Aratókoszorú és „ádomás”
Az aratás minden korban a mezőgazdasági munkák legfontosabb, de legnehezebb munkafolyamata. A paraszti szorgoskodás koronája és jutalma. A munkát Péter-Pál napján szokták elkezdeni, mert a helybéli megfigyelések szerint ekkorra már megszakadt a gabona töve, vagyis megérett a betakarításra.
Nálunk, Kulcsodon hagyományszerűen végezték az aratást s a cséplést is. A kezdéshez már jó előre mindent előkészítettek: megkalapálták, megfenték a kaszákat, kötőnek sást szedtek, elkészítették a sarlókat és a gereblyéket. A nehéz munkát a kaszás irányította, utána ment a marokszedő, majd a kötöző, aki a marokba szedett kévéket átkötözte. Általában este 6-ig vágták a gabonát, a kévékbe kötött terményt kepékbe, keresztekbe rakták. A learatott területen gereblyével gyűjtötték össze az elhullott kalászokat.
Nálunk a gabona korszerű arató-cséplőgépekkel való betakarítása az 1960-as évek elején terjedt el. A szövetkezetekben és állami gazdaságokban az egyre nagyobb teljesítményű és képességű kombájnok különböző adapter családoknak köszönhetően alkalmassá váltak egyéb, más magvak betakarítására is.
A mellékelt fénykép 1982 júliusában készült a Csilizköz Egységes Földműves-szövetkezet központi irodaépülete előtt. Egy kedves hagyományt felelevenítve az aratás befejezésekor aratókoszorút adtak át a szövetkezet elnökének. A koszorút búza, rozs, zab kalászaiból fonták az ügyes kezű asszonyok, s piros-fehér-zöld trikolórral díszítették.
Az egyes kalászokat tarka lánna papírokba csomagolva színesítették. Az aratócsoportok vezetői beszámoltak az eredményekről, a gabona minőségéről, az aratás sikeres befejezéséről. A koszorú átadása után gazdag lakoma várta az aratókat. Ez volt az áldomás, vagy ahogy nálunk, Csilizközben mondták, az „ádomás”.
