Aki szülővárosában kamatoztatja tudását

Hogyan kezdődött a pályája? 

Amint megkaptam az orvosi diplomámat a brünni Ján Evagelista Purkyně Egyetemen, szinte azonnal emigráltam Kanadába. Torontóban élt három nagybátyám is, tehát nem annyira az ismeretlenbe mentem. Az angol nyelvet hamar tökéletesítettem, így tudtam dolgozni is, emellett sokat jártam könyvtárba, készültem az orvosi különbözeti vizsgákra. Torontóban borzasztó hideg a tél, ezért nagybátyám a teleket mindig Jamaicán töltötte. Hívott, menjek vele. Nem nagy kedvem nem volt, de végül kötélnek álltam, amikor Torontóban még május végén is hideg volt.  Ott már orvosként kezdtem el dolgozni a Cornwall Regional Hospital – Montego Bay-on. Orvosi sorozatokból ismert helyzetekkel kerültem szembe. Bár esténként ez a hely nem éppen békés, az orvost mégis tisztelik, így viszonylag biztonságos volt az ott eltöltött idő.

Úgy tudom, ideggyógyászattal Újvárban kezdett el foglalkozni.

1996-ban visszatértem szülővárosomba, Érsekújvárba, ahol a kórház neurológiai osztályán kezdtem el dolgozni. Az első atesztációt Pozsonyban tettem le. Ekkoriban történt, hogy egy véletlen levélnek köszönhetően felvettem a kapcsolatot egy németországi magyar orvossal, aki orvosokat keresett az általa vezetett klinikára. Két évig tartott, míg ki tudtunk menni a feleségemmel, mert a második gyermekünket vártuk, de akkor már egy másik klinikára mentem.

Elit klinikán kapott állást.

Amikor 2004-ben kimentünk Németországba, angolul jól beszéltem és ismertem a neurológiát. Az volt a dolgom, hogy kiértékeljem a neurológiai eredményeket. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy értsük egymást a kollégákkal. Nehéz volt munka után még nyelvtanfolyamra járni, de két-három hónap múlva már beszéltem németül. Két év alatt főorvos lettem, és egyre-másra jöttek az állásajánlatok. Én mindig magánklinikán dolgoztam, ahol az volt a fontos, hogy az orvos nagyon jó legyen a szakmájában. Németországban nem lehet megállni az előmenetelben.

A Focus magazin az ön vezetése alatt álló rehabilitációs klinikát Németország legjobbjai közé sorolta.

2008-ban Hessen tartományba kerültem, ahol azonnal egy rehabilitációs klinika vezetőjének a helyettese lettem. Egy év múlva munkatársammal sikerült a klinika mellett egy akut klinikát is létrehoznunk, és egy év alatt bejegyeztetnünk. Emellett kibővítettük a rehabilitációt egy akut neurorehabilitációs egységgel, ahol a súlyos betegek hosszú távú intenzív fejlesztést kaphattak. Ez azt jelenti, ha valakit felvettünk az osztályra szélütéssel, vagy komplikált műtétje volt, néhány hét, esetleg hónap múlva úgy ment el, hogy megvolt a teljes rehabilitációja. Ha sokáig súlyos volt a páciens állapota, akár félévig is maradhatott, és napi öt órában foglalkoztunk a fejlesztésével. Ezt dokumentálni kellett és mindent szigorúan ellenőriztek.

A családja hogyan érezte magát Németországban?

A feleségem itt folytatta a jogi tanulmányait. Jázmin és Noémi lányunk mellé született még két gyermekünk, Zolika és Lizike. Kisebbik gyermekeink katolikus óvodába jártak. Ott a tanintézményekben rend van és rendszer, amit a gyerekek szeretnek. Gyakran jártunk haza Újvárba, elsősorban a családunk miatt, emellett gyermekeink látogatták törzsiskolájukat, a Czuczor Gergely Alapiskolát is. A német középiskolák liberális életvitele azonban már nem tetszett. Amikor először hallottunk arról, hogy kábítószert találtak az iskolában, eldöntöttük, két nagyobb lányunk hazajön a magyarországi Kőszegre, ahová fel is vették őket a gimnáziumba. Akkoriban vált érezhetővé, hogy Németországban egyre több a bevándorló, ezért már nem volt olyan biztonságos, mint a kezdeti években. Hogy találkozzunk a lányainkkal, gyakran jártunk haza, és ez nagyon kimerített. Felmerült, visszajöhetnének. Ők azonban már hallani se akartak a visszatérésről, jól érezték magukat Magyarországon.

Akkor önök tértek haza?

Így van. 2016-ban visszajöttünk, Nagysurányban dolgoztam, közben megalapítottam a saját rendelőmet. Később jött a lehetőség, legyek főorvos az érsekújvári kórház neurológiai osztályán. A külföldön elterjedt terápiás kezelési módszerek mellett nagyobb hangsúlyt fektettünk a korai rehabilitációra, a fent említett németországi tapasztalatok alapján, amelynek a folytatása a robotikus neurorehabilitáció lesz. A célja, hogy a betegek állapota a kórházból való távozáskor a lehető legkielégítőbb legyen. Ezt a rendszert a mai napig egyetlen kórház sem alkalmazza, a szisztematikus neurorehabilitációt elsőként kezdtük el Szlovákiában. Idén májustól azonban már csak egyszer vizitelek a kórházban, időm nagy részét a rendelőm fejlesztésére fordítom, ahol a diagnosztikai lehetőségeket egy nyugati standard klinikai felszereltség segíti elő.

Kiket vár a rendelő?

Minden munkanap bejelentkezés alapján várjuk azokat, akiknek központi vagy perifériás idegrendszeri problémái vannak. Akit fejfájás gyötör, krónikus vagy degeneratív idegrendszeri betegségekkel küzd, Parkinson esetleg Alzheimer betegsége van, vagy egyszerűen csak neurológiai kivizsgálásra jön egyéb panaszok miatt, esetleg konzultációra műtét előtt. Sokkal kevesebb embernek van szüksége műtétre, mint amennyit ma elvégeznek. Ehhez azonban az kell, hogy a beteg számára nyilvánvaló legyen a gyógyulás lehetősége is. Több felelősséget kell hárítani a páciensre, hogy hajlandó legyen elhagyni az italozást, a dohányzást, hogy sportoljon. Többet kell velük kommunikálni, ajtómon négy nyelven üdvözlöm a betérőket, és örülök, ha az anyanyelvükön tudják elmondani a panaszaikat.

Hogy foglalná össze, mi kell a sikeres pályához?

Tudás, kitartás és becsület. Ha csak egyik is hiányzik, az ember nem lesz sikeres és elégedett önmagával.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/28. számában)