Akiket a sport önfegyelemre tanított
A bodrogközi Leleszen él a négygyermekes Ilko család. A két idősebb gyerek, Anna és Júlia, a két fiatalabb Bendegúz és Ábel. A lányok 16, illetve 17 évesek, és máris komoly sportsikereket értek el. A fiatalabb, Julcsi saját kategóriájának kick-box világbajnoka, az idén júniusban megrendezett budapesti világkupán pedig mindketten a dobogó legmagasabb fokára állhattak. Miután bekopogtattam hozzájuk, arra voltam elsősorban kíváncsi, hogyan lehet az ország legtávolabbi pontján élve is ilyen kimagasló sikereket elérni.

Anna 17 éves, a kassai Márai Gimnázium diákja. Húga hatására kezdett el a kick-box sporttal foglalkozni, most a kassai Guard Kickboxing Team egyesület tagja. Korábban karatézott, a kick-boxot csak két évvel ezelőtt kezdte el komolyan művelni. Az egyesületben először furcsa volt, hogy szlovákul kellett kommunikálnia, társai azonban elfogadónak bizonyultak.
Klubjuk nagyon sikeres kick-boxban, az országban ők a legeredményesebbek. Ebből adódóan évente akár 23 versenyre is küldenek versenyzőket. Anna három alkalommal edz hetente, versenyek előtt kétszer annyit, ilyenkor csak este tér vissza a kollégiumba. Ő az „idősebb junior” kategória versenyzője.
A 16 éves Julcsi a közeli Nagykaposi Magyar Tannyelvű Gimnázium elsős diákja, választott sportjában pedig Kocsis Ferdinánd tanítványa. Ők egy kis közösségben sportolnak Nagykaposon, mégis egyre több közöttük is az élversenyző. Heti háromszor edz, versenyek előtt reggelente erőnléti edzésekkel is erősíti a felkészülést. Ilyenkor kora reggeltől késő estig távol van otthonától. Állítja: náluk nagyon családias a hangulat, ezért is maradt Nagykaposon. Ráadásul a kassai és a nagykaposi kick-box sportolók nagyon jó viszonyban vannak.
A beszélgetésünket megelőző héten volt a budapesti világkupa.
– A mi sportágunkban junioroknak kétévente rendeznek világbajnokságot, de minden éven lehet nevezni világkupákra – kezdi mondandóját Anna.
– Ha közel versenyzünk, mindig eljönnek megnézni bennünket a szüleink – veszi át a szót Julcsi.
– Anyukám már a versenyt megelőző napokban elkezd izgulni, aludni sem tud, folyton a versenyen jár az esze. Mi hozzá képest nyugodtak vagyunk. Apukánk meg kívülről instruál bennünket, igaz, mi azt már a ringben nem halljuk. Ráadásul nekem van egy fura szokásom: verseny előtt mérhetetlen fáradtságot érzek. Hála istennek, ez azonnal elmúlik, amit belépek a ringbe. A közönség ugyanakkor megszűnik számunkra, csak az edző tanácsait halljuk ki a zajból.
A kick-box szabályairól nem sokat tud az átlagolvasó, ezért Anna erről is elmondja a legfontosabb tudnivalókat.
– A versenyzés folyhat tatamin vagy a ringben, csak deréktól felfelé szabad rúgni, míg könyökölni és térdelni tilos.
A meccseket négy bíró figyeli egyszerre, egy a ringben, ő a szabálytalanságokat állítja le, míg a másik három pontoz.
Anna szerint a legfontosabb eredménye a világkupa-győzelem, illetve az Európa-kupán elért második helyezése, de sikeresen szerepelt a nemzeti bajnokságon is.
Julcsi a világbajnoki címére a legbüszkébb, amit tavaly szerzett.
– Világkupán van első és második helyezésem is, illetve Európa-bajnok is lettem.
Fej-, fog-, láb-, illetve mellvédőből áll a kick-box sportolók felszerelése, valamint a bokszkesztyűből, ezeket mindig visszük magunkkal.
– 300 euró körüli a felszerelés ára, és évente egy szettet szoktunk elhasználni – mondja Anna.
Mint minden sportoló, az Ilko lányok is a győzelemért dolgoznak nap mint nap.
Azzal egyelőre nem foglalkoznak, hogy meddig akarják ezt művelni.
– Mindig csak a következő megméretésre gondolunk. Nem csak versenyezni, edzeni is szeretünk, mert az is teljesen kikapcsol. A ringbe mindig a győzni akarás szándékával lépünk.
A sikeres sportolókat elismerik diáktársaik és tanáraik is, ahogy a lányok fogalmaznak, egyre inkább érdeklődnek az eredményeik iránt.
– Igaz, egyik osztálytársam már elkísért egy edzésemre is, de egyelőre követni senki sem akar – jegyzi meg Anna, aki a távolabbi terveiről elárulja, hogy állatorvos szeretne lenni.
– Lokálpatrióta vagyok, Kassára jelentkezem majd, és tanulmányaim befejezése után itthon szeretnék elhelyezkedni.
Julcsi úgy fogalmaz, hogy neki teljesen mások a céljai.
– Fizioterapeutának készülök, és Magyarországon szeretnék továbbtanulni.
Megjelent a Magyar7 2025/26.számában.