2022. május 17., 19:31

A szőlőültetvények felújítása gondokkal

Halász Róbert köbölkúti vállalkozó HR Winery cégének négy pályázata is „sikeres” lett, de még csak a Baross Gábor Tervhez beadott pályázatból érkeztek meg a vadonatúj, modern szőlőművelő gépek. A szőlőültetvények felújítására a mezőgazdasági minisztériumhoz pályázott, de abból még egy centet se látott.

HR Winery
A HR Winery cég új szőlőültetvényei
Fotó: Bokor Klára

„Kormányunk nem törődik velünk. Nem tartják be az aláírt szerződésben leírtakat. Az első körben 12,6 és 20 hektár szőlő restrukturalizációjára pályáztam, ezen kívül is vannak elfogadott pályázataim, de valójában 2025-ig le van állítva a pályázati lehetőség a szőlőültetvények felújítására. Most az első pályázatból 84 ezer euróval kevesebbet akarnak küldeni, mert mint mondják, sok volt a beadott pályázat. De ha tudták, mennyi összeg áll a rendelkezésre, akkor miért nem állították le a pályázati lehetőségeket?" – teszi fel a kérdést a vállalkozó.

HR Winery
Halász Róbert a HR Winery tulajdonosa
Fotó:  Bokor Klára

Halász Róbert még kifejti, mostanság alig lehet már szőlőmunkást szerezni, ezért mindenképpen a gépesítés a megoldás. Ehhez azonban új telepítésű szőlő kell, mert a gépeken finom érzékelők vannak, ezért elengedhetetlenek a nyílegyenes sorok és a pontos drótvezetés. A Baross pályázaton keresztül kaptak szüretelő kombájnt, traktort, mindenféle tartozékkal, környezetbarát permetezőt, ami visszaszippantja a permetet és az nem száll el a levegőben. 40 százalékos a megtakarítás a permetszereken. Az új telepítésű szőlőknél nem használnak gyomírtót, mert a gépek nagyon jól megművelik a talajt is. Mivel az új telepítés sűrűbb, mint a régebbiek, nagyobb terméshozamok ígérkeznek, a vállalkozó úgy látja, érdemes befektetni.

Hozzáteszi, vannak már ettől speciálisabb gépek is, de az már robotizáció, amikor a sokoldalú gépek mobiltelefonnal vezérelhetőek és fel is töltik magukat, így napokig képesek dolgozni.

HR Winery
Fotó:  Bokor Klára

Köbölkúton minőségi vörösboráról híres

Jó a talaj struktúrája, a Duna-Garam menti napfényes dombokon kitűnő kék szőlő terem. „Mi próbálunk csúcsminőségű borokat készíteni, Párizstól Dubajig nyerjük velük a díjakat, de nincs rá kereslet. Vége lett a bortúráknak, kóstolóknak, a vinotékák csődbe mentek. Új piacokat kell keresnünk, de egyelőre azt se tudjuk, melyik irányba induljunk. Hogy miért mertem mégis új szőlőt telepíteni? Csak azért, mert bízom abban, lesz még Szlovákia olyan ország is, ahol szakemberek hozzák a döntéseket, a jelenlegi gazdáknak pedig feladata megmenteni a szőlőtermesztést, mind ágazatot, hiszen látszik a 37 ezer hektár szőlőültetvényből mára jó, ha 5-7 ezer hektár maradt. Jómagam bízok abban, lesz még a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek reneszánsza.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.