A pozsonyi Petőfi-szobor – az egység szimbóluma
Petőfit szeretni ma nem divatos, a lánglelkű forradalmárok egyébként is rég kimentek a divatból. Költészetét sokan nem is értik, giccsesnek, feleslegesen túlfűtöttnek tartják. Mások viszont úgy vélik, Petőfi még mindig aktuális.
– írja Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész. S a hangsúly az ikon szón van. Mert amíg Petőfiben csak az „ikont” látjuk, nem pedig a „költőt”, aligha érthetjük.
Tagadhatatlan, hogy létezik egyfajta Petőfi-kultusz, a neve összeforrott az 1848-as forradalommal, s március 15-én többnyire a Petőfi-szobroknál emlékeznek meg a forradalmi eseményekről az anyaországi magyarok és a külhoni magyar közösségek is. És Petőfi-szoborból van számtalan határon innen és túl is. Pozsonyban is, ahol több ízben is megfordult a költő. Először szerencsét próbálni jött ide a Pozsonyban sátrat vert Fekete színidirektornál. Ki tudja, mi járt a fejében Pozsonyba jövet.
Telve reménnyel talán arra gondolt, hogy „szerencsét hoz ez a város annak, aki fiává szegődik”, írja Szalatnai Rezső.
Talán Csokonaira gondolt, aki ötven évvel előtte azért ballagott Pozsonyba, hogy az országgyűlés támogassa irodalmi tervei megvalósulását, s lám, kiadta az emberiség krónikáját, a Diétai Magyar Múzsát. Vagy Kisfaludy Sándorra, aki a pozsonyi vár falához dőlve lelkesedik először francia és német olvasmányai után anyanyelvéért, esetleg Kölcseyre, aki itt olvassa kortársai szemébe: Uraim, isten bizonyságom, rosszul őrzitek a hazát, sorjázza Szalatnai.
Ám Pozsony nem volt oly kegyes kezdetben Petőfihez. Szegénységben, a Pápán megismert Kolmár József barátjánál húzta meg magát, az ő révén jutott némi keresethez is, másolásból és az országgyűlési tudósítások szerkesztéséből. Tulajdonképpen itt került közelebbi kapcsolatba a politikával, s az itt szerzett tapasztalatokat kamatoztatta később, a forradalom idején Pesten.
A huszadik század elején Petőfi nagyon népszerű volt Pozsonyban. Fadrusz János pozsonyi születésű szobrász 1902-ben el is határozta, hogy saját költségén szobrot állít neki, ám a halála miatt erre nem kerülhetett sor.
A közadakozás gondolatát egy Petőfi-szobor felállítására aztán egy német újságíró vetette fel, s a meghirdetett nyilvános pályázatot a Fadrus-tanítvány Radnai Béla nyerte meg. Elindult a gyűjtés is, ennek köszönhetően sikerült az impozáns Petőfi-szobrot 110 évvel ezelőtt, 1911. szeptember 8-án az akkori Kossuth téren (ma Hviezdoslav tér), a Nemzeti Színházzal szemben felállítani. Többen is állítják, a pozsonyi Petőfi-szobor az egyik legszebb szobor, ami Radnai műhelyéből kikerült.
– olvashatjuk a Művészet folyóirat egyik korabeli cikkében.
A szobrot azóta többször is meggyalázták, megcsonkították, 1921-ben bedeszkázták, majd a Grassalkovich-palota egyik istállójában várta a szebb jövőt. A 20. század ötvenes éveiben a Duna ligetfalui oldalán, a Városligetben állították fel újra, de ott is barbár kezek áldozatául esett. Az egyik ilyen alkalommal František Šebej volt szlovák politikus írta Hogy érzed magad ott a parkban, Petőfi c. írásában, nem hiszi, hogy a szobor megrongálói valamit is sejtettek Petőfiről,
De a szobor ezt is túlélte. 2003-ban a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottságnak és az adakozó lelkületnek köszönhetően felújítva került a jelenlegi helyére, az óvárosi Medikus kertbe. Persze, ott sem kerülte el balsorsát. Többször is megcsonkították, szerencsére, sikerült minden esetben helyreállítani.
Amikor tíz évvel ezelőtt a szobor születésének 100. évfordulóját ünnepeltük, az ünnepi szónok Duka-Zólyomi Árpád azt mondta, ez a szobor azt is mutatja,
Ez az összefogás megmutatkozott 2003-ban, a szobor felújításakor és áthelyezésekor is. Petőfi ezt az összefogást várná el tőlünk ma is.
