Az anyanyelven szerzett tudás a legjobb útravaló - elballagtak a gútai magániskola végzősei
A pénteki ballagási ünnepségen közel száz végzős diák vett búcsút a gútai Közös Igazgatású Magániskolától.
Szemerkélő eső köszöntötte a gútai magániskola ballagási ünnepségére érkezőket, de mire a végzős diákok, a sok esetben meghatottsággal küzdő szülők és a szép számú vendég felsorakozott az iskola udvarán, máris barátságosabb arcát mutatta a májusi időjárás. Elnézve a felsorakozott tömeget, az ember hajlamos egy pillanatra megfeledkezni arról, hogy a felvidéki magyar iskolák jelentős része a túlélésért küzd, és az oktatásról szóló közbeszéd varázsszavaivá az optimalizáció és a kényszerű intézményösszevonások váltak.
A gútai magániskola az elmúlt bő három évtized kevés felvidéki sikertörténeteinek egyike. Miközben a felvidéki városokban sorra zártak be a magyar középiskolák, a csallóközi mezővárosban meggyökeresedett és mára a régió határain is túlnyúló jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát a Szokol Dezső által alapított magániskola.
Az impozáns épületegyüttes jelzi, hogy az elmúlt három és fél évtizedben mennyi elszántság, mennyi munka van abban, hogy az iskola falai között évről évre magyar diákok százai tanulhassanak anyanyelvükön - sok esetben olyan hiányszakmákat, amelyek a szlovákiai magyar közoktatásban máshol nem elérhetők.
Az iskolának van egy sajátos hangulata, varázsa, amely minden bizonnyal fontos érv lehet abban, hogy a szülők jó szívvel bízzák gyermekeiket a gútai magániskola pedagógusaira. A digitális jelentkezés éppen a személyességet iktatja ki a rendszerből - hívja fel a figyelmet Szokol Dezső tulajdonos, aki mindemellett optimista, hiszen a kilencvenes évek óta sok-sok egymást váltó miniszter reformszándékát élte túl az intézmény.
Nem véletlen, hogy a tulajdonos az ünnepi beszédében is felidézi azt a küzdelmes utat, amelyen keresztül a mostani befogadó alma materré sikerült varázsolni a gútai magániskolát. A mindennapok igazolják, a legjobb útravaló az életre az anyanyelven szerzett tudás és az elszántság. A végzős diákok előtt ott a jó példa, a sikeres folytatás csak rajtuk, az ő erőfeszítéseiken múlik - erősíti meg Szokol Dezső állítását Halász Béla polgármester is.
Jól jön az útravaló, de az arcokon azért tükröződik, a ballagási ünnepség előrehozott búcsú az iskolától. A végzős diákokra a gyorsan elrepülő akadémiai hét után a tanulmányaikat lezáró vizsgák várnak. Igaz, a nagybetűs életre szóló útravaló az érettségire és a záróvizsgákra is jó ajánlólevél. Kitartással és elszántsággal minden akadály legyőzhető. Azt már csak a margóra jegyezzük fel, a felemelő ballagási ünnepség is hagyott hiányérzetet. Bár Gútán is sokan fohászkodtak esőért a hosszúra nyúló aszályos hetek után, talán mégsem bánták volna, ha az aranyat érő májusi eső még egy kicsit várat magára, hiszen a bizonytalan időjárás miatt végül elmaradt a minden évben várt látványos esemény, a magániskola diákjainak ballagása Gúta utcáin.