2021. január 23., 13:57

Ápolóként Hollandiában

A párkányi származású Dudek Henrik a rotterdami Sonneburgh szociális otthon ápolója. Munkája a szíve csücske, nem is tudná magát más foglalkozásban elképzelni. Éppen megkapta a koronavírus elleni vakcina első adagját, amikor időt tudott szakítani a beszélgetésre.

Úgy tudom, mentőtiszti főiskolára jártál Budapesten.

A családtagjaim és ismerőseim között nem volt egészségügyi dolgozó, ám én valahogy megéreztem a szakma vonzását. Arra azonban már a képzés évei alatt rájöttem, inkább az ápolói szakot kellett volna választanom. Befejeztem ugyan a mentős szakot, de ápolóként helyezkedtem el, és ezen az úton is szeretnék maradni. Három év után pedig Hollandiában próbáltam szerencsét.

Mi várt a hollandoknál? Hol sikerült elhelyezkedned?

2019 márciusában költöztem ki Hollandiába. Az első pár hónapban egy étteremben dolgoztam a nyelvi hiányosságok miatt, de később sikerült egy szociális otthonban elhelyezkednem, ahol olyan idős bentlakókat ápolok, akik nem önellátóak, és 24 órás felügyeletet igényelnek. Az én feladatom az alap ápolási tevékenységek mellett a gyógyszerosztás, dokumentálás, konzultálás az orvossal, kapcsolattartás a hozzátartozókkal, a munkaterület takarítása. Az otthonban egyébként nagyon jó körülmények közt élnek a lakók. Szándékosan nem mondunk se öreget, se beteget, mivel itt az ápoltakra nem betegként tekintünk. Mindenkinek külön szobája van plazmatévével, kétszobánként van egy fürdőszoba.

A nyelv már jól megy?

Voltam már azelőtt is Hollandiában, amikor ikertestvérem Dudek Bea még itt sportolt. (Portálunkon már írtunk a holland-magyar ökölvívó bajnokról – szerk.). Akkor pincérként dolgoztam, rám ragadt az alapszókincs, de otthon Magyarországon is tanultam hollandul egy évig. Mostanra már elég jól megy, bár nem tökéletesen. Most a négylépcsős nyelvvizsga utolsó vizsgájára készülök. Ez azért is fontos, hogy le tudjam tenni azokat a különbözeti vizsgákat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy teljes egészében elismerjék a diplomámat.

Dudek Henrik
Dudek Henrik

Olvastam az AD hírportálon, hogy a járvány erősen sújtotta munkahelyedet, a Sonneburgh szociális otthont, ahol a 114 lakó közül 102 megfertőződött karácsony tájékán. Közülük 40-en elhaláloztak. Hogy élted meg ezt az időszakot?

Sajnos erről nem túl sok információt adhatok, mivel a munkahelyi szabályzat tiltja, így csak a korábban említett közleményre tudok hivatkozni. A cikkben többek kötött szó esik arról is, hogy Rotterdam és környéke az ország egyik legfertőzöttebb területe. Szigorú járványügyi intézkedések léptek életbe, a lakókat teljes védőfelszerelésben láttuk el, és naponta csak egy látogatót fogadhattak. Sok alkalmazott is megfertőződött. Én szerencsére elkerültem a fertőzést, de mivel kevesebben lettünk, többet kellett szolgálatban lennem. Szerencsére már a munkatársaim többsége is visszatért a munkájához. Nehéz volt ezt az időszakot megélni mind fizikailag, mind lelkileg, de úgy gondolom, túl vagyunk a nehezén. Január 8-tól oltanak, és bízom benne ennek okán is tovább javul a helyzet.

Van összehasonlítási alapod, Magyarországon vagy Hollandiában jobb az egészségügy területén dolgozni?

Itt a hollandoknál jobban tetszik az egészségügyi rendszer, a körülmények és a fizetés is. Hátrány a teljesen új környezet és eleinte a magányosság. Mára azért már van több ismerősöm, de mégsem annyi, mint Magyarországon vagy Párkányban. Nem utolsó sorban úgy érzem, itt több tiszteletet kapok a munkámért úgy az ápoltak, mind az orvosok és felettesek részéről. Persze nem húzzuk a szánkat, ha dolgozni kell, egy csapatként dolgozunk a lakók érdekében.

Dudek Henrik

Mik a közeli terveid?

Most, hogy már anyagilag megengedhetem magamnak, utazni szeretnék. Tavasszal Svédország a célpont, de egészen biztosan haza is ellátogatok. Egyelőre bérelt lakásban lakom, de mivel tudok takarékoskodni, pár éven belül talán lakásvételre is sor kerülhet. Szeretnék továbbtanulni – sürgősségi vagy intenzív osztályra szakosodni. Mostanra már bizonyossággá vált bennem, hogy csakis emberekkel szeretnék foglalkozni, és csakis az egészségügyben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.