2022. augusztus 28., 18:08

Add tovább a lángot!

Folytatta fiataloknak szóló, Add tovább a lángot! című tréningjei sorozatát a Csemadok Ifjúsági Tagozata, a legutóbbi ilyen képzés a hétvégén zajlott Debrődön.

Csemadok Ifjúsági Tagozat, Add tovább a lángot, képzés, tréning
Fotó: Csemadok Ifjúsági Tagozat

Hat évvel ezelőtt a Csemadok nagyfödémesi országos közgyűlésén fogalmazódott meg az ifjúsági program igénye, ekkor a Csemadok Országos Elnökségébe olyan személy is bekerült, aki az ifjúsággal foglalkozott.

További lehetőségeket kerestünk, ezért a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasával, Pap Boglárkával hozzáláttunk egy képzés megszervezéséhez, ez volt az Add tovább a lángot, amit először 2019-ben szerveztünk meg.

Sajnos a járványhelyzet nekünk sem kedvezett, de a munka folytatódott, minden évben tartottunk találkozót. Az idei évben két helyszínen tartottunk tábort, amelyen a Csemadok-munkával ismerkedtek meg a bejelentkező fiatalok. Ezen belül egyrészt magával a szövetség felépítésével, másrészt többek között rendezvényszervezéssel, plakátszerkesztéssel, cikkírással, videóvágással. Úgy állítottuk össze a programot, hogy olyan tudást kapjanak a résztvevők, ami másutt is hasznukra válhat. A cél, hogy minél több fiatalt bevonjunk a munkába, hiszen azt szeretnénk, hogy 20-30 év múlva is létezzen a Csemadok, amely a fiatalok megfogalmazása szerint is a magyarságot és a felvidéki magyar közösség összefogását jelképezi” – magyarázta Neszméri Tünde, a Csemadok ifjúságért felelős elnökségi tagja.

Csemadok Ifjúsági Tagozat, Add tovább a lángot, képzés, tréning
Fotó:  Csemadok Ifjúsági Tagozat

Az idén a Csemadok Ifjúsági Tagozata – a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával – tehát két helyszínen, Szencen és Debrődön tartott képzést, 10-10 résztvevővel. Szencre ellátogatott Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke is, aki szintén beszélgetett a táborozókkal, többek között arról, milyen más, fiatalos lehetőségek vannak a Csemadokban. Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója az intézet ifjúságot is érintő programjairól beszélt,

Görföl Jenővel pedig a résztvevők közösen gondolkoztak a Petőfi Vetélkedőről, melyben a Csemadok partnere a ma7.sk is.

Erről Debrődön is szó esett. Ezen a helyszínen a rendezvényszervezésről Beke Beáta adott elő, interaktív módon, saját tapasztalatait is ismertetve. A korábbi táborok állandó résztvevője, Tari Eszter volt az, aki a plakátszerkesztés rejtelmeibe bevezette a fiatalokat, míg Pap Boglárka a videóvágást tanított, Neszméri Tünde pedig elsősorban a Csemadok kötelékében végzett munkáról beszélgetett a fiatalokkal.

Csemadok Ifjúsági Tagozat, Add tovább a lángot, képzés, tréning
Fotó:  Csemadok Ifjúsági Tagozat

„A célunk a fiatalok megszólítása, és ők saját maguk is megfogalmazták, hogy szükség van a Csemadokra. Amikor a szövetség jövőjéről beszélgettünk, elmondták, érzik a saját felelősségüket is, azonban újítanának is, például a koszorúzási ünnepségek helyett más módon emlékeznének meg a nemzeti ünnepeinkről. Szerveznének könnyedebb programokat is, mindet a közösség építésére alapozva, hiszen az is szükséges a Csemadok-munkához, hogy jó csapat alakuljon ki a vezetőségekben” – mondta Neszméri Tünde.

Csemadok Ifjúsági Tagozat, Add tovább a lángot, képzés, tréning
Fotó:  Csemadok Ifjúsági Tagozat

„Azt tapasztaltam ez alatt a hét alatt, a két tábor alatt, hogy van igény a fiatalok körében is a magyar kultúrára, a Csemadokra, ők pedig képesek arra, hogy új lehetőségeket hozzanak az alapszervezetek életébe, aminek köszönhetően fiatalokat is meg tudunk szólítani. És tudjuk, közösségünk megmaradása csak így lehetséges. A munkát folytatjuk” – húzta alá.

Csemadok Ifjúsági Tagozat, Add tovább a lángot, képzés, tréning
Fotó:  Csemadok Ifjúsági Tagozat
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.