A nyargonc szellemében
Izgalmas belegondolni, hogy évszázadok múltán kézirataink, naplóink, archivált dokumentumaink már a történelem darabkái lesznek. Talán dédunokáink örülnek majd az írásos örökségnek, az utókor pedig hasznos és érdekes dolgokat tud meg a mi korunkról.
Történelem szakos tanárként rendkívül örültem Görföl Jenő legújabb kötetének. A Jókai Olvasókönyv sorozat második kiadványaként jelent meg A nyargonc című könyv, amelyet a Csemadok országos titkára szerkesztett. A helytörténeti emlékőrzés újabb darabja született meg ezáltal, amelynek alapját a jókai Takács/Takách/Takáts család tagja, Takács Gyula által az 1848–1849-es zivataros forradalmi időkben írt naplója adta, amikor futárként teljesített szolgálatot.
Nyilván a napló olvasása megköveteli a történelmi alapismereteket. Takács Gyula sokszor rámutatott a forradalom és szabadságharc vezetőinek a hibáira, kritikus volt a saját korával szemben is.
– A nyargonc naplója az összmagyarság számára is érdekes és értékes olvasmány, nem csupán helytörténeti jelentőségű, hiszen egy olyan kor dokumentuma, amely minden magyarnak sokat jelent, éljen bárhol is a világon. Ezek az események benne élnek a magyar köztudatban. A könyv annak ellenére is olvasmányos, hogy tizenkilencedik századi nyelvezetben íródott – mondta Görföl Jenő.
A MAGYAR7 hetilap életében is fontos esemény a könyv megjelenése, hiszen egy korábbi cikkünk kapcsán kezdett nyomozásba Görföl Jenő. Lapunkban olvasott ugyanis Takács Gyula naplójáról a dunaszerdahelyi múzeummal kapcsolatos tudósításban. Akkor vált a titkárból nyomozó „rendőr” – mondta Neszméri Tünde, a kiadvány méltatója. Sikerült felkutatnia az örökösöket, akik máig hűen őrzik őseik írásos és tárgyi hagyatékát. Takács Gyula dédunokája, Takách Ágnes Budapestről hozta el a féltve őrzött családi kincset, hogy azt Görföl Jenő szerkesztésében újra kiadják. A történethez hozzátartozik az is, hogy először csak a napló három kötete került el Budapestről Jókára, de a Csemadok országos titkára a hetilapunkban látott fénykép alapján biztos volt abban, hogy létezik egy negyedik kötet is. Az ő unszolására nézte át a hagyatékot újból a család, és meg is lett a keresett negyedik kötet. Az, amelyikben Takács Gyula leírja, hogyan is lett az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc futárja.
– Annyit tudok, hogy az én nagyapám már Bátorkeszin élt, ott nevelték a gyermekeiket, majd az édesapám felkerült Budapestre és Trianon után az egész család Magyarországra költözött. A család dédapám szellemiségében folytatta az életét. Apám frissen végzett egyetemistaként jelentkezett önkéntesnek a második világháború idején, végig kint harcolt a frontokon. A bátyám ’56-os forradalmár volt, az utcai harcokban is részt vett és börtönbe került. Más egyebünk nem maradt, mint élni az ő bátor örökségük szellemében, és ápolni az emléküket – vázolta a család történetét a múlt század harmincas éveiben született Takách Ágnes, akinek életét szintén meghatározták a huszadik századi sorsfordító történések.
A kilencéves kislány dédunokámnak meséltem, hogy jövünk a Felvidékre a könyvbemutatóra, és nagyon elcsodálkozott, hogy az ő őseiről könyvet adnak ki. Az örökséget már a dédunokáink viszik tovább.
A Takács/Takách/Takáts család Jókáról származik. Az Őrzőangyalok kápolnájában két Takács nevű ős nyugszik, az egyikük Takács Alajos, Takács Gyula édesapja. Édesanyja Balassa lány volt. Takács Gyula nem Jókán, hanem Szárazpatakon született 1826-ban. Jogot végzett, 1847-ben Pozsony megye tiszteletbeli aljegyzője. Sógora Reiszig Alajos kormánybiztos volt. Látta Petőfit, Vörösmartyt, részt vett a forradalmat megelőző pozsonyi Diétán (országgyűlés). Bécsben volt ő is, amikor pecsétet kaptak a magyarok a független kormány kinevezésére.
„Az első deputatio Pozsonyból követekből s ifjúságból állván, 1848 martius 16-án tartotta díszmenetét gőzhajón Bécsbe. Nagy lelkesedéssel fogadtatott, este fáklyáinkat meggyújtván, kardosan, zeneszóval, Lóczi czigányok húzván a Rákóczi indulót, a városnak tartottunk” – olvasható a naplóban. Amikor az Országgyűlést július 5-én Pestre helyezték át, annak megnyitásán is részt vett. „Annyi sok ünnepély öröm, s lelkesedéstől ittasan és kábultan hazatérvén Jókára, itt nemzetőr kapitánynak választattam” – írja naplójában Takács Gyula. Százada igencsak nagy volt, és ahogy írja, sok baja volt ezekkel a „somfejű” emberekkel, akik közül többen szinte féltek a fegyvertől, és csak nagy nehezen lehetett őket kidoboltatni a kocsmából. Takács Gyula később Guyon majd Görgei tábornok hadtestében szolgált, a katonai érdemjel harmadik osztályával tüntették ki.
Megjelent a Magyar7 2024/11. számában.
