A nyelv a hazánk

Ha visszatekint 1969-re, 16 éves diákként mi motiválta hogy belépjen a Csemadokba?

A párkányi alapiskola befejezése után a kassai ipari iskola mellett döntöttem, aminek a légköre abban az időben nagyban hozzásegítette a diákokat, hogy megtalálják a helyüket a világban. Kapaszkodó és iránymutató volt, megalapozta a magyarságtudatomat. Ennek a szellemiségnek a hatására léptem be a Csemadokba.

Az osztályfőnököm javaslatára érettségi után a kassai műszaki főiskolán tanultam tovább, így további öt évig a városban maradtam. Kassát a második szülővárosomnak tartom, ahová a mai napig örömmel térek vissza. A főiskolás éveim alatt tagja lettem a Fábry Zoltán Ifjúsági Klubnak, havonta beszélgetéseket, előadásokat szervezve. Úgy érzem, valahol itt kezdődött az a folyamat, amely megalapozta bennem a közösségért való munka fontosságát.

1983-ban Mecenzéfen alapította újra a Csemadok helyi alapszervezetét. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie egy közösség újraépítésekor, és honnan merített ehhez erőt?

Az államvizsga után beléptem az első munkahelyemre, a mecenzéfi Strojsmalt gépgyárba. A szakmailag aránylag jó munkahely mellé lakást is kínáltak, amire az akkori fiatalnak nagy szüksége volt. Mecenzéf lakossága hivatalosan szlovák volt ugyan, a valóságban azonban mánták (németek) lakták. A munkahelyen sokan voltunk magyarok, a környező magyar településekről többen jártak ide. Itt kapcsolódtam be a Csemadok Kassa vidéke járási szervezetének munkájába. Részt vettem a járási gyűléseken, rendezvényeken; megismertem Gál Sándort, Kolár Pétert és Boda Ferencet. A Csemadok mecenzéfi alapszervezetét 24 taggal hoztuk létre. A területi választmány támogatta a kezdeményezésemet, s mivel kulturális szervezetről volt szó, nagy nehézségekkel nem kellett szembenézni.

1988-ban, amikor Lévába került, milyen állapotban találta a helyi magyar közösséget?

Ekkor már a mohi atomerőműben dolgoztam… Lévára költözésem után tagnak jelentkeztem a Csemadok helyi alapszervezetébe. Megismerkedtem Újváry Lászlóval, Csáky Pállal, Zoller Mihállyal és Dolník Erzsébettel, aki akkor az alapszervezet elnöke volt. Kirándulások és színházlátogatások szervezésével foglalkoztam, s technikusként bekapcsolódtam a Bárka Színpad munkájába. Jobbnál jobb darabokkal jártuk a falvakat, s természetesen a Jókai Napokon is részt vettünk. 1989 áprilisában megszerveztük a győzelmes nagysallói csata emlékünnepségét; itt ismerkedtem meg Kun Ferencczel, a Rákóczi Szövetség alapító tagjával. Ekkor már a vezetőség soraiban tevékenykedtem. Dolník Erzsébet 1991-ben lemondott az elnöki posztról, a közgyűlésig Újváry László lett a megbízott elnök. Az akkori vezetőség tagjai közül egyéb elfoglaltságok miatt senki sem vállalta a funkciót; nem lévai kívülállóként végül rábeszéltek, hogy legalább egy kis ideig vállaljam el én. Rábólintottam, így Csáky Pál javaslatára 1992 februárjában megválasztottak elnöknek. Valamennyien segítettek, főleg Újváry László, de titkárnőként Csánó Gizella figyelme is mindenre kiterjedt.

Ami a lévai magyarságot illeti, a változó politikai környezetben, sajnos, lassan a széthúzás lett a jellemző…

Több mint három évtizeden át vezette a lévai alapszervezetet. Melyek voltak azok a legfontosabb mérföldkövek, rendezvények, ügyek, amelyekre a legbüszkébb?

A székhelyünk kialakítása mindenképpen! 1990-ben lebontották a székháznak számító fabarakkot, s az utcára kerültünk. A gyűléseinket ekkor az alapiskolában tartottuk, ahol Újváry László volt az igazgató. Itt említeném meg Csáky Pált is, aki soha nem felejtette el, hogy a lévai Csemadokból indult a pályája, s amikor tudta, segítette alapszervezetünket. Eldöntöttük, hogy egy stabil székhelyet hozunk létre a Csemadoknak Léván. Kinéztünk egy házat a központhoz közel. Csodával határos módon 1992 decemberében megkaptuk a bankkölcsönt úgy, hogy a ház volt a fedezet. A fedezethez a hiányzó összeget Cziria Géza magánvállalkozó vállalta magára. Téglajegyeket árultunk a lévai magyarság között, rengetegen mellénk is álltak, így fizettük a havi részleteket. Közben sikeresen pályáztunk az Illyés Alapítványhoz a ház hitelének kifizetésére és rekonstrukcióra. Ősszel már ott tartottuk a gyűléseinket, a művészeti csoportjaink pedig a próbáikat, majd 1994. január 16-án ünnepélyes keretek között átadtuk székházunkat a rendeltetésének. Azóta ápolgatjuk, bővítgetjük, és ott dolgozunk a lévai magyarság érdekében. Itt kapott helyet a Lévai Területi Választmány titkársága is.

Amit évente letettünk az asztalra, talán nem volt sok, de a megváltozott körülmények, a piacgazdaság és a privatizáció között talán elég volt: évzáró taggyűléssel kezdtük az éveket, majd jött a Magyar Bál, emlékezés március 15-ére, a nagysallói csatára; budapesti színházlátogatásokat szerveztünk, megvalósultak a Bárka Színpad bemutatói, folklórestek, helytörténeti előadások és irodalmi műsorok. Új rendezvényeket is indítottunk; színvonalas műsorral megünnepeljük a magyar kultúra napját, az év elején már tizedszer rendeztük meg az Újévi Operett Gálát, majdnem mindig teltház előtt, elkezdtünk foglalkozni hagyományos ételeinkkel a Biracs Fesztivál keretein belül. Aztán jött egy fiatalos ötlet: csináljunk egy fesztivált, ez lett a Lévai Nyári Fesztivál, amely során a lévai vár udvarán közösségünk minden korosztálya talál magának szórakozási lehetőséget. Idén már tizenötödik alkalommal rendeztük meg. Az eredményes tevékenységhez szükség volt színvonalas művészeti csoportokra és elhivatott vezetőkre, legyen szó akár a Bárka Színpadról, a Juhász Gyula Irodalmi Színpadról, a Garam Menti Néptánc Együttesről vagy a Táncoló Gyémántokról.

A munkánkat a megkezdett úton folytattuk, igyekeztünk tisztességes és kiszámítható partnerei lenni környezetünknek. Azóta is a közösség érdekében dolgozunk, s nagyon örülünk, ha rendezvényeinknek jó a visszhangja, s a közönség visz valami maradandót haza. Erre lehet építeni emberhez méltó megmaradásunkat szülőföldünkön.

2025-ben köszönt le a lévai alapszervezet éléről. Hogyan látja a stafétabot átadását, és milyen útravalót adna az utódainak a Csemadok jövőjével kapcsolatban?

A stafétabot átadása természetesen nem ment egyik napról a másikra, hiszen meg kellett találni azt a személyt, aki szívvel-lélekkel tudja folytatni a munkát. Ez a személy Éder Mária lett. Útravalóul a saját tapasztalataimat tudom átadni. Hiszek abban, hogy a rendszeres munka meghozza gyümölcsét és a lévai Csemadok fáklyája továbbra is lobogni fog.

Nemcsak helyi, hanem területi szinten is vezető szerepet vállalt. Hogyan változott meg a perspektívája, amikor már nemcsak egy város, hanem a lévai régió egészének magyar kulturális életéért felelt?

A Csemadok Lévai Területi Választmányában a 2000-es évek elején nagyon sok probléma merült fel, szinte már a szétesés határára került. 2004-ben elvállaltam, hogy megpróbálom a lehetetlent, a választmány megbízott elnöke lettem. Találtam egy nagyon megfelelő titkárt Duba Ernő személyében, akivel azóta már több mint húsz éve eredményesen dolgozunk együtt a járás érdekében. Az alapszervezeteket ösztönöztük a munkára, az alvó alapszervezetek egy részét sikerült újraindítani, művészeti csoportok alakultak és új rendezvényeket hoztunk létre. Beindítottuk a tényleges együttműködést a környező területi választmányokkal.

A Lévai Területi Választmánynak jelenleg alapszervezetünk ad otthont, rendszeresen ülésezik és a járási rendezvények is szépen beilleszkednek a Csemadok munkájába.

2025-ben egy komolyabb egészségi probléma miatt már nem tudtam vállalni teljes bedobással a munkát a területi választmány élén, így a területi konferencián, 2025. június 21-én Kovács Péter lett megválasztva elnöknek.

Több mint öt évtizednyi munka áll ön mögött a Csemadokban. Mi volt az a belső iránytű vagy hitvallás, amely mindvégig a pályáján tartotta?

A hazaszeretet! Én a nyelvünket tartom a hazánknak, amely nem eladó – ez volt az iránytű. Rengeteg polgári társulás alakult, de azt gondolom, hogy a Csemadok az, amelyik az egész közösségért dolgozik, mindenféle elvárások nélkül, szabadidőt nem sajnáló tagtársaink segítségével. Azt kívánom, hogy bírjuk még sokáig, és hogy a magyar szó ne haljon ki a Felvidéken!