Az életet nem leélni, élni kell!
A lovasíjászat a nomád életmódot élő sztyeppei népekhez köthető. Az évszázadok során csaknem feledésbe merült, szerencsére Kassai Lajos a múlt század végén sportként újrateremtette, s ennek köszönhetően ma már a világ minden táján ismerik. Kassai kitűnően felszerelt lovasíjász-központot hozott létre Kaposmérőn. Az ottani lovasíjász-pályán a vágtató lóról előre, oldalra és hátrafelé kell célba lőni.
A bodrogközi Szinyérben élő Kondás családot is magával ragadta az íjászat varázsa. A fiatal pár tíz éve kezdte a talpasíjászatot, második osztályos kislányuk már négyévesen. Mint mondják, számukra ez már nem hobbi, hanem életforma. A másfél hektáros Pata-tanyán a tereprendezés után kiépítették a szabadtéri íjászpályát. Itt beszélgettünk.
Hogyan találta meg önöket a lovas-íjászat?
Zsolt: Mindenkinek szüksége van szórakozásra, hiszen az életet elsősorban élni kell, nem csak leélni! Mi először a talpasíjászattal ismerkedtünk meg (így csúfolják a lovas íjászok a gyalogos íjászokat). A hagyomány-őrzés is vonzott bennünket, a lovakkal való törődés is felkeltette az érdeklődésünket. A magyar íjak az ásatások során előkerült íjmaradványok alapján készülnek, méretüket a Magyar Íjászszövetség határozza meg. Az első íjamat a Nagyhalászban élő Molnár Sándor készítette. Neki köszönhetően vettem részt az első íjászversenyemen is, azóta ismeretségünkből tartós barátság lett. Pillanatnyilag tíz saját íjunk van.
Hányféle íj létezik?
Zsolt: Vannak gyanta- és laminát-alapanyagúak, biokompozitból, valamint szaruból készült íjak. Ez utóbbinak az ára a 600 eurót is elérheti, ráadásul két évig kell várni, hogy a megrendelő megkaphassa. Az előzőleg említett íjak főleg súlyban, gyorsaságban különböznek egymástól, s abban, hogy van-e rezgésük, illetve mennyire időtállóak. A legismertebbek a Kassai-, illetve a Grózer-féle íjak. Volt szerencsém megismerkedni egy kitűnő lovas íjásszal, Kubus Miklóssal, aki egyben lovak kiképzésével foglalkozik. Hozzá jártam edzésekre, rengeteget tanultam tőle. A saját íjászpályánkon pedig gyakorolunk. A gyakorlás minimális feltétele szerintem a napi 300 lövés.
Mónika: Előbb Zsolt kezdte az íjászattal való ismerkedést, aztán magam is belekóstoltam. De már a kislányunk, Csepke is több versenyen vett részt. A versenyeket korosztályonként hirdetik meg: külön verseny van a mazsoláknak, a serdülőknek, az ifiknek, a felnőtteknek és az idősek korosztályának. Csepke már több versenyt is megnyert. Ha éppen nem tombol a járvány, tavasztól őszig számos versenyt rendeznek Magyarországon.
Bár én még életemben nem ültem lovon, úgy gondolom, hogy ez a sportág különösen nehéz lehet. Hiszen nem elég pontosan célozni, a lóval is harmóniában kell mozogni.
Zsolt: Nem minden ló alkalmas lovas-íjászatra. Mi most azon fáradozunk, hogy betanítsuk a saját lovainkat. Azt tapasztaljuk, hogy a kancák általában makacsabbak, nehezebben kezelhetők, míg a csődörök hamarabb ráéreznek a feladatra. Tegyük hozzá, hogy minden ló egyéniség, ezért más-más törődést igényel. Pillanatnyilag két kancánk, két fiatal csődörünk van, illetve egy pónink. Aki valóban meg szeretne tanulni lovagolni, annak nyereg nélkül kell elkezdenie. Deréktól lefelé úgyis eggyé kell válnunk a lóval, mert csak így lehetünk sikeresek. A lovaglás tulajdonképpen örök tanulás.
A látottak és hallottak alapján azt hiszem: az a fiatal, aki ismeri ezt a sportágat, óhatatlanul érdeklődik is iránta!
Mónika: A bolyi alapiskolában, ahol pedagógusként dolgozom, tartottunk már hagyományőrző napot, amelyen a gyerekek megismerhették például a jurtaállítást, az ostorcsattogtatást. Mindkettőt imádták, tátott szájjal néztek minden mozdulatot. Őseink életformája megszerethető, ráadásul büszkévé is teszi az embert a magyarságára.
Zsolt: Mi a Keleti Gyepű tagjai vagyunk. Ez az egyesület 3 megye – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar – íjászait fogja össze. Foglalkozik hagyományőrzéssel, őseink kultúrájának a bemutatásával, szabadidős programok szervezésével, a népművészet megőrzésével és népszerűsítésével, viadalok szervezésével. Ez utóbbin minden íjász felmérheti a saját fejlődését, tudását. Mi azóta járunk a rendezvényeikre, amióta megvannak a gyermekeink. Ők már pici koruktól ismerik a rendezvények hangulatát. Itt a lelkésztől a sebészig mindenféle ember megfordul, mindig jókedv és vidámság uralkodik, s nem az eredmény, hanem az önfeledt kikapcsolódás a fontos. Itt senki sem foglalkozik a napi gondjaival, a Csapat tagjai játsszák a főszerepet.
Végül engedjenek meg egy gyakorlati kérdést! Ki jöhet önökhöz lovagolni, íjászatot tanulni?
Zsolt: Nem vagyok lovasoktató, de ha valakit komolyan érdekel mindaz, amit csinálunk, azt időpont egyeztetése után szívesen fogadjuk. A terepíjászatot, a lovaglás alapjait és mindazt, amit hosszú évek során elsajátítottunk, át tudjuk adni. Szeretném ugyanakkor tisztázni: aki ezt a sportot eredményesen szeretné művelni, annak sok-sok időt kell ráfordítania!
Megjelent a Magyar7 2021/25.számában.
