A pozsonyi Vigadó
A pozsonyi Vigadó (Redut) a város egyik domináns épületei közé tartozik. A mai Hviezdoslav és Ľudovít Štúr tér kereszteződésén találjuk meg, közvetlenül a Carlton Hotel épülete mellett.
A Vigadó Pozsony egyik monumentális és reprezentatív épülete, amelyben dísztermek, koncert- és színháztermek kaptak helyett.
Jelenleg az Óváros egyik legfontosabb történelmi, társadalmi és kulturális épületei közé tartozik.
Az épület helyén eredetileg egy magtár állt, amelyet még Mária Terézia emeltetett 1773-ban. A magtárat 1901-ben vásárolta meg a város. Helyére a pompás bécsi és pesti vigadók mintája alapján egy olyan épületet terveztek felépíteni, amely különböző kulturális rendezvények helyszínéül szolgál majd.
Az építkezések 1913 – 1919 között zajlottak, az előkészületek azonban már 1911-ben elkezdődtek. Az objektum az I. világháború kitörése miatt csak fokozatosan kezdett üzemelni. A befejező munkálatokra szintén csak a háborús konfliktus vége után került sor.
A pozsonyi Vigadó épületét Jakab Dezső és Komor Marcell budapesti mérnökök tervei alapján készítették. A csodás újbarokk palota a rokokó és szecesszió stíluselemeit ötvözi. További érdekessége, hogy a Pozsonyban levő legkorábbi épületek közül ez az egyik, amelyet modern vasbeton szerkezetekből építettek fel.
A Vigadó épülete 1919-ben készült el, a későbbi években pedig több más terme és helyiségei is befejezésre kerültek. Termeiben székelt többek között a Városi Zeneiskola, ugyanakkor elegáns étterem, kávéház és mozi is működött az épületben. Emellett otthont adott néhány szervezetnek is.
Az épület számos színvonalas rendezvény, társadalmi és kulturális esemény színhelye volt, koncerteknek és színházi előadásoknak adott helyet. Szép és igényes környezetében nívós és elegáns bálokat és farsangi mulatságokat rendeztek.
A Vigadó homlokzatának és belső terének díszítésén számos hazai és külföldi mester vett részt. Az épület külső részén megfigyelhető a gazdag stukkódíszítés virág-figurális ornamentikája. A kifinomult stukkódíszítés, illetve az enteriőr fali dekorációján kívül figyelemreméltóak a színes vitrázs üvegdíszítések, avagy a ritka üvegtöltések és azok ornamentikája.
Az épületet a II. világháború után államosították, majd az 1950-es évek elején a Szlovák Nemzeti Filharmónia otthona lett.
Hangversenytermében számos kiváló hazai és külföldi zenei együttes, szólisták és a komolyzenei élet kiválóságai léptek fel.
A korabeli lapok beszámolnak arról, hogy a pozsonyi Vigadó báltermeiben igazán nívós társadalmi rendezvényekre került sor. Szó esik az épület elegáns belső díszítéséről is, ahol a termek pazar csillárokkal voltak felszerelve, az ablakok és ajtók pedig vörös selyembrokát függönnyel voltak ellátva.
A Vigadóban különböző kulturális rendezvények kerültek megrendezésre, emellett számos jótékonysági bálest is.
Ilyen volt a Szapáry Ilona védnöksége alatt álló nő- és gyermekvédő egyesület javára rendezett nagyszabású elit táncos teaest, amelyre 1920 februárjában került sor. Erről így ír a Híradó:
„Mondanunk sem kell, hogy a Vigadó termei ismét egy igazi úri, farsangi mulatságnak színhelyévé váltak, ahol az igazi magyar jókedv hangolt mindenkit, és a reggeli órákig táncoltak a párok. Pihik Jóska tüzes csárdással nyitotta meg a táncot és ezen az estén a rendezőségnek gondja volt arra is, hogy mindaz, ami jó és szép volt a régi bálokban, hagyománynak megmaradjon. Az igazi művészettel rendezett négyesek, a véget érni nem akaró szupécsárdás azt a pompát, kedélyt hozta vissza, ami a régi, igazi bálokon uralkodott”.
A Prágai Magyar Hírlap 1924 májusában ilyen szavakkal tudósít a pozsonyi Vigadóban megrendezett nagy sikerű Magyar Nők kultúrestjéről:
„Pozsony újabb történetében feddhetetlenek ezek az esték. Most láttuk csak mennyi szép magyar asszony és leány van még Pozsonyban, akik magukkal hozták a Vigadó termébe a tavaszt, az üdeséget, a jókedélyt, vígságot. Szavalat, zene-, ének-, és táncszámok szerepeltek a nívós műsoron. Lelkes hangulat, tüzes taps uralta az egész estét. A pozsonyi magyar nők beigazolták, hogy nincs veszve még a magyar szívekből a magyar szó, a magyar érzés”.
