Az erkölcsi jót kell szolgálnunk mindannyiunknak - szentmisével ünnepeltek a pozsonyi magyarok
Pozsonyban immár hagyományosan a Szent Márton Székesegyházban került sor az augusztus 20-ai magyar ünnepi szentmisére.

A pozsonyi dóm ezúttal megtelt hívekkel és ünnepelni vágyókkal. "Sokan jöttek vidékről, a nyitrai és a Garam menti régióból is, illetve a Felvidék további településeiről, de Magyarországról is érkeztek vendégek" - mondta portálunknak Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Fábry Kornél atya volt,
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, a magyarországi Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, aki beszédében Szent István Intelmeit sorakoztatta fel, és azok időszerűségét hangsúlyozta korunkban is.
Tamás atya köszönetet mondott Kornél atyának és minden munkatársának, hogy a múlt évi kongresszus kapcsán bennünket, felvidéki magyarokat is társszervezőknek tekintettek, s hogy így felejthetetlen élmény maradhatott a pozsonyi hívek számára is az előző augusztus 20-a óta megszervezett budapesti világesemény.
Tamás atya hangsúlyozta, hogy Szent István királyunk felelősségteljes magatartása példaértékű kell, hogy legyen ma is, a jelenlegi helyzetben is mindannyiuk számára.
- fűzte hozzá az atya.
A szentmisén Kováts Péter orgonaművész teljesített zenei szolgálatot, az Esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház karnagya.