Ahol a vadászkörzetet bozótosok alkotják
Ballán Alfréd vadászgazdával és feleségével, Erzsikével indulunk a vadászterület bejárására a ‘70-es években épült nyaralók alatti ösvényen. Mellettük sok az elhagyatott szőlő, amelyet már keresztül-kasul fontak a csipkebokor és a szeder indái. Az áthatolhatatlan sűrűség jó búvóhelye a vadaknak.
Vendéglátóm elmondja, vadászterületük 557 hektár, és erdőtől erdőig húzódik. Ebben benne vannak a szántóföldek, a halastó a nádassal együtt, és az elhagyott szőlőparcellák, amelyeket már hosszú ideje nem művelnek. Kiváló búvóhelyei ezek a nyulaknak, fácánoknak, de még az őzeknek és vaddisznóknak is, ahol elpihennek, megellenek. Nemsokára találkozhatunk is a határban a kis csíkos malackákkal, mert az itt élő vadak közül a vaddisznó kocái azok, amelyek a legkorábban hozzák a világra utódaikat.
– Amióta megjelent környékünkön az afrikai sertéspestis a vaddisznó egész évben vadászható, ám így tavasszal az anyákat kíméljük. Minden kilőtt egyedből le kell adnunk a mintát, és ha visszajön a negatív eredmény, akkor lehet a húst felhasználni étkezésre. Hála istennek, az elmúlt két év alatt nem találtunk fertőzött disznót. Külön engedéllyel a gímszarvas és a muflon is egész évben lőhető, mert hatalmas károkat okoznak a mezőgazdaságnak – fejti ki a vadászgazda. Hozzáfűzi, a bajtai vadásztársaságnak 13 tagja van, vannak várakozók is, de nem bővülhetnek, mert hektárra van maximalizálva a létszám. A falu egyik épületében van a vadászok szobája, az udvarán tárolják a vadak etetésére szánt gabonát, ott található a hústároló hűtőbox is.
Az úton vadnyomokat, csapásokat, dagonyázóhelyeket látni, a szakember az ürülék alapján sorolja, milyen vadak jártak erre. Az erdő széle felé közeledve veszünk észre egy nagyobb mufloncsordát, amint a vetésben legelésznek a muflonok. Próbálunk úgy haladni, hogy az avar ne zörögjön lépteink alatt, de a csorda őreit nem lehet becsapni, mire kiérnénk a fák közül, úgy elrohannak, mintha ott se lettek volna.
Elérünk vendéglátóim családi nyaralójához, ami tulajdonképpen pince is. A kilátás pazar, alattunk terülnek el a bozótosok és rálátás nyílik a Burda erdős hegyeire. Varjak károgása, madárcsicsergés és végtelen nyugalom. Mutatják, a díszbokrokat úgy lerágták a kertbe betévedő őzek, hogy azokat nyesni egyáltalán nem kell, még a hóvirágnak is nekifogtak, de abból azért maradt mutatóba.
Amíg készül a kávé, Alfréd a kezdetekről mesél.
– Harmincöt éve vagyok vadász. Vonzalmam még kisgyermekkoromban alakult ki, szomszédunk Mucha Lali bácsi révén. Szobájukban megcsodálhattam a kitömött őzfejet, agancsokat, az asztalt, melynek puskákból voltak a lábai. Annyira elvarázsolt ez a miliő, hogy már ott, akkor elhatároztam, én is vadász leszek. Katonaság után egy kolléga hívására beléptem a társaságba és letettem a vizsgákat. Akkoriban három falu – Kicsind, Garamkövesd és Bajta még egy társulás alá tartozott. Mivel a falvak nem jöttek ki egymással, közös megegyezéssel különváltunk. Azóta én vezetem az egyesületet, mint vadászgazda.
Megtudjuk, a bajtai revír őzes terület, de nagy számban vannak itt gímszarvasok és muflonok is. A kártevők vadászatára külön figyelnek. Sok a róka és az utóbbi időben megjelent az aranysakál is. Ezek már nemcsak az apróvadra veszélyesek, hanem leterítik az őzet is. Bár az itteni vadászok farkast még nem láttak a területen, egy természetvédő erdei kamerája Leléd alatt már észlelt farkast, amely a hosszan elnyúló erdőségen keresztül vándorolhatott el idáig. Az idei szezonban a trófeák szempontjából sikeres évet zártak. Két sakál volt kilőve, melyek közül az egyik ezüstérmes lett. Lett még egy ezüstérmes gímszarvasuk és egy bronzérmes muflonjuk. Igaz, a vadász a legtöbbször szelektál, a leggyengébbet lövi ki, de azért a szép trófea dicsőség a vadászembernek!
Ballán Alfréd számára talán az a legemlékezetesebb, amely majdnem az életébe került. El is meséli, sőt fényképe is van róla kifüggesztve a hétvégi házban.
– A halastó partján a lesen ültem, amikor kijött a kukoricásból egy hatalmas vadkan. Meglőttem, de visszamenekült a kukoricásba. Hatan kerestük, de egy idő után megszűnt a vércsík és elvesztettük a nyomot. Mivel sötétedett, veszélyessé vált a keresés és megegyeztünk, reggel folytatjuk. Sajnos, hajnalban a kolléga késett és én egyedül mentem a terepre. Feltöltött puskával léptem a kukoricásba és hamarosan meg is láttam az állatot. Mozdulatlanul feküdt és nem adott életjelet. Gondoltam, tegnaptól kimúlt. Amikor azonban beléptem az állat számára veszélyes körbe, a másodperc töredéke alatt felugrott és rám támadt.
Csak annyi időm maradt, hogy csípőből tüzeljek, mint a cowboyok. Erre a kan megtorpant, de felemelte a fejét és kattogtatta előttem hatalmas agyarait. Gondoltam, fejbe lövöm, de itt kezdődtek a bajok. A golyó beszorult a tárba. Álltam mozdulatlanul, ha támad, nincs esélyem a túlélésre. És ekkor… elindult az ellentétes irányba. Telefonon hívtam segítséget, és a barátom terítette le az állatot. 250 kilogrammot nyomott és az is kiderült, miért nem támadt rám. A lövésem combcsonton érte és ezt úgy értékelte, hogy egy riválissal való össze-csapásból ő került ki vesztesen. A jó istennek köszönhetem az életem és meg is fogadtam, soha többé be nem megyek egyedül a kukoricásba megsebzett vad után.
Elmegyünk még arra a területre, amelyet nemrég nyilvánítottak védetté, az ott található különleges növények okán, a távolban itt is, ott is őzek vagy muflonok. Rengeteg ragadozómadarat látni, szinte minden harmadik fán ül egy, valamennyi védett. A lesek kényelmesek, szépen rendben vannak tartva. Ezekre még az a két nyolcvanéves vadász is kiül, akiket épp a napokban köszöntöttek az évzáró ülésen.
Így késő délután a halastó körül látni a legtöbb vadat. A víz körüli nádasba vadcsapások vezetnek, itt vannak a vaddisznók kedvelt pihenőhelyei is. A nádas környékén való vadászathoz bizony kellenek azok a vadászebek, melyeket a vadászegyesület tagjai tartanak. Rucák tucatjai úsznak a vízen és két hófehér bütyköshattyú a tófenékről tépegeti táplálékát, miközben a nap csendesen ereszkedik a látóhatár közelébe.
A visszaúton ballagva vendéglátóim elmondják, nincs itt mindig ilyen mély csend. Számtalan „quados” errefelé próbája ki, mire képes négykerekűje. Bőgetik a motort, a legvadabb emelkedőkön hajtanak fel, átmennek a vetésen. Ez rettentően zavarja az állatokat, amelyek fejvesztve menekülnek. Próbálták már figyelmeztetni őket, de falra hányt borsó. A vadász is csak csendesen hazamegy a lesről, amikor már az ötödik terepjármű zúg el alatta…
