2021. március 17., 17:26

Az ékszerbe rejtett szépség

Ezt a címet kapta az az online-kiállítás, amelyen a királyhelmeci Tamás Lilla mutatja be saját kezűleg készült ékszereit a Mailáth József Regionális Múzeumban. Ma, amikor nagyon  csúnya világot élünk, ahol egymásba érnek a rossz hírek, a múzeum vezetője talán épp azért szervez szemet gyönyörködtető kiállításokat, hogy azok feltöltsenek bennünket egy kis szépséggel.

Galéria
+10 kép a galériában

Lilla egykor a helyi művészeti alapiskola képzőművészeti tagozatának diákja volt, de a rajzon kívül a kézművesség is mindig izgatta. Saját bevallása szerint azonban sokáig az asztali- és ajtódíszeknél tovább nem jutott. Nem hitt saját kitartásában. A Kassai Műszaki Egyetemen végzett tanulmányai során műszaki rajzokat készített szabadkézzel és számítógéppel, és ezt is roppant élvezte. A rajz sohasem okozott gondot számára. Tanulmányai befejeztével bútortervezéssel foglalkozott, ebben élte ki a kreativitását egészen a vállalkozás megszűnéséig.

Majd ékszereket kezdett csinálni saját részére fém és kő felhasználásával. Egyszer talán épp ennek az okán kérdezték meg őt, nem készítene-e el egy konkrét sújtásos ékszert. Kíváncsi volt rá, meg tudja-e csinálni, ezért belefogott.

139801335_1534787146722297_674004772119436412_o.jpg

Mindez jó 2 évvel ezelőtt történt. Az elkészült darabbal a megrendelő elégedett lett, ő meg beleszeretett az effajta alkotásba.

Kaphatnánk egy kis betekintést a készítés folyamatába?

Azt hiszem, többfajta technikája is létezik a sújtásos ékszerek készítésének. Én mindenesetre a felhasznált kőből indulok ki, aköré kerül a sújtás, amit egyúttal egymáshoz is öltök. Amikor elkészültem, az ékszer hátoldalára filcet helyezek, azt az ékszer mentén különvágom és hozzávarrom. Leginkább éjszaka szeretek dolgozni. Ilyenkor csend és nyugalom van, ami ehhez a munkához nagyon fontos.

Kik az érdeklődők, illetve a kiállítás alapján azt látom, vannak alkalmi és napi hordásra is alkalmas ékszereid!

Leginkább a 30-50 éves korosztály érdeklődik irántuk. A hétköznapokra készült darabok színben és formában is visszafogottabbak, finomabbak, a fekete, a bézs szín dominál bennük.

Az alkalmi darabok nagyobbak, kihívóbbak, színesebbek, nagyon szeretik a királykék, a piros vagy a színes darabokat. Ezeket Swarovski-kövekkel is készítem.

Egy fajtából csupán egy darab születik, nem szeretem ismételni önmagam. Nagyon különlegesek a kalocsai mintával díszített köves darabok is. Ott az átlátszó kőre a mintát is én viszem fel. Számomra az ékszerkészítés olyan szenvedély lett, amelyről ma már képtelen lennék lemondani.

Van itt egy esküvő szett. Ennek az elkészítése mennyi időt vesz igénybe?

Ez egy hét alatt készült el. Számomra a nyakék az alap, abból indulok ki, azután a fülbevalóval folytatom. Leggyorsabban a karkötővel vagyok kész. Volt már rá eset, hogy valakinek a makeup-ja beszennyezte a fülbevalót. Tisztítása is roppant egyszerű—ahogy hallom –, elég egy csepp mosogatószer a szivacsra, és az sikerrel eltávolítja.

133745205_1518129441721401_4765505514271850552_n.jpg

Mi a távolabbi cél? Hová szeretnél eljutni ezzel a szenvedéllyel?

Szeretnék egy saját márkanevet. Egy kisbolt is csodás lenne, bár a realitások szerint ezt a bodrogközi érdeklődők nem tudnák eltartani.

Egyelőre a közösségi oldalon tekinthetőek meg darabjaim a Handemade juwellery by Lilla oldalon.

 

Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.