A segítségnyújtásból most tényleg mindenki kiveszi a részét
Az ukrán menekültek segítésébe az Érsekújvári járás szinte minden települése belekapcsolódott. Az emberek kérték is ezt az önkormányzatoktól. Egyelőre nem lehet tudni, növekszik, netán alábbhagy a menekülthullám, készülni kell úgy a jobb, mind a rosszabb helyzetre.

Kürt település a kárpátaljai Beregszásznak adományozott. Téglás János polgármester elmondta, Beregszász magyarországi testvértelepülésük, Gyermely testvérvárosa, ott szoktak találkozni a Nemzeti Összetartozás Napján. A beregszásziak segélykérő levelüket egyenesen a kürti önkormányzatnak címezték, ahol szétírták mire lenne szükségük. Így a kürtiek nem tartós élelmiszereket és drogériát adományoztak, hanem két áramfejlesztőt, amelyre az önkormányzat 2000 eurót hagyott jóvá.
- fejtette ki Téglás János.
Peternai Zsuzsannától, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatójától megtudtuk, a gimnázium mellett üresen álló épületben alakított ki a város humanitárius gyűjtőközpontot, ahová hétfőn és szerdán lehet vinni segélycsomagokat: tartós élelmiszert, tisztálkodószereket, játékokat, takarókat és hasonlókat. A gimnázium közelsége révén minden támogatást megad a központnak és tanulóik az összefogás szép példájának lehetnek tanúi.
A garamkövesdi Szent Mihály katolikus templom plébániahivatala is közzétett egy felhívást, melyben kérik a lakosokat, hogy tartós élelmiszerekkel, gyermekruházattal, játékokkal, cipőkkel és ruhákkal támogassák azt a 40 menekültet, akik a jövő héttől a faluban lesznek elszállásolva.
Garamkövesd plébánosa Hupka József portálunknak elmondta, szülőfaluja Vicsápapáti civil szervezete kereste meg őt, nem tudnának-e fogadni ukrán menekülteket. A szervezet egyébként annak idején elszállásolta az Irakból menekült keresztényeket is.
Egyeztetett Elzer Jánossal, a község polgármesterével, mert a község tulajdonában van az a turistaszálló, ami megfelel erre a célra és egyetértettek, fogadják a menekülteket. – Lehet az első napokban kevesebb ember jön, de a szervezet szerint hétfőn és kedden már teljes lesz a létszám – tette hozzá József atya.