A zselízi szabadságharc

107 évvel ezelőtt, 1919. március 23-án dördült el az öt emberéletet követelő zselízi sortűz.

+1 kép a galériában

Fotó: Csemadok Zselíz

Balassagyarmatot szokás Civitas Fortissimaként, A legbátrabb városként emlegetni, de 1919. március 23-án Zselíz is felkelt, hogy hangját emelje a Magyarországtól való erőszakos elszakítása ellen.

Amint azt – Horváth Géza jegyzetei és Budaváry Béláné visszaemlékezései alapján – Csonka Ákos helytörténész összefoglalta, a főutcát színültig töltő nép békés hangját puskadördülések némították el, öt fiatal pedig élettelenül hullott a földre; Fejes Károly, Nagy János, Várai Anna, Séda Károly és Várai Mária Lujza az önkény, a terror és sok felelőtlen politikus áldozata lett.

1918. október 28-án Prágában új országot alapítottak; a cseh haderő kezdte elfoglalni a birtokába jutott területet, ami egyre komolyabb aggodalomra adott okot. Sok helyütt nemigen tudták megemészteni ezt a gyalázatot, és protestálással szegültek szembe az igazságtalansággal. Ezek a tüntetések több helyen tettlegességig fajultak, így Pozsonyban, Kassán, Komáromban, és a Garam menti kisvárosban, Zselízen is. Az utcán demonstráló tömeg békés úton fejezte ki ellenszenvét a csehszlovák megszállókkal szemben, azok a legtöbb esetben erőszakkal válaszoltak”

– magyarázta Csonka Ákos

Így történt ez Zselízen is, ahol a március 15-ei megemlékezés után alig egy héttel, 1849-hez hasonló, Bach-féle diktatórikus módszereket alkalmaztak a cseh legionáriusok. A főutcát ellepő, tiltakozó tömeg a cseh haderő távozását követelte, az azonban a távozás helyett inkább a tömeg feloszlatásába kezdett. Mivel ezt szavakkal nem tudták elérni, a fegyverek nyelvére váltottak, és válogatás nélkül a tömegbe lőttek. Öt ember vesztette életét szabad véleménynyilvánítása miatt.”

A helytörténész arra is rámutatott,1993-ban Horváth Géza lejegyezte egy szemtanú, az akkor 82 esztendős Budaváry Béláné, Bözsi néni visszaemlékezéseit a történtekről. Az adatok talán nem pontosak, hiszen 75 év távlatából idézte fel az eseményeket. A sortűz napja szerinte március 15-e volt, ám erre rosszul emlékszik az adatközlő, hiszen az emléktábláról és más forrásokból is tudható, hogy e nap március 23-a volt. Egy másik látszólagos pontatlanság, hogy az egyik mártír nevét következetesen Nagy Andrásként emlegeti, holott az emléktáblán Nagy Jánost olvashatunk.

A szemtanú így vall az eseményekről:

Március 15-én a fiatalság felvonult, magyar zászlót vittek elöl. Sokan voltak, Mikolánál, a zselízi temetőtől indult a menet délután 2 óra körül. Többen, gyerekek, kint álltunk, hallottuk az énekszót. A menet csak estefelé ért a főutcára, és amikor a régi református templom elé értek – tehát a jelenlegi buszmegálló elé –, akkor már kezdték lőni a tömeget. A cseh légionisták a Gereblében készülődtek, onnan jöttek 3-4 lovaskocsival kis, tömzsi, világos morva lovakkal. Először felszólították a tömeget, hogy oszoljanak fel, de a nép csak ment énekelve; ekkor a szekereken és a szekerekről leugrálva jobbról-balról lőtték a magyar fiatalokat. Az első lövések a paplak táján dördültek el. Az esti órákban már négy halott volt és sok sebesült. A 16 éves Várai Mariska Lujza, a 18 éves Várai Anna, a 32 éves Nagy András és a 40-50 év körüli Séda Károly ott vérzett el. Nagy Jánost, aki haslövést kapott, nagyszüleim udvarába húzták be.”

Budaváry Béláné a sok sebesült közül négynek a nevére emlékezett; a 22 éves Kocsis Antal láblövést kapott, Majtán Károlynak a feje, orra vérzett, Nagy Pál fejlövést kapott, idős Fejes bácsi is megsérült. Fejes Károlyt, aki parkőr volt, a parki kapuban lőtték le másnap reggel. Nagy Pál 3 évi börtönt kapott, mert ő vitte elöl a magyar zászlót.

A Nagy Vendéglő – a mai Városháza – volt a csehek fő helye. Onnét lőttek a népre még éjszaka is. Estétől hajnalig lőttek. A nép menekült, igen sok sebesült volt. A szomszédságban laktak a nagyszüleim, és így oda rohantak be az utcáról és a szomszéd Nagy Vendéglőből, meg a kocsmába is. Csak az én nagyszüleim körülbelül 20-30 egyént kötöztek be, a sebesültek sokan voltak: legtöbben lábsérülést és vállövest kaptak”

– áll Horváth Géza feljegyzéseiben: „Ezt a napot követően elkezdődtek a házkutatások; többször a magyar családoknál. Az irtó durva cseh légionisták fegyverek, lőszer után kutattak. Az én nagymamáméknál még a bőr díványok is föl lettek szaggatva, a matracok is. Ezt a megszálló csapatok több helyen csinálták, mikor volt névsor, hogy kik vettek részt a felvonuláson. A magyar zászlókat elkobozták, ripityára tépték, sok-sok rongálást vittek véghez. Ez volt a zselízi szabadságharc, a zselízi március 15-e. Reggelre négy halott és igen sok sebesült volt nagyszüleim fodrászüzletének 3 szobájában. Minden hely a kötözésre kellett. Minket, gyerekeket levittek a pincébe, egész éjjel ott voltunk, körülbelül 16 gyerek, a szomszédokból is, mert igen nagy, régi, erős pince volt. Bizony a padló a sok vértől évekig barna volt, hiába volt felsúrolva.”

+1 kép a galériában

Megosztás

Címkék

helytörténet