2021. július 25., 20:16

Augusztus közepére szervezték meg a nagy Ipoly-takarítást

A 2013-ban alapított Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület közös szervezésében 2021. augusztus 13-a és 15-e között valósul meg A nagy Ipoly-takarítás elnevezésű rendezvény.

Ramsar - Ipoly mente
Célunk, önkéntesek bevonásával, az emberi hanyagság miatt felgyülemlett hulladéktól megszabadítani az Ipolygalsa és Szob közötti folyószakaszt. Ez az alkalom nagyszerű lehetőség az egyedülálló természeti és épített környezet, az Ipoly és a környező települések különleges világának megismerésére. Programunk záróeseményeként Ipolybalogon Nagyboldogasszony-napi szentmisével, az egykor ott őrzött Szent Korona másolatának megtekintésével és hangversennyel adunk hálát Teremtőnknek”

– olvasható a programsorozat hirdetményében.

A Duna-Ipoly Sportegyesület célja olyan verseny- és szabadidős sportklub kialakítása és fenntartása, aminek keretei között sok más mellett a sporttevékenységet népszerűsítenék, a közösségi és egyéni sporttevékenységet anyagilag támogatnák, túrákat, rendezvényeket, összejöveteleket, találkozókat szerveznének, a kajak-kenu sport hagyományait népszerűsítenék és ápolnák, valamint sporttudományos és kulturális tevékenységeket folytatnának.

A háromnapos program megvalósításában és megszervezésében az Ipoly folyó menti települések, szlovákiai és magyarországi civil szervezetek, sportegyesületek és a feladatra vállalkozó önkéntes segítők csapatai vesznek részt, hiszen – mint vallják – az Ipoly nem szétválasztja, hanem összeköti a folyó két partján élőket.

Az Ipoly folyó megtisztítását megcélzó kezdeményezés fővédnöke Magyarország köztársasági elnöke, Áder János és a Szlovák Köztársaság államfője, Zuzana Čaputová.

A Pro Civitate Dei Egyesület pártoktól független társadalmi szervezet, amelynek fő célja az országhatárokon átívelő egységes magyar nemzet, az európai keresztény civilizáció értékeinek védelméért, megóvásáért történő munka.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.