A pozsonyi magyar szervezetek programegyeztető találkozója
A Csemadok Pozsonyi Városi választmánya 2026-ban szervezi az országos jelentőségű, jubileumi 40. Városi Kulturális Napok rendezvénysorozatát, amelynek nemzetközi vonzata is van. Ezen felül az év első felében is vannak országos jelentőségű rendezvényei, a március 15-ei koszorúzás és a június 27-én tartandó Szent László ünnepe.
A választmány abból a tapasztalatból indult ki, hogy az elmúlt években több magyar rendezvény zajlott azonos időpontban, aminek következménye az egyes programok gyér látogatottsága volt. Ezt némileg elkerülendő, a választmány egy év eleji találkozóra hívta meg a Pozsonyban működő magyar szervezetek vezetőit azzal a céllal, hogy amennyire csak lehet, összehangolják a 2026-os évre tervezett rendezvényeik időpontját, esetleg társuljanak is egymás programjaihoz, ezzel is növelve a rendezvények látogatottságát.
„Hiába vagyunk szórványban szerencsére elég sok rendezvény van, így előfordul, hogy néha egy időpontra több rendezvény is jut, így az itteni magyarok nem tudják, melyikre menjenek. Ezt persze teljesen kiküszöbölni nem lehet, de megpróbáljuk a lehetetlent” – mondta Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke a találkozó elején, amelyen a Csemadok országos titkára, Takács Ottó is részt vett. A találkozón részt vett egyebek mellett a Liszt Intézet Pozsony igazgatója, Venyercsan Pál, a Csemadok Országos elnökségének tagja, Neszméri Tünde, illetve a Csemadok pozsonyi alapszervezetinek elnökei is, Zsidek Veronika, a ligetfalui és Brogyányi Mihály az óvárosi alapszervezeté, valamint azoknak az intézményeknek és szervezeteknek a képviselői, amelyekkel a Csemadok együttműködik.
A találkozón a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya ismertette az év első felében rendezendő programjait is. Ezek szerint március 5-én zajlik majd a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny járási fordulója a pozsonypüspöki alapiskolában.
Április 21-én a Liszt Intézettel és a PC-vel közös szervezésben valósul meg A Szabadság vándora című monodráma és könyvbemutató, amelynek írója – Kovács Emőke történész, május 20-án a Beneš dekrétumok a szlovák határon túlról szemlélve címmel Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó tart előadást a Csemadok Rákosi Ernő termében. Idén is lesz flashmob a Nemzeti Összetartozás Napja előtt június 3-án a pozsonyi Főtéren a Szőttes Kamaratánccsoport közreműködésével a SzaKC szervezésében.
A XL. Városi Kulturális Napok idén szeptember 13-án indul és december 9-éig tart. Jégh Izabella kérése az volt, hogy a többi szervezet, he lehet, ezek közé iktassa be a programjait, illetve bármelyik programhoz csatlakozhat. A választmány a Napok eddig rögzített programjairól is tájékoztatást adott a jelenlévőknek. A Csemadok tervezi egy Google-naptár elkészítését is, amelyre kapcsolódva az érintett szervezetek is látni fogják az egyes rendezvények dátumait.
A kezdeményezést Venyercsan Pál, a Liszt Intézet Pozsony igazgatója jó kezdeményezésnek tartja, megjegyezte azonban, hogy bár igyekeznek figyelembe venni a többi rendezvény időpontját, sajnos nem mindig tudják befolyásolni az időpontokat, egyrészt mert vannak közös programjaik a nagykövetséggel, másrészt, mert alkalmazkodniuk kell a meghívott művészek szabad időpontjaihoz.
Mint elmondta, szorosan együttműködnek a pozsonyi magyar szervezetekkel, vannak közös programjaik is, és sok esetben támogatják is azok rendezvényeit.
Említést tett egyebek mellett az idei Több mint szomszéd kulturális hét rendezvénysorozatról is, amelynek megnyitója június 8-án a Szlovák Rádió hangversenytermében lesz egy nagyszabású koncerttel a Danubia zenekar és a Дeva közös fellépésével.
Mint elmondta, a beltéri programok után csütörtöktől a Főtéren valósul meg a fesztivál kültéri része. Hozzátette, ezekbe a programomba is bekapcsolódnak majd a pozsonyi magyar szervezetek is. Az intézetigazgató említést tett azokról a további programokról is, amelyeket még az elkövetkező időben terveznek, többek közt november 9-én szerveznek egy közös színházi előadást a Csemadokkal, illetve elmondta azt is, hogy a tervek szerint folytatódhatnak a tavaly decemberben elkezdett Magyar Színházi Estek is, amelyekhez a tervek szerint a Malá Scéna ad majd helyet.
Említést tett továbbá arról is, hogy az intézet folytatja a filmvetítéseket is, a tervek szerint tavasszal a nagy sikerű Magyar menyegzőt is szeretnék Pozsonyban, valamelyik moziteremben bemutatni, erről jelenleg még egyeztetések folynak.
A Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, Voda Zsófia a kérdés kapcsán elmondta, az ő rendezvényeik többnyire később kezdődnek, este 7, illetve 8 óra tájban, így azok nem ütköznek a többi szervezet rendezvényeivel, de egyeztetni fognak ők is. Nagy Ildikó a Pozsonyi Casino nevében elmondta, ők mindig két hónapra előre tervezik meg a programjaikat, amiről műsorfüzetet állítanak össze, és mindig keddenként vannak az előadások, csütörtökönként pedig a szabadabb estek. Ha előfordul, hogy egy időben zajlanak a programok, akkor mindig felhívják a tagjaik figyelmét erre, így azok eldönthetik, melyik programon szeretnének részt venni.
A találkozó tehát nagyon konstruktívan zajlott, valamennyi szervezet pozitívan állt hozzá az egyeztetések gondolatához. Remélhetőleg az elképzeléseket a jövőben tettek is követik, és konstruktívabb lesz az egyes magyar szervezetek közt az együttműködés a rendezvények látogatottságának növelése érdekében.