Adventi családi nap Szepsiben
Két év kihagyás után, immár hatodik alkalommal Adventi családi napot szervezett a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban az intézmény mellett működő szülői szövetség.

A megnyitón Fazekas Monika, a helyi szülői szövetség elnöke köszöntötte a jelenlevőket és hagyományosan egy rövid történettel adott útravalót az adventre. Áldást Gábor Bertalan esperes-plébános mondott. Az iskolaközpont aulája megtelt érdeklődő óvodásokkal, kisiskolásokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel.
A délelőtt folyamán apró kezek díszítették a mézeskalácsokat, amelyek annyira szépek és finomak lettek, hogy már haza sem értek. Egyedi csuhébabák készültek Rigó Béla vezetése alatt a Gömöri Kézművesek Társulása képviseletében. Nagy népszerűségnek örvend évente az adventi koszorú készítése és a gyerekek kezei között parányi karácsonyi csodák születtek az otthonokba. A legkisebb résztvevő néhány hónapos volt, a felső tagozatosok és gimnazisták közül pedig besegítettek a szülőknek a foglalkozásoknál vagy a teremrendezésnél. Idén készült egy közös nagy adventi koszorú is, amit a napközisek munkái díszítenek és amelyet az iskolaközpont diáksága áll majd körül minden héten gyertyagyújtáskor.
Az adventi családi nap előkészületei még a tanév elején megkezdődtek a szülői szövetség berkeiben, több egyeztetés követte egymást. Voltak sokan, akik a díszítéshez mézeskalácsot sütöttek, mások bevásároltak, volt, aki plakátot készített vagy fakorongokat szeletelt, fenyőágat hozott, narancskarikát szárított vagy tobozt festett a díszítéshez, és olyan is, aki a húst darálta, előkészítette a kolbászt, illetve helyben fotón vagy videón megörökítette az eseményeket. Valakiknek már péntek délután a terem rendezésével megkezdődött a program – tájékoztatott Balta Zsuzsanna, a helyi szülői szövetség alelnöke.
A jó hangulatról és a téli hagyományok játékos és táncos formában megelevenítéséről a budapesti Napraforgó Együttes gondoskodott. A táncba főleg a kisebbek kapcsolódtak bele, de a tréfás műsoron a szülők is jót derültek és gyakran felhangzó tapssal jutalmazták az ügyes gyermekeket. A még több mozgásra vágyók a tornateremben kosárlabdameccset játszottak. A vendégváró nagy asztalon édes és sós sütemények sorakoztak, amely a családok számára megszokott belépő a családi napra. A délelőttöt ízletes sült kolbász zárta, amely helyben készült.
Az egyházi intézmény megalakulásakor, 2015-ben a pedagógusok és szülők összefogásával elindított karácsonyváró családi nap hagyománnyá vált, azóta a szervezést a szülői szövetség vette át. Évente két családi napot szervez, az adventin kívül gyermeknapra is. Egy olyan összetartó szülői közösség ez, ahol minden kihívás előrevisz és összekovácsol.
Sok apró mozzanat, sok apró jóakarat, karácsonyvárás, és mindenki, aki jól akarta érezni magát, ezzel az érzéssel távozott – fogalmazott Balta Zsuzsanna.