Az akadályozott gyermekek és szülők bástyája a meliorat.io
Erről az intézményről igazán nehezemre esne nem személyes hangvételben írni, ugyanis mi is a meliorat.io egyre bővülő családjához tartozunk. A kisfiam is azon gyerekek egyike, akiben az intézmény szakemberei meglátták azokat a lehetőségeket, amelyek a hónapok óta tartó foglalkozásoknak köszönhetően sorra kapnak szárnyra.
A több mint egy éve Albáron megnyílt, a speciálpedagógia és a pszichológia területén tevékenykedő szakemberek összefogásával létrejött magyar nyelvű gyermekfejlesztési központ célja határozottan az, hogy minden gyereket, lehetőségeihez mérten visszaépítsen a társadalomba. Hitvallásuk, hogy mindenkinek jár az esélyegyenlőség és az emberséges bánásmód, ez a hozzáállás pedig olyan légkört teremt a falakon belül, hogy a sokszor végtelenségig elkeseredett szülők újra megengedik maguknak a reményt. És milyen jól teszik ezt.
Legutóbb Strédl Terézia, az idei Példakép-díjas pszichológus, egyetemi oktató tartott előadást szakembereknek, szülőknek és az érdeklődőknek. Boldog gyermek, elégedett szülő című előadása során hatalmas igazságokat fogalmazott meg. Kimondta, hogy
- hangzott a következő megszívlelendő gondolat.
Az előadás fókuszában a szülők voltak, praktikus tanácsokat kaphattak, amivel a mindennapjaikat élhetőbbé tehetik. Az első, és legfontosabb talán minden ellenérzésünk ellenére a bizalom. Merjük megosztani történetünket, érzéseinket a hasonló cipőben járó szülőkkel, hiszen MINDEN PROBLÉMA OLDHATÓ, CSAK MEG KELL OSZTANI! Visszahallhatunk megerősítéseket, támogató szavakat, amelyek hozzájárulhatnak a lelki megerősítésünkhöz.
A következő tanács, hogy NE ZÁRKÓZZUNK EL - mindenki szereti a magányt, a szülőnek is szüksége van énidőre. Ha születik egy akadályozott gyerek, ,,rácuppanunk'', de nem tudunk jó szülők lenni, ha belefáradunk a gyereknevelésbe. A gyerek nem azért születik, hogy a rabjai legyünk.
Tükröt is mutatott Strédl Teréz a szülőknek: ISMERETLEN ISMERŐSÖK A GYEREKEINK - a saját magunk elvárásait ismerjük, hogy milyen gyereket szeretnénk. Elfogadni azt, ami van. A megismerés nagyon fontos, kapunk rá számtalan lehetőséget.
Az előadás alatt figyeltem az arcokat. Látszott, hogy mindenki elvitte a neki szóló gondolatot, amit majd kamatoztatni tud saját életében. Ezért is fontos a meliorat.io munkája.
Hiszen felismerte, hogy az érintett gyerekeket a családtagokkal egyetemben kell ,,kezelni, gyógyítani'', merthogy egy sérült gyermek születése a szülőkben és a szűkebb-tágabb rokonságban is sebeket okoz, amelyeket nem szabad hagyni elvérezni.
A kizárólag magyarajkú szakemberekből álló központ párját ritkítja Felvidéken. A háttérben azon munkálkodnak, hogy a legkiválóbb, akár külföldön tanuló pszichológusok, logopédusok, speciálpedagógusok, gyógypedagógusok, pszichiáterek számára vonzó, szakmai kihívásokkal teli utat kínálhassanak otthon.
Forrásaik azonban végesek. Magasröptű terveik megvalósításának akadálya csupán az anyagiak. Minden más adott ahhoz, hogy még inkább segítségünkre legyenek. Aki úgy érzi, hogy támogatná a központot, megteheti az alábbi számlaszámon.
SK1083300000002901269137