Akinek sikerült maradandót alkotnia
Makkai Éva több mint öt évtizede aktívan bekapcsolódik szülőfaluja, az 500 lélekszámú Ágcsernyő kulturális életébe. Az ország legkeletibb szegletében az elsők között megalakuló helyi Csemadok-alapszervezetben 1967 óta tevékenykedik. Munkásságát Csemadok Életmű Díjjal jutalmazták.
Otthonában beszélgettünk. Egyidős vagyok a Csemadokkal – mondta, s még a hangja is „mosolygott”, miközben észrevette, hogy a díjátadó ünnepség brosúrájának borítóján lévő számra pillantottam. Örömmel hallottam, hogy lapunk hűséges olvasója, és gyerekkorában titkon azzal kacérkodott, újságíró lesz, ám végül a losonci óvónőképzőt választotta.
Nem az volt a terve, hogy hazajön a szülőföldjére. A losonci évek alatt megismerte és megszerette a kézilabdát, iskolai csapatukkal országos bajnokságot nyertek. Végzősként egy hidaskürti osztálytársnőjével fiatalkori álma beteljesülését remélte, amikor szerződést ígértek nekik a profi országos kézilabdacsapatban.
A sport mellett mindketten óvónőként szerettek volna dolgozni, biztatták őket az illetékes elvtársak, hogy ez megoldható, ha előzőleg elvégeznek Füleken egy hathetes szakmai gyakorlatot. A szakképesítésüknek megfelelő munkakör helyett viszont gyári munkásnőként kellett volna dolgozniuk ahhoz, hogy kézilabdázhassanak.
Miután azonban nem alkudtak meg, mehettek haza. Kistárkányban kezdte pályafutását, ahol két kolléganőjével a semmiből hozták létre az óvodát. Lépésről lépésre haladva sikerült egy nagyon jó színvonalú, kétosztályos intézményt kialakítaniuk, amelyhez egész pályafutása alatt hűséges maradt.
A gyökerekhez való visszatérés Makkai Éva számára azzal is járt, hogy hétköznapjain a „lantot letéve”, a szülőfalujában is tevékenykedett. A helyi Csemadok-alapszervezetben találta meg az éltető közeget.
– Meghatározó emberek vettek körül. Nagyon tiszteltem a jóságos, melegszívű Tomori Jancsi bácsit, a falusi könyvtár vezetőjét. Ott gyakori vendég voltam, imádtam olvasni, Jancsi bácsival sokat és jókat lehetett beszélgetni, a könyveken túl az életről is. Ő volt a Csemadok pénztárosa, és amikor beléptem az alapszervezetbe, a tisztsége mellett megörököltem a precízen vezetett költségvetési naplóját is. Ezenkívül az akkor már szépkorú úr kijelentette, hogy rajtam kívül senki másra nem bízza a könyvtárat. Önkéntesként örömmel vezettem egészen addig, amíg 20 évvel ezelőtt le nem égett.
Ahogy Éva mesélte, nagyon sokan rendszeresen látogatták a könyvtárat. Nemcsak olvasási szándékkal, hanem azért, mert a falu közösségformáló tere volt, ahova bármikor jó volt betérni. Büszke arra, hogy sikerült meghívnia mindazokat, akik a szlovákiai magyar irodalomban jelentőset alkottak. Dobos Lászlótól Duba Gyulán, Mács Józsefen és Dénes Györgyön át, nagyon sokan megfordultak az író-olvasó találkozóikon. Számára a felejthetetlen élmények egyike a Dávid Teréz drámaíróval, dramaturggal való találkozás.
A Kassai Thália létrejöttét megelőző években rendszeres színházlátogatásokat szerveztek Miskolcra. Ha tájolt a MATESZ, majd az utódja, a Komáromi Jókai Színház, még a kis kultúrházi színpadra is gyakran meghívták őket.
Ahogy a múlt rendszerben mindenhol, úgy Ágcsernyőben is a Csemadok berkein belül zajlott minden magyar rendezvény. A népszerű irodalmi esteken kívül, nóta- és népdalesteket, kvízdélutánokat is szerveztek. A ’80-as, ’90-es évek jó hangulatú, csemadokos hagyománnyá lett vidám farsangi báljaikról is mesélt.
A rendszerváltást követően a faluban is megtapasztalt megosztottság és a választásokat megelőző közhangulat adta számára az ötletet, hogy Móricz Zsigmond Sári bíróját tanulja be a színjátszó társulatuk. Makkai Éva azzal motiválta a csapatot, hogy minden próbán elmondta: úgy csináljátok, hogy maradandót akarok alkotni. A szereplőgárda, a nívós díszletek és jelmezek is hozzájárultak a sikerükhöz, mert Dobóruszkától Leleszen át Királyhelmecig számtalan helyen előadták a darabot. Máig sokan emlegetik az előadást, ezért is szerveztek tíz évvel ezelőtt, az ősbemutató 20. jubileumán egy összejövetelt, amelyen felelevenítették az előadással kapcsolatos emlékeiket, illetve felvételről megnézték az előadást. Idén májusban, a 30. évfordulón is hasonló összejövetelre várják a helyieket.
Másodikként említi a sporttal, a mozgással kapcsolatos kezdeményezését. A május 8-ai munkaszüneti nap ideálisnak tűnt egy kerékpártúrára, és 2003-tól minden évben összejön a baráti társaság, hogy a környező településeket bejárva, műemlékeket, nevezetességeket, kulturális programokat meglátogatva tegyenek az egészségükért is. Legnagyobb örömére sokszor és sokan rácsodálkoznak a túráik végén arra, mennyi rejtett kincs lakozik még a szűkebb pátriájukban. Sajnos, a tavalyi túrát Éva kisebb egészségi probléma miatt kihagyta, de ettől függetlenül reggelente 10 km-t leteker a szobabiciklijén, a másik tízet pedig napközben.
Harmadik szívügye a Cserfaág Énekkar, amit szintén 2003-ban alapított, mert bosszantotta, hogy az ünnepségeikre rendre máshonnan kellett fellépőket hívni. Az akkor pályakezdő Soltész Lídia zenetanárt kérte fel az énekkar vezetésére, s annak ellenére, hogy lelkes amatőrök, zenével komolyabban nem foglalkozók alkották az énekkart, Lídia szakmai vezetése hamar meghozta a gyümölcsét.
Rövid időn belül 3-4 szólamú kórusművekkel lepték meg közönségüket. Évente 8-10 fellépést tartanak, a környező települések rendezvényeire is szívesen hívták őket. A kórustalálkozók, versenyek alkalmával számos rangos elismerésben, díjban részesültek. Lídia gyermekgondozási szabadsága alatt azonban nem találtak megfelelő vezetőt, így az énekkar feloszlott. Makkai Éva az utóbbi időben főleg az egyházi közösségben vállal aktív szerepet.
