Az értékmentő és -teremtő
A Búcson élő Szobi Eszter, a Felvidéki Népviseletes Babacsaládok Házának és egyedi gyűjteményének a létrehozója január 16-án töltötte be 80. életévét. Munkássága elismeréseként megkapta a Kallós Zoltán – Külhoni Magyarságért Díjat. A Kultúráért és Turizmusért Társulás elnökeként ma is aktív értékmentővel a születésnapi ünnepségre való készülődés közben beszélgettem.
A második világháború, illetve Búcs orosz megszállása idején abban a házban született, ahová 2010-ben beköltöztették a babacsaládokat. A szintén családos katonák nem bántották őket, inkább vodkával kínálgatták az anyukáját, hogy legyen elég teje a kislány táplálására. Nem állítom, hogy ez tuti recept, de az biztos, hogy Eszter cserfes, talpraesett lánnyá cseperedett, aki diákként, majd felnőttként egyre sokrétűbb kulturális és közéleti tevékenységet fejt(ett) ki. A felvidéki magyarság érdekében végzett munkáját a búcsi babaházon és a kitüntetésein kívül könyvek és kiadványok is bizonyítják.
A lévai Pedagógiai Szakközépiskolában tagja volt a Juhász Gyula Irodalmi Színpadnak.
Létrehoztuk a Lant irodalmi színpadot, a komáromi színtársulat pedig a tájolása során mindig nálunk mutatta be először az új darabját. Kálmánnal 1965-ben összeházasodtunk, 1970-ben pedig megszületett Emese lányunk. Időközben Pozsonyban mindketten elvégeztük a népművelői felépítményit és a Beke Sándor vezette, kétéves amatőr rendezői tanfolyamot.
Szobi Eszter a rendszerváltoztatás után a Szlovákiai Magyar Pedagógus-szövetség megalapításából is kivette a részét.
Azt javasoltuk, hogy a hazai magyar óvónők számára is induljon a magyarországihoz hasonló főiskolai képzés, a szakmai továbbképzésünk pedig Magyarországon, évente kéthetes kurzusokon folytatódjon. A Pedagógusszövetség megbízásából titokban tárgyaltunk a soproni és a győri főiskolák vezetőivel arról, hogy a tanáraik majd a csöppet sem zökkenőmentesen létrejövő Komáromi Városi Egyetemen oktassák a leendő felvidéki magyar óvodai és iskolai pedagógusokat. Örvendetes, hogy sikerrel jártunk, s az általunk kezdeményezett városi egyetemen 1995-ben, már gyakorló óvodapedagógusként az elsők között vehettem át a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskola diplomáját.
Az SZMPSZ által szervezett egyik tanulmányút során, Székesfehérváron látta Szobi Eszter a kézdivásárhelyi népviseletes babapárok kiállítását.
Többek segítségével, például az akkori pozsonyi magyar nagykövet nejének, az SZMPSZ-nek és az Illyés Alapítványnak a támogatásával megvalósítottuk a tervünket, de mi a népviseletes babapárok helyett inkább babacsaládokat állítottunk ki.
Az 1998. március 15-én Komáromban megnyílt első kiállításukon olyan falusi asszonyok által elkészített tíz babacsalád volt látható, akik még hordták a népviseletet. Hangsúlyozták a néphagyományok, a népviselet megőrzésének és továbbadásának fontosságát, hiszen azok felbecsülhetetlen értéket jelentenek a felvidéki magyarság számára.
– A búcsi származású, Budapesten vállalkozó Csenger Sándor mérnök vállalta a ház átépítését, s az általunk szervezett Emese Udvarházi Napokra szintén hazatért földijeink is több-kevesebb pénzt adtak célunk megvalósításához, sőt, manapság is támogatnak minket. Pályázati úton sikerült felújítani a ház hátsó, jászolos részét is. Ennek kapcsán kiemelendő a nemrég elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hathatós közbenjárása.
Szobi Eszter nevéhez több kiadvány is fűződik, a babacsaládokról készített képeskönyv eddig három kiadásban jelent meg. Tervben van egy fotóalbum is az eddigi 380 hazai és külföldi kiállításukról. A kiadáshoz még támogatókat kell szerezniük.
Szobi Eszter munkásságát a Pedagógus Szövetség és a Csemadok is elismerte. 2002-ben Csáky Pál volt miniszterelnök-helyettestől vehette át a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét, 2017-ben a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás Példakép különdíját, 2022-ben pedig megkapta a Kallós Zoltán – Külhoni Magyarságért Díjat.
Legfőbb kívánsága, hogy mindaz, amit többedmagával sikerült létrehoznia, megmaradjon a következő nemzedékeknek. Ehhez pedig olyan fiatal, tettre kész kultúrapártolók kellenek, akik majd átveszik tőle a stafétabotot.
– Mindennek igazán akkor volt értelme, ha lesznek olyan fiatalabb követőim, akik szintén fontosnak tartják a Búcsot és a Felvidéket népszerűsítő múzeumpedagógiai, kulturális, helyismereti és helytörténeti munka folytatását. Wass Albert szavaival vallom, hogy „együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség”.
