Az Érsekújvári járás választási térképe
Október 24-én az Érsekújvári járás mind a 62 településén újra az urnákhoz járulhatnak a választók. A három városban és az 59 községben összesen 141-en pályáznak polgármesteri tisztségre, az önkormányzati képviselői helyekért pedig 877-en indulnak. A számok mögött azonban két egészen eltérő választási valóság rajzolódik ki: miközben 24 településen mindössze egyetlen polgármesterjelölt szerepel a listán, 12 településen háromnál többen is versenybe szállnak a vezetői tisztségért.
A járás 62 településéből 24-ben egyetlen jelölt indul a polgármesteri tisztségért. Ez 38,7 százalék, vagyis tíz településből csaknem négyben a választók nem választhatnak több polgármesterjelölt közül. A legtöbb induló Szímő és Komját településeken próbálkozik, egyaránt hat-hat jelölttel. Öt név szerepel többek között az érsekújvári, a csúzi és a garamkövesdi listán, míg a magyarlakta falvak közül Andódon, Kéménden és Kürtön négyen szállnak versenybe a polgármesteri tisztségért.
A magyar többségű települések közül nyolcban kihívó nélkül indulnak a Magyar Szövetség polgármesterjelöltjei, akik valamennyien jelenleg is az adott község élén állnak. Kamocsán Lukács Imre, Leléden Dajcs Richárd, Kicsinden Pásztor Rita, Muzslán Farkas Iván, Garampáldon Góra Mónika, Fűrön Zacharová Štěpanka, Kisgyarmaton Kálazi Tímea, Kisújfalun pedig Geri Valéria az egyedüli jelölt.
Több hivatalban lévő, független polgármesternek sem akadt kihívója. Közéjük tartozik a barsbaracskai Wurczer Péter, a bélai Varga Kálmán, az udvardi Fridriková Kristína, a helembai Izrael Gergely, az ebedi Vajda Monika és a sárkányfalvai Farkas Beáta.
A két legnagyobb városban is újraindulnak a polgármesterek
A járás két legnagyobb városában, Párkányban hárman, Érsekújvárban öten pályáznak a polgármesteri tisztségre. Párkányban mindhárom induló független. Szabó Jenő 2014 óta vezeti a várost, kihívója pedig a városi képviselő-testület tagja, Mišicák Daniel, aki az ING nemzetközi bankcsoportjánál a folyamatfejlesztés és a hatékonyságnövelés területén tölt be vezető pozíciót, valamint a nyugdíjas Hodonský František.
Érsekújvárban ugyancsak újraindul a 2014 óta hivatalban lévő polgármester, Klein Ottokár, aki ezúttal is függetlenként méretteti meg magát. Kihívói közül Lábadi Peter vállalkozó, Podbehlý Peter rendőr és civil szervezeti elnök, valamint a mezőny legfiatalabb tagja, a 27 éves vállalkozó, Slávik Peter szintén függetlenként indul. Az egyetlen pártkoalíciós jelölt Rajčániová Iveta főtitkár, akit a Smer, a Sme rodina, az SNS és a Republika támogat.
Két város, eltérő politikai mezőny
Érsekújvárban 67-en pályáznak a városi képviselő-testület 21 mandátumára. A hét választókerületben indulók közül 28-an függetlenként, 39-en pedig valamely párt vagy pártkoalíció jelöltjeként szerepelnek a listán. A legnagyobb közös jelöltállító csoportot a Smer, a Sme rodina, az SNS és a Republika alkotja 13 indulóval, míg a Hlas és a Magyar Szövetség hét közös jelöltet állít. A Magyar Fórum a Tím kraj Nitrával együttműködve négy jelöltet indít. A szakmai hátteret tekintve különösen szembetűnő a vállalkozók, gazdasági szakemberek, intézményvezetők, orvosok és jogászok jelenléte.
A választókerületek között jelentős különbségek mutatkoznak a jelöltek számában. Míg az 5. kerületben mindössze hatan, addig a 3., a 4. és a 7. kerületben tizenegyen pályáznak három-három képviselői helyre. További érdekesség, hogy az öt polgármesterjelölt közül négyen a képviselő-testületbe is indulnak. Az érsekújvári jelöltmezőny így nemcsak politikai, hanem szakmai és generációs szempontból is változatos képet mutat.
Párkányban ezzel szemben 21 képviselőjelölt indul, és a korábbi 13 helyett már csak 12 tagú városi testületet választanak. A választási rendszer is átalakul: a korábbi két választókerület helyett a város egyetlen választókerületet alkot, így valamennyi választópolgár ugyanabból a névsorból választhat.
Az indulók közül 13-an függetlenként, nyolcan a Magyar Szövetség színeiben pályáznak mandátumra, más párt nem állított jelöltet. A női jelöltek aránya a Duna menti városban még az érsekújvárinál is alacsonyabb, mindössze 23,8 százalék. A szakmai háttér ugyanakkor itt is változatos: vállalkozók, gazdasági szakemberek, pedagógusok, műszaki területen dolgozók és nyugdíjasok egyaránt szerepelnek a listán.
Korábbi ellenfelek, új kihívók
Szímőn különösen érdekes választási helyzet alakult ki. Négy évvel ezelőtt mindössze két jelölt mérkőzött meg a polgármesteri székért: Bób János a szavazatok 58,55, Balogh Peter pedig 41,44 százalékát szerezte meg. Idén mindketten újraindulnak, ám ezúttal már négy további kihívóval kell számolniuk. A Magyar Szövetség jelöltje Bób János és a Magyar Fórum színeiben induló Balogh Peter mellett Bombiczová Katarína, Dömeová Beatrica, Královics Tibor és Kutrucz Viktor is pályázik a község vezetésére. Többen közülük már a jelenlegi önkormányzati képviselő-testületben is szerepet vállaltak.
Kürtön biztosan változás lesz a község élén. A jelenlegi polgármester, Téglás János többéves településvezetői munka után nem indul újra, így négy független jelölt versenghet az utódlásáért. Čuportová Dagmar, Kecskés Katalin, Lévárdy Ivan és Szekeres Péter közül kerülhet ki a következő polgármester.
Bényben is érdemes a mostani jelöltlistát a négy évvel ezelőtti eredmények tükrében vizsgálni. 2022-ben Herbácskó Anita a szavazatok 39,58 százalékával nyert, míg Bognár Szabolcs 32,83 százalékot szerzett. Mindketten ismét megmérettetik magukat, mellettük pedig Kremmer Szabolcs is indul, aki 2018 és 2022 között vezette a Garam menti községet.
Szőgyénben szintén kihívókkal néz szembe a jelenlegi polgármester, Méri Szabolcs, aki 2022-ben 642 érvényes szavazattal szerzett mandátumot. Egyik ellenfele Bartos Gergely, aki négy évvel ezelőtt a Szövetség színeiben jutott be a helyi képviselő-testületbe, most viszont függetlenként indul. A harmadik jelölt Bósa Zsolt, aki új szereplőként jelenik meg a község önkormányzati választásán.
Több más településen is folytatná munkáját a jelenlegi polgármester, ám ezúttal kihívókkal is számolnia kell. A Magyar Szövetség színeiben induló Puss Péternek Andódon három, Hubač Sándornak Barton egy, Bolya Szabolcsnak Köbölkúton szintén egy ellenfele lesz. Csúzon a magyar párt támogatását Varga Darina élvezi, aki mellett négy független jelölt is versenybe száll a vezetői szerepért.
Helyi és megyei mandátumért is versenyben
A polgármesteri és önkormányzati képviselői tisztségek mellett több jelölt a Nyitra megyei képviselő-testületbe is pályázik. A Magyar Szövetség a párkányi választókerületben három jelöltet indít: Bolya Szabolcs köbölkúti és Farkas Iván muzslai polgármestert, valamint Vitkó Andrea párkányi önkormányzati képviselőt, aki a városi testületbe is újraindul. Az érsekújvári választókerületben négyen kapták meg a párt támogatását: Bób János szímői polgármester, aki a község vezetéséért is versenybe száll, továbbá Czékus András és Farkas Tibor önkormányzati képviselőjelöltek, valamint Pék Pál.
Az Érsekújvári járásban tehát korántsem mindenütt ugyanarról szól az idei önkormányzati választás. Van, ahol a folytatásról dönthetnek a választók, máshol több kihívó kínál alternatívát, és akadnak települések, ahol biztosan új vezető kerül a község élére. A jelöltlisták megmutatják, kik vállalkoznának a következő négy év feladataira. Hogy közülük kik kapnak felhatalmazást, arról október 24-én a választók mondják ki az utolsó szót.
Megjelent a Magyar7 2026/42. számában.