2026. március 17., 10:13

Autóbusz ütközött Pozsonyban, hetvenen utaztak rajta

Körülbelül 70 utas tartózkodott azon a helyközi autóbuszon, amely kedd reggel ütközött össze egy személygépkocsival a D2-es autópálya pozsonyi szakaszán. 

pozsonyi buuszbaleset
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság

A baleset során az autóbuszon senki sem sérült meg. Az Arriva közlekedési társaság – melyhez az érintett jármű tartozik – elsődleges információi szerint a személyautó vezetője elvesztette uralmát a jármű felelt, a mögötte haladó autóbusz sofőrje pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. Ezt Peter Stach, a társaság szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel, hozzátéve, hogy a baleset 6:55 körül történt.

A baleset körülményeit a rendőrség rögzítette, továbbá mindkét járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, amely mindkét esetben negatív eredménnyel zárult. Mivel az autóbusz a rongálódás következtében nem tudta folytatni útját, a fuvarozó mentesítő járatot küldött a helyszínre”

– részletezte a szóvivő.

A tájékoztatás szerint a baleset miatt jelentős torlódás alakult ki a D2-es autópályán, ami a legtöbb erdőháti régióból érkező járat esetében körülbelül egyórás késést eredményezett.

Štefan Koči, a Pozsonyi Kerületi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője megerősítette, hogy a helyszínre érkező tűzoltók a személygépkocsi vezetőjét feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki a roncsból, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A rendőrség felszólította a közlekedőket, hogy az érintett szakasz elkerülése érdekében vegyenek igénybe alternatív útvonalakat.
Pozsonyi buszbaleset
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék