A Városház utcából a világhír felé – Robert Capa életútja
Amikor gyerekkorukban a Városház utca grundján „láblógatva” a jövőről álmodoztak, még nem sejtették, hogy ezeket a beszélgetéseket egyszer majd Berlinben, Párizsban, New Yorkban vagy Amszterdamban folytatják. Arról, hogy egyszer majd híres fényképész lesz, még csupán a kis Besnyő Éva álmodozott, Friedmann Bandikát akkor még nem igazán vonzotta a fotográfusi szakma. De a sors olykor meglepetéseket hoz, s bár felnőtt korára Évából is híres fotográfus lesz, az igazi sikereket mégis Bandi éri el később Robert Capa néven.
A Budapesten született Friedman Endre, akit gyerekkorában Cápának becéztek, fotóival Robert Capa néven hódította meg a világot, és a világ leghíresebb haditudósító fotósa lett. Az érettségi előtt egy évvel Kassák hatására kezdett el érdeklődni az újságírás iránt, fényképezni 1930-ban kezdett. Mivel részt vett egy baloldali tüntetésen, letartóztatták, és el kellett hagynia az országot. Első külföldi állomása Berlin volt, ahol a Német Politikai Főiskola hallgatója volt, de pénz híján a Dephot fotóügynökség sötétkamráiban vállalt munkát. Ekkor kapta első Leicáját és első megbízását is Guttman Lászlótól: Trockijt kellett lencsevégre kapnia, ami sikerült is neki. Ezt követően először Párizsba költözött, majd Spanyolországba, ahol aztán megindult a haditudósítói karrierje egészen a világhírnév felé…
A Több mint szomszéd – Magyar Kulturális hét rendezvénysorozat keretében került sor a pozsonyi Liszt Intézetben annak a kétszemélyes drámának a bemutatására a Spinoza Színház előadásában, amely a két gyerekkori barát – Besnyő Éva és Friedmann Bandi – beszélgetései alapján a világhírnévre szert tevő Capa életét mutatja be. Robert Capa szerepében Ódor Kristóf, Besnyő Éváéban Grisnik Petra látható, a darabot Czeizel Gábor rendezte.
A dráma 1929 és 1954 között, öt helyszínen játszódik: Budapesten, Berlinben, Párizsban, New Yorkban és Amszterdamban. A főhős kísérője gyermekkori barátja, a szintén híres fotós, Besnyő Éva. A kétszereplős dráma egy megrendítő jelenettel kezdődik, a Grisnik Petra által megformált Besnyő Éva egy táviratot kap, amelyből megtudjuk, hogy az akkor már világhírű fotográfus Capát 1954-ben a Life magazin Indokínába küldte, hogy a francia gyarmati harcokról tudósítson, de Capa május 25-én Thai Binh közelében aknára lépett, és életét vesztette. A történet ezt követően visszaugrik a múltba, 1929 Budapestjébe, a Városház utca 10-be.
És beindul Capa élettörténetének párbeszédek formájában történő bemutatása, amely során a darab testközelbe hozza Capa különös életútját. Először egy berlini kávéházban láthatjuk őket, majd Párizsban 1934-ben, ezt követően az 1936-os spanyol polgárháborúban, egy évvel később Gerda Taro, Friedman Endre fotóstársa és nagy szerelme halálakor, akivel együtt találták ki Robert Capa alakját, majd a kínai-japán háborúban, a normandiai partraszálláson, és végül a számára végzetes indokínai háborúban.
Élete során olyan emberekkel kerül kapcsolatba, mint Lev Trockij, Frida Kahlo, George Orwell, Ernest Hemingway, Franklin D. Roosevelt, Ingrid Bergman, Humphrey Bogart vagy éppen Pablo Picasso.
Közös történeteik mellett belelátunk Capa viharos szerelmi ügyeibe is. A darabban mindvégig vibrál a két szereplő közötta levegő, amihez nagy valószínűség szerint hozzájárul az is, hogy Grisnik Petra és a Capát alakító Ódor Kristóf, akárcsak Besnyő Éva és Robert Capa, gyerekkori barátok. Egy iskolába jártak, csak a fotószakkör helyett ők a színjátszókört választották.
A dráma amellett, hogy betekintést enged Capa különös életútjába, közelebb hozza hozzánk a fotózás történetét, a modern fotográfia kialakulást és a haditudósítás rejtelmeit is. Méltó emléket állít Robert Capa alakja és Besnyő Évával való élethosszig tartó barátsága előtt, emellett arra is alkalmas, hogy felkeltse az érdeklődésünket a két művész élettörténetének alaposabb megismerésére.
A dráma bemutatása után került sor Robert Capa Minél közelebb című kiállításának megnyitójára az intézet emeleti kiállítótermében, amelynek kulturális betétjeként a Vox Posoniensis kórust is meghallgathattuk, akik bevezetőként Szíjjártó Jenő Körtefa c. kórusművét és az A csitári hegyek alatt c. népdalt adták elő zoboralji improvizációkkal.
„André Kertész, Martin Munkácsy, Lucian Hervé és Robert Capa… ismerősen csengő nevek a művészetkedvelők számára. Nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is. Összeköti őket a fényképezés iránti szenvedélyük, az ikonikus fekete-fehér képeik, magyar származásuk és világszintű ismertségük.
Szinte mind más néven születtek és váltak ismertté, mind a négyük nyugati emigrációban: az Egyesült Államokban, Párizsban, Németországban teljesítette be karrierjét” – mondta megnyitó beszédében Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója. Hozzátette, az is közös bennük, hogy a Liszt Intézet Pozsony a Nemzetközi Fotóhónapok keretén belül valamennyiük képeit bemutatta már. „Ez a sor ma válik teljessé, hiszen ezúttal Robert Capa képeit láthatjuk a falakon, és nagy örömünkre szolgál, hogy a magyar fotográfia megbecsült helyet képvisel a fotográfia nemzetközi történetében" - fűzte hozzá az intézetigazgató.
A Robert Capa fotóiból álló tárlat kurátora Baki Péter fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója volt, aki sajnos a kiállításmegnyitón nem tudott személyesen jelen lenni, a megnyitó beszédét Somogyi Zsuzsanna, a Liszt Intézet munkatársa tolmácsolta. „Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lennie” annak, aki híres, sikeres fotográfussá kíván válni, mondta a 20. század egyik vitathatatlanul legismertebb magyar-amerikai fotográfusa, Robert Capa, írta Baki Péter kurátori megnyitójában.
Mint mondta, Robert Capa élete során számos alkalommal bizonyította vakmerőségét a harcmezőn és azon kívül is. Legismertebb képei is a harcmezőhöz kötik életművét, annak ellenére, hogy mindvégig azt vallotta, „munkanélküli haditudósító” szeretne lenni.
„Számos esetben látta az emberi gyarlóságot és a halált, s nem csupán annak árnyékát, hanem a beteljesült mivoltát is. Ugyanakkor mindvégig azt vallotta, hogy egy olyan fotóriporter, aki úgymond nincs jelen a „jelenben”, azaz nem avatkozik bele a pillanat alakításába, nem befolyásolja a képein lévő szereplőket. Ez ma már szinte elvárás a fotóriporteri munkában, de Capa idejében még nem volt magától értetődő” – tolmácsolta Baki Péter Szavait Somogyi Zsuzsanna.
Baki szerint a kiállításhoz kapcsolódóan megrendezett színházi darab, vagy inkább a színházi darabhoz megrendezett kiállítás ugyanazt meséli el, csak más-más eszközrendszerrel. „Fiatal magyar fotográfusok életének mozaikdarabjaiból kíván egy olyan egészet megformálni, amely által megszülethet szemünk előtt Robert Capa vagánysága, embersége, tehetsége, mely a magyar és az egyetemes fotográfia történetének immáron megkerülhetetlen alakjává emelte” – zárta kurátori megnyitóját Baki Péter, aki szerint azért is nagy jelentőségű a dráma és a tárlat közös megvalósítása, mert az első világháború utáni magyar történelem-, illetve a magyar képzőművészet ismerete nélkül nem érthetjük meg Capa vizuális gyökereit és életét sem.
