodalmat tanulmányozva elmondható, a palotai határkő a maga nemében egyedülálló, az északi határon nincs még egy hasonló.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/22-23. számában.
