Az életmentés gyakorlása a kőhídgyarmati szőlőhegyen - KÉPEKKEL
A tegnapi nap folyamán a polgármester kezdeményezésére nagyszabású mentési gyakorlatot tartottak Kőhídgíarmaton, amelyen az Érsekújvári járás déli régióinak önkéntes tűzoltócsapatai vettek részt. A közös akcióban Kisújfalu, Szőgyén, Szalka, Kövesd, Helemba, Kőhídgyarmat, valamint a kőhídgyarmati egység testvércsapata, a nyergesújfalui önkéntes tűzoltók is részt vállaltak.
A gyakorlat témája rendkívül időszerű volt: a szőlőhegyi borospincékben a must feldolgozása során keletkező szén-dioxid komoly veszélyt jelenthet. A szimulált eset szerint egy borász a rossz szellőzés miatt mustgázmérgezést szenvedett, és a szomszédja riasztotta a tűzoltókat. A nyitrai műveletirányító központ utasítására több egység is a helyszínre vonult, ahol a pincéből való mentést kellett gyakorolniuk.
A részleteket Batka Péter főszervezőtől tudom meg, aki egyben a helyi tűzoltószervezet parancsnoka is.
Elmondta, a mentés során a résztvevőknek egy eszméletlen, nagydarab sérültet kellett kihozniuk a pincéből légzőkészülékben. A bajbajutottat csak a bajtársakkal együttműködve sikerült felszínre hozniuk, majd hordágyra fektetve megkezdték az újraélesztést. A beavatkozást a szőgyéni önkéntes tűzoltók mentőautója segítette, hiszen a terepviszonyok miatt a mentők nem tudták megközelíteni a helyszínt. A szimuláció során egy másik sérültet is „találtak” – egy illuminált személyt, aki beleesett az üvegekbe és súlyos combsérülést szenvedett. A csapatok érszorító segítségével látták el a sebet, majd a sérültet elszállították. Eközben az egyik tűzoltó pánikrohamot kapott a vér látványától és elbolyongott. A bevetési parancsnok kereső csapatot állított fel a felkutatására, akik végül sikeresen megnyugtatták és visszavezették.
„A gyakorlat egyik célja az volt, hogy minden egység minden feladatrészt kipróbálhasson - az újraélesztést, a vérzéscsillapítást és a csapatmunka összehangolását. Ehhez két élethű gyakorlóbábut is használtak. A feladatok sora tovább bonyolódott, amikor a kíváncsiskodó szomszéd lábára borult egy 500 literes boroskád – ekkor a párkányi hivatásos tűzoltók érkeztek segítségül speciális emelőberendezéssel”- sorolta Batka Péter.
Szakmai irányítás és tanulságok
A taktikai gyakorlat vezetését Kiánek Zsolt tűzoltó őrnagy a párkányi tűzoltó állomás parancsnoka látta el, aki kész minden alakalommal az önkéntes tűzoltók segítségére lenni. A gyakorlat egészségügyi részét Molnár Tamás hivatásos tűzoltó és mentőtiszt felügyelte. Kiemelte, ha a bajbajutottat nem tudják azonnal a pincéből kihozni, a szén-dioxidos környezet ellenére is el kell kezdeni az újraélesztést, természetesen megfelelő védelem mellett. A műveletet Porubszky Zoltán vezette, aki az egész feladat instruktora és a rádiós kommunikáció irányítója volt. Mint mondta, az ilyen gyakorlatok célja a hibák kiszűrése és a feladatok rutinszerű elsajátítása – hiszen „minél többet gyakorlunk, annál jobbak leszünk”.
Tízéves jubileum és közösségi ünnep Az eseményen jelen lévő Tomáš Slivoň, az Országos Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nyitra megyei elnöke úgy fogalmazott, a mostani esemény egyszerre szolgál gyakorlásra és egy évtized összetartó, határokon is átnyúló önkéntes munkájának méltó megünneplésére.