2020. április 23., 14:35

A polgármester cáfol: nincs fertőzött az Alsószeli Idősek Otthonában

Alsószeli község cáfolja azt a sajtóban tévesen megjelent információt, amely szerint a helyi idősek otthonában koronavírussal fertőződött meg egy lakó.

Fotó: Facebook

Hamis, nem megerősített információt közölt április 23-án, csütörtökön a Markíza közszolgálati televízió azzal, hogy a Galánta járásbeli Alsószeli község idősek otthonában koronavírussal fertőződött meg egy lakó.

Az otthon igazgatója, Bittó Zsuzsanna elmondta portálunknak, az otthonban még nem zajlott le tesztelés, ebből kiindulva a Markíza által kiadott információt cáfolják, a kereskedelmi televíziótól pedig helyreigazítást kértek telefonon és elektronikus levél formájában is.

Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere nyilatkozatban cáfolja a tévesen megjelent információt. A tájékoztatóban közli, hogy

az Alsószeli Idősek Otthona egyetlen lakója sem fertőződött meg. Az intézményben továbbra is élnek a korábban bevezetett szigorú biztonsági intézkedések, beleértve a ki- és bejárási tilalmat. Az otthon munkatársai mindent megtesznek az ott lakók védelmében.

A valóságban egy alsószeli illetőségű lakos - aki egy másik település szociális otthonában dolgozik - kapta el a koronavírust. Az illető valószínűleg hivatása teljesítése közben fertőződött meg.

Az igazoltan fertőzött személyéről az illetékes hatóságok a vonatkozó törvények értelmében nem adnak tájékoztatást.

Megosztás