A tokaji szőlő szerelmesei
Bár emberemlékezet óta a Bodrogközben élek, még mindig rácsodálkozom, mennyi ismeretlen értéket rejt magában ez a vidék. A minap egy véletlennek köszönhetően abban a bodrogszerdahelyi Vécsey-pincészetben jártam, amelyről korábban nem is hallottam.
Egyik tulajdonosa, Veszprémi Zsuzsanna kalauzolt végig az egykor Vécsey báró tulajdonát képező pincén, miközben sok új információval látott el. Zsuzsa talpraesett ember, kitűnő beszélgetőtárs. Eredetileg ugyan közgazdász, hogy mégis borok készítésével és forgalmazásával foglalkozik, a véletlen műve.
Mi motivál egy nőt, hogy a szőlészet és a borászat legyen a foglalkozása?
Egész életem a véletlenek sorozata. Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy nem mi irányítjuk a sorsunkat. Apai nagyapám kádár volt, aki mellette szőlőműveléssel és borkészítéssel is foglalkozott. Kistoronyán élt népes családjával, ahol egy ungvári gyógyszerész szőlőjét is művelte. Elsősorban édesapám segített neki a munkában. Ő előbb szőlészeti szakközépiskolát végzett, majd agrármérnök lett, és egész életében az állami borászatban dolgozott. Hárman vagyunk testvérek. A bátyáim a tanulásra hivatkozva előszeretettel kibújtak a munka alól, így édesapám általában engem vitt magával. A fiúk azóta állatorvosok lettek, de ma sem éreznek különösebb vonzalmat a szőlő iránt. Én sem terveztem, hogy folytatom az édesapám hivatását, a férjem azonban beleszeretett a borászatba. Miután megismerkedtünk és ide költözött, elvarázsolta őt a szüret hangulata. Összegyűlt a család apraja-nagyja, vidáman dolgoztunk, mindenki jól érezte magát. Még Tőketerebesen laktunk, amikor Péter először próbálkozott meg a borkészítéssel. Vett itt egy kis pincét, Magyarországon pedig szőlőt, aztán apám irányítása mellett elkészítette élete első borát, amely nem is sikerült rosszul. A sikerélmény felbátorította, és 2008-ban a helyi állami gazdaság utódától megvásároltuk Vécsey báró családi pincéjét.
Azóta 25 hektáron termelünk szőlőt, saját és bérelt földeken egyaránt. Csak saját szőlőből készítünk bort, ezért mindenekelőtt új tőkéket telepítettünk, mert csak minőségi szőlővel akartunk foglalkozni.
Kistoronya és Csarnahó egyaránt a Tokaj-vidék szlovákiai részét képezi, ahol valaha a házasított borok voltak a jellemzőek. Ma viszont egyre inkább a fajtaborok veszik át a főszerepet. Nálunk a tokaji területen három szőlőfajta termesztése engedélyezett: a sárga muskotályé, a furminté és a hárslevelűé. Ez utóbbi lédús, savakban viszont szegény. Ennek ellentéte a furmint, amely savakban tömény, míg az illatot és az aromát a muskotály biztosítja. A cuvée-ben ezek 10-20-70 százalékos arányban szerepelnek. Itt jegyezném meg, hogy Magyarországon a Tokaj-vidéken az említett fajtákon kívül termeszthető a Kabar és a Zéta is.
Önök is készítenek aszúbort?
Természetesen, ha az időjárás megengedi. Ehhez viszont a víznek, a napsütésnek, a szellős időnek arányosan kell jelen lennie az év folyamán, különben lemondhatunk az aszúszemekről. Azt már most is elmondhatjuk, hogy 2020-ban nehéz év elé nézünk, mert az enyhe tél miatt életben maradtak a szőlő kártevői.
Az aszúszemek éréséhez az ősznek meleg nappalokat és párás estéket kell nyújtania, hogy a nemes penész, a Botrytis cinerea kiszívja a szemekből a nedvességet, és az ízek koncentrálódjanak. Sem a szélsőséges időjárás, sem a globális felmelegedés nem támogatja ezt, bár a tokaji szőlő nagyon szívós fajta.
Érdekes, hogy a vulkanikus eredetű talajban a szőlő nemcsak felfelé, hanem a táplálék elérése érdekében lefelé is nő. Minél idősebb egy tő, annál életképesebb. Készítünk szamorodnit is, amely abban különbözik az aszúbortól, hogy nem szemenként válogatjuk az aszúszemeket, hanem válogatás nélkül teljes fürtöket, melyeken az aszúszemek különböző érési stádiumban vannak, és így dolgozzuk fel. A szamorodni lehet száraz és édes is. A legnemesebbnek az aszúesszencia számít, amely már gyógyszernek minősül. Lényege, hogy az összegyűjtött szemek egymásra nyomódása következtében magas cukor- és extrakttartalmú, illat- és zamatgazdag lé préselődik ki. Ez a nyers esszencia, amelyből lassú erjedéssel keletkezik a Tokaji Esszencia nevű borkülönlegesség.
Bár nem értek a borászathoz, úgy látom, itt korszerű technológiával folyik a borkészítés. A pincében pedig az a lenyűgöző, hogy nem kell lefelé haladnunk, mégis egyre mélyebbre kerülünk a tufadomb belsejébe. Mondjunk néhány szót a pincében látott nemes penészről is.
Amikor először léptem be a pince gyomrába, azonnal feltűnt, hogy a földön mindenütt kiszáradt nemes penészt találtam. Ennek az volt az oka, hogy már hosszabb ideje nem tároltak itt bort. De alighogy elkezdtük a termelést, azonnal megjelent a falakon a penész. Először a hordók közelében. Érdekes, hogy a nemes penész szimbiózisban él a hordóban tárolt borral. A bor párolgása a táptalaja. A penész úgy segíti a bort, hogy kicsalogatja annak ízvilágát. Szép szokás, hogy az el nem fogyasztott bor maradékát ráöntik a falra, mondván, ez jár a pincének.
Hogyan működik a Vécsey-pincészet?
A szőlőről tudni kell, hogy januártól decemberig folyamatos munkát igényel. A pincészetet valójában hárman irányítjuk: egy magyarországi borász a szakmai részt, én a gazdasági részt, míg a pénzügyi feladatokat a férjem végzi. Egyenrangú feleknek számítunk, s csak akkor hozunk újabb döntést, ha azt mindhárman jónak látjuk. Márkanevünk a Chateau Vécsey. A chateau szó akkor kerülhet be a márka nevébe, ha van a közelben kastély. Ez Bodrogszerdahelyen adott. A Vécsey megnevezés miatt keresni kezdtem az egykori birtokosok leszármazottait. Végül kapcsolatba kerültünk a birtok egykori vezetőjének lányával, aki összehozott az utolsó, innen elmenekülni kényszerült Vécsey Béla leszármazottjával, Nandine-nal. Chilében élő fia, Francisco Procházka Vécsey meg is látogatott bennünket a családjával, és áldását adta a névhasználatra.
